Századok – 1954
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A nemzeti összefogás kérdése a Rákóczi-szabadságharcban 1
10 PAC H ZSIGMOND PÁL összefogás biztosítása érdekében. Tovább kellett volna menni a vetési pátensen, "tovább kellett volna menni egy fontos lépéssel, a fegyvertkötő parasztság fő követelésének teljesítésével : a szabadságharc utáni időre is szóló szabadság biztosításával, a hajdú városi kiváltság kilátásbahelyezésével. Rákóczi azonban — jóllehet ki akart tartani a nemzeti összefogás politikája mellett ennek a lépésnek a szükségességét most, a szabadságharc felfelé ívelő szakaszán még nem ismerte fel. Bármennyire is kimagaslott környezetéből, nem tudta magát teljesen kivonni annak hatása alól, nem tudta leküzdeni osztály korlátait. 1704-ben »a Munkácsi vár alatt nyomorgó katonák és hajdúknak«, akik folyamodványukban arra az ígéretére emlékeztették, hogy »mindenektül immunitáltatunk«, így válaszol: »... mi sem a végre fogtunk fegyvert, hogy a földesurak jussát s szabadságát bontogassuk«, így lehetetlen, »hogy teljességgel urok szolgálattyátul fel szabadicsuk«, hanem M még Imában szolgálnak..., cselédgyek urok szolgálattyára nem compelláltatnak«.46 1705-ben pedig a szécsényi országgyűlés — amely a nemzeti összefogás szervezeti formáját a rendek konföderációjában határozta meg — hasonlóképpen adós maradt a jobbágykérdés rendezésének továbbfejlesztésével. A szécsényi országgyűlés 19. artikulusa kimondotta, hogy akik kezdetben fegyvert fogtak, mindvégig kötelesek hadban maradni. E rendelkezés után a kuruc zászlók alatt hűségesen kitartó jobbágy katonák megjutalmazását, felszabadulásuk ígéretét tartalmazó törvénycikknek kellett volna következnie. De ezt hiába keressük : a szécsényi törvénykönyv lezárult a 19. artikulussal... A szécsényi országgyűlés által életrehívott Gazdasági Tanácsnak Rákóczitól származó utasítása ugyancsak nem ment túl a jobbágykérdésben egy tapodtat sem a vetési pátensen, — legfeljebb a »szarvat emelő« otthonlakos jobbágyok elleni rendszabályok keménységében.4 7 Nem véletlen tehát, hogy Szécsény után nem erősödik, hanem gyengül a nemzeti összefogás, tovább éleződik a szabadságharc belső ellentmondása. A nemesség vérszemet kap : a következő években nemcsak az otthonlakos jobbágyság teljes földesúri alávetését hajtja végre, hanem mind gyakrabban teszi túl magát Rákóczi rendeletein a fegyverviselőkkel szemben is. »... kik ide az hadakba szenvedünk is, — panaszolják a porcsalmi katonák a fejedelemnek — kevés jószágocskánkbul is mind dézmát, mind ház és puszta adaját szintén ugy meg veszik az tisztek szegény családinkon, kiknek semi gazdájok nincsen is házaknál, mint szintén németh világban«.4 8 »... Tyrannus képen... földes uram, hogy otthon nem szolgálunk, bánik velem« — írja kétségbeesetten Rákóczi palotás ezerének egyik vitéze, s hozzáteszi : »... mi módon lehessen szolgálnom, ha otthon is pusztítatom?«49 S a földesurak erőszakoskodásai nemcsak a fegyverviselők közvetlen családtagjait sújtják, hanem magukat a jobbágykatonákat is : a földesurak kitűzik a fegyverviselő parasztság restituciójának programmját. Amikor pl. Esze Tamás 1706 nyarán ezredének újratoborzásához fog, a földesurak ellenállnak, visszatartják jobbágyaikat, nem törődnek Rákóczi pátensével, amely karhatalommal fenyegeti azokat, akik jobbágyaikat »lappagtatják és földesúri juris dictiójuk 46 Soltis, Balogh Gábor, Kövesdi seregének folyamodványa. L. 16. jegyzet. 47 V. ö. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle. 1897. 119. — 1705. okt. 7. 48 Porcsalmi katonák folyamodványa Ilosvay Bálint ezeres kapitány ezeréből. 1706. nov. 17. Lőrinci. (Folyamodványok. — OL R. szh. lt. II. 2. f.) 49 Gór Péter palotás folvamodvánva. 1706. szept. 25. Ujbars. (Folvamodványok. — OL R. szh. lt. II. 2. f.)
