Századok – 1954
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A nemzeti összefogás kérdése a Rákóczi-szabadságharcban 1
A NEMZETI ÖSSZEFOGÁS KÉUDÉSE A It.íKÖC'ZJ-SZABADSÁGHAKCBAN 5 Az első feladat jóval könnyebb volt: a jobbágyság az első időben teljesen azonosította magát a nemzeti harccal, mert a legtöbbet szenvedett az elnyomó idegen uralomtól és mert a jobbágyi szolgálatból való felszabadulását várta a felkelés győzelmétől. Rákóczi biztató szavaival táplálta ezt a jobbágyváradalmat ; még Brezánban, majd a batáron, a klimieci és zavadkai táborban, »azt fogadta, hogy valaki fegyvert köt a szegény magyar nemzetnek igája alól felszabadítására, mindenféle úr dolgától, adózástól immunáltatik«.18 Ezeket az ígéreteket persze nemcsak személyes jóindulata sugallta, hanem mindenekelőtt az a felismerése, hogy a jobbágyság az alapja a szabadságharcnak, a nemzeti összefogásnak. S nem is csalódott benne : a parasztok — akik a szegénylegényekből lett tisztek pátensei révén szereztek tudomást a fejedelem ígéreteiről — ezekben bízva tízezres tömegekben sereglettek a szabadságharc zászlói alá. A kuruc hadak — mondja egy folyamodvány 1704-ben — »nagyobb részent... jobbágyi rendekből állanak, kik is szabadságnak megnyeréseért bíztattattván először, fogtanak fegyvert«.19 Sokkal nehezebb volt a másik feladat megoldása, hiszen a nemesség eleinte — mint láttuk — szembefordult a felkeléssel és a jobbágyság fellépésében osztályérdekeinek súlyos veszélyeztetését látta. De mégis, mindenképpen meg kellett oldani ezt a feladatot, mert az adott körülmények között csak a nemesség lehetett a nemzeti szabadságharc vezető osztálya. Ehhez azonban nem volt elegendő a közös sérelmek, a Habsburg-elnyomás nyomasztó terhének éles megvilágítása, hanem azt is be kellett bizonyítani, hogy a szabadságharchoz csatlakozó földesuraknak nincs mit tartaniok a jobbágyoktól ; félelemre csak akkor van okuk, ha ellenük fordulnak. Rákóczi ezért már a brezáni kiáltványban nemcsak a közös sérelmeket hangsúlyozta, hanem a nemesség és az egyháziak személyének és birtokainak háborgatását is nyomatékosan tilalmazta,2 0 naményi pátensében pedig (július 18.) már elsősorban az »uri, nemesi« lakosokat hívta fegyverbe, »harmad napok alatt« táborba szállásra, de egyben — a népi felkelés erejére támaszkodva — keményen megfenyegette az ellenkezőket : ezek »ha az fegyvernek, tűznek, vasnak keménységét magokban, jószágokon érzik, magok hazafiúságtalanságának, németes pártosságának tulajdonítsák«.21 A nemesség megnyerése a parasztság támogatásának biztosítása mellett, az ellentétes érdekeknek a közös érdek alá való rendelése — ezek a vonások jellemzik Rákóczi többi intézkedését is 1703 nyarán és őszén : a kóborlók ellen kiadott rendeleteit vagy a katonai ediktumot, amelyekkel védelmébe vette a falusi szegénységet is a garázdálkodóklcal szemben, de elsősorban a nemeseket kíván1 a megnyugtatni, oltalmazni,2 2 — céljául tűzvén ki, hogy »az országra és a szegénységre (vagyis : a nemességbe gs a jobbágyságra) annál inkább gondot viselhessen«.2 3 Ez jel-18 Soltis, Balogh Gábor és Kövesdi seregének folyamodványa, Rákóczi válaszával. 1704. febr. 17. Miskolc. Kuruc katonák és hozzátartozóik folyamodványai. Kézirat a Hadtörténelmi Levéltárban. (Továbbiakban : Folyamodványok.) — OL R. szh. It, II. 2. f. 18 lí. Kiss István: II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé választása. (Közlemények a br. Radvánszky-család levéltárából. V. 4.) Bpest, 1906. 144. 1. — 1704. júK 20 V. ö. Thaly. i. m. II. köt. 471. 1. 21 OL R. szh. lt. H. 3. e. 1703. júl. 18. 22 L. pl. az 1703. júl. 24-én kelt gyulaji pátenst vagy a szept.]7-én kiadott Edictum Militare-t. 23 Rákóczinak 1703. szept. 7-én a domahidi táborban kelt rendeletéből. Történelmi Tár. 1901. 398. 1.
