Századok – 1953
Tanulmányok - Tarlé; J. V.–Pankratova; A. M.–Tretyakov; P. N.: A Magyar Történész Kongresszus 52 - I. Tóth Zoltán: Bălcescu Miklós 52
BÄLCESCU MIKLÖS 57 megállapították a forradalmi programmot, mely magábafoglalta a főbb polgári szabadságjogokat a havaselvei viszonyokhoz alkalmazva. Leglényegesebb pontjai a nemzeti függetlenség és a jobbágyság felszabadításának követelményei voltak. Már a programm megállapításában nézeteltérések merültek fel a radikális és a mérsékelt csoport közt. Eliade Rädulescu csatlakozásának feltétele az volt, hogy ő írja meg a forradalmi kiáltványt. így történt, hogy míg a programm tartalmi megalkotása elsősorban Bälcescu érdeme, a megszövegezés Eliade tollából fakadt és eleve is elszintelenítette a követelések eredeti radikalizmusát. A mozgalom belülről eleinte a parasztságra és a hadsereg egy részére igyekezett támaszkodni, kifelé többféle segítségre számított. Elsősorban Lamartine megígért támogatásában bíztak, de a munkásosztálytól megrettent francia kormány képviseletében Lamartine a forradalom kirobbantásának elhalasztását javasolta küldötte, a pesti származású Mandl doktor útján. A forradalmárok számítottak a lengyel emigráció támogatására is, de ez nem jelentett számukra komoly erőt. Gondoltak a magyar forradalommal való szövetségre, valamint a magyarországi és az erdélyi románok fegyveres segítségére is. Végül abban reménykedtek, hogy a forradalmi átalakulás iránt a török szuverén hatalom jóindulatú semlegességet fog tanúsítani, tehát bizonyos legális indokolást kívántak a forradalomnak adni. A remélt külföldi támaszok közül azonban, mint látni fogjuk, egyik sem bizonyult valóságosnak. A forradalmi bizottság még a mozgalom kirobbanása előtt két diplomáciai akcióba fogott bele. Az egyik Bälcescu közvetlen kezdeményezésének volt eredménye. Május folyamán levélben megbízta a Bécsben tartózkodó erdélyi származású tanárt, Treboniu Lauriant, a balázsfalvi küldöttség tagját, hogy lépjen közvetlen érintkezésbe a pesti kormánnyal és tárgyalja meg egy magyarromán szövetség és konfederáció kérdéseit. De az erdélyi román vezetőréteg a bécsi reakció támogatásában bízott és a magyar forradalom közeli összeomlására számított s így Laurian elkerülte a pesti kormányt, melynek tagjai az akcióról nem is értesültek.13 Nem kétséges, hogy a szövetségi tárgyalások elmaradásáért a magyar kormány elriasztó nemzetiségi politikája is felelős. A másik diplomáciai lépés Ion Ghica kiküldése volt a Portához, hogy a forradalmi mozgalom iránt ott bizalmat gerjesszen. Minthogy az erdélyi románok nem voltak abban a helyzetben, hogy fegyveres támogatást nyújtsanak havaselvei testvéreiknek, Ghica küldetése maradt az egyetlen külpolitikai reménység, amikor a mozgalom az olténiai Islazban a forradalmi kiáltvány nyilvánosságra hozásával június 23-án kirobbant. Az islazi zászlóbontást a bukaresti mozgalom fellángolása követte, mialatt Bälcescu Prahova megyét állította talpra agitációjával. Bibescu fejedelem lemondott és az ország ügyeinek intézését a forradalmi ideiglenes kormány vette kezébe, melynek Bälcescu külügyminisztere lett. A román polgári forradalom leglényegesebb kérdései a nemzeti függetlenség kivívása és a jobbágyság felszabadítása volt. Az Islazi Kiáltvány 1. pontja a közigazgatás és a törvényhozás függetlenségét követelte »Mircea és Vlad szerződései alapján és bármely külső hatalom be-nem-avatkozását a belső ügyekbe.«1 4 Ez nem a nemzeti függetlenség, hanem csak az autonómia programmja volt, mely magába foglalta a török 13 Ld. I. Tóth Zoltán : A magyar-román szövetség kérdése 1848-bari. Századok 1948. 14 Anul 1848 ín Principatelerománé. Acte documente. I. 495. 1. (I —VT. k. Bucuresci 1902—1910. Ezentúl: Anul 1848.); BVI 125. 1.
