Századok – 1953

Tanulmányok - Mód Aladár: Marx és a magyar történelem 30

48 MÓD ALAD.ÍR tői és a magyarságtól idegen áramlatot, idegen mozgalmat igyekezett feltüntetni. Az ellenforradalmi történetírás és ideológia pártos álláspontja ebben a tekintetben nemcsak közvetlenül a proletárdiktatúra, a kommunizmus és a marxisták nyilt rágalmazásában és gyalázásában jutott kifejezésre, de — ami a nép és az; értelmiség egész nevelése szempontjából következményeiben még károsabb volt — az jutott kifejezésre, hogy a nemzeti történelem súlypontját a múltra helyezte — a nemzeti történelem szempontjából kizárta, nemlétezőnek kívánta tekinteni a munkásosztályt és mozgalmát. A magyar történelem és a magyarság fogalmát — az ú. n. történelmi osztályokra s az alig számbavehető polgárság mellett is legfeljebb a parasztság és értelmiség fogalmára korlátozta. Az ellenforradalmi történetírás ideológiailag első és központi feladatként azt tekintette, hogy a nemzet többségét — a dolgozó népet és az értelmiséget elválassza, elidegenítse, távoltartsa a modern nemzeti fejlődés új — a nemzeti történelem kérdéseinek megoldására hivatott — képviselőjétől, a munkásosztálytól és ideológiájától, a marxizmustól. Ha az ellenforradalom történetírásának az volt a főcélja, hogy a nemzeti történelmünk alapvető kérdéseinek megoldására hivatott osztályt, a munkásosztályt a nemzet többségétől elidegenítse, új, népi demokráciánk megszilárdítását, a szocialista nemzet építését szolgáló történetírásunk első és legfontosabb feladatának a munkásosztály és nemzeti történelem, a marxizmus és magyarság elválaszthatatlan egységének, a munkásosztály nemzeti történelemben vitt szerepének, öntudatraébredésének, önálló és forradalmi pártjáért, valamint a marxizmus elsajátításáért és helyes alkalmazásáért vívott küzdelmének és e küzdelem törvényszerű győzelmének tudatosítását kell tekintenünk. Történetírásunk komoly eredményeket ért el 1848 és a munkásosztály nemzeti örökségéhez való viszonyának tisztázása, a demokratikus és függetlenségi küzdelmek előtérbeállítása terén. Lehetetlen azonban megfeledkeznünk arról, hogy 1848, a függetlenségi és demokratikus küzdelmek öröksége csak a proletárforradalomhoz vezető út egyik döntő kérdése, de maga a főkérdés számunkra is, mint minden modern nemzeti történet számára a munkásosztály és a dolgozó nép egységének, a munkásosztály és pártja kibontakozásának, harcának és győzelmének a kérdése. Az új szocialista nemzet kialakulása, az új szocialista nemzeti egység ideológiai segítése érdekében éppen ezért fokozottabb gondot és munkát kell fordítanunk népünk 1848-at követő és mai történetére, elsősorban a munkásosztály és pártja történetére. Hiba volna azonban azt gondolni, hogy a pártosság fogalmát a'munkásság történelmi szerepének az előtérbeállítása egymagában kimeríti. Az ellenforradalmi reakció történetírása nemcsak a munkásság, a parasztság harcainak, progresszív nemzeti jelentőségének emlékét is igyekezett kiirtani a magyar történelemből. Ha a liberális kor történetírása a XIX. századvégi agrármozgalmak hatására is, ha a békéltetés és a kiegyezés, a megnyugtatás szellemében is, de Márki Sándor : Dózsa György, vagy Acsády Ignác : A magyar jobbágyság története c. történeti munkáiban tények alapján foglalkozott a parasztság mozgalmaival. Az ellenforradalmi kor történetírása gyalázkodással próbálta, elintézni a parasztság történelmi küzdelmeit is. A magát nemzetinek nevező polgári történetírással szemben az agrárkérdést, 48 óta a demokratikus átalakulás kulcskérdését Marx útmutatásából kiindulva ugyancsak a marxisták oldották meg. »Hogy egy polgári forradalom — írja Révai elvtárs — demokra-