Századok – 1953

Szemlék - Kemény G. Gábor: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában (1867–1829) (Ism.: Perényi József) 440

440 SZEMLE sáért (731. 1.).' Kolhmann értékélése körül lehet vita, de a következő kötetből 1ц fog világlani az a pozitív szerepe, melyet a tavaszi bánáti hadjáratban játszott. Az pedig, hogy a fővárost harc nélkül Görgey adta fel, az éppen az e kötet elején közölt dokumentumokból világlik ki. Külön kell foglalkozni a névmutatóval, mely a kötetben közel száz oldalt tölt ki (913—1008 1.). Meg kell állapítanunk, hogy a szabadságharc első nagyméretű név- és tárgymutatójának összeállítása nem kis munka volt, A névmutató helyesen arra törekszik, hogy ne pusztán a szereplők nevét közölje, hanem feltünteti tevékenységük legfontosabb adatait is. Az a mód azonban, ahogyan ezt teszi, az esetek túlnyomó nagy részében teljesen helytelen. A pozitív szereplőknél, pl. Bemnél, inkább negatív jellegű adatok szerepelnek, ezzel szemben Görgeynól a legutolsó adat az, hogy a Szemerekormány hadügyminisztere volt. A tájékozatlan olvasó így nem szerez tudomást Görgey nyári, majd Világos alatti működéséről, ós 1849 utáni egész tevékenységéről. A névmutató készítőjének másik módszere az elhallgatás mellett az, hogy á negatív szereplők negatívumaiért másokat tesz felelőssé. Hám püspökről pl. megtudjuk, hogy »a magyar kormány hazaárulási pert indít ellene, Bécs viszont nem kéri római megerősítését, még 1849-ben lemondat ja a prímásságról s visszaküldi szatmári püspöknek«. így lesz a szabadságharc egyik legsötétebb árulójából ártatlan áldozat! Folytathatnánk a sort a pesti népre lövető báró Lederer Ignáccal, a januárban gyáván megfutamodó gróf Lázár György tábornokkal, gróf Zichy Ödönnel és másokkal. Ezek a súlyos, nem egy esetben félrevezető jellegű momentumok bosszantó tárgyi tévedésekkel egészülnek ki. Az említett Kohlmann tévesen István nádor segédtisztjeként szerepel, Holtsche vezérőrnagy a névmutató szerint Móga vezérkari főnöke volt, Vetter tábornok tévesen mint országos főhadparancsnok szerepel (186. 1.), Kiss Pálról pedig végkép nem tudni, hogy aradi várparancsnok volt-e (956. 1.), vagy nem (549. 1.). E mutatóba kiragadott néhány hiba nem akarja az egész kötet értékelését jelenteni. Ismételten hangsúlyoznunk kell, hogy a kötetet 1848—49 történetére vonatkozó egyik legfontosabb forráskiadványnak tartjuk. Ugyanakkor élesen kell felvetnünk mind Barta István, mind Ember Győző és Spira György, a kötet lektorainak felelősségét. Az idő rövidsége az elkövetett komoly hibákat egyáltalán nem menti, mert a határ-« idő ennél a munkánál sem lehet öncélú dolog. 1848 - 49, a magyar polgári forradalom és nemzeti szabadságharc története iránt hazánkban egyre szélesebb, állandóan fokozódó érdeklődés nyilvánul meg. Ez szükségessé teszi a gondos munkát és az elmélyült pártosságot egy olyan forráskiadvány esetében, 'mely többek között egyetemi és főiskolai oktatásunkban is döntő szerepet játszik. Szükségesnek tartjuk éppen ezért, hogy a következő kötet előszava foglalkozzék a jelen kötet menthetetlen hibáival, hiányaival és annak névmutatója megfelelő gonddal, alapossággal készüljön el, mert így — ha nem is teljes egészében — jóvá teheti e kötet névmutatójának hibáit. Ugyanakkor javítani kell elsősorban Barta Istvánnak, nemkülönben a lektoroknak és a szerkesztőbizottságnak . a munkáján is. BORÚS JÓZSEF KEMÉNY G. GÁBOR: IRATOK A NEMZETISÉGI KÉRDÉS TÖRTÉNEIÉHEZ MAGYAROHSZÍGGN A DUALIZMUS KORÁBAN. I. k. (1867—1892) A M. T. A. Történettudományi Intézetének kiadása (Budapest, Tankönyvkiadó, 1932. 919 1.) A magyarországi nemzetiségi kérdésnek könyvtárra menő irodalma van. A polgári politikusok és történészek felismerték már a mult században a nemzetiségi kérdés \ jelentőségét, és ezért egészen az első világháború végén bekövetkező elszakadásig a »beati possidentes« álláspontjáról, az egységes magyar politikai nemzet fikciójának szemszögéből körömszakadtáig védték a magyar uralkodóosztályok elnyomó és magyarosító tevékenységét. A két-világháború közti időben, bár akkor már özek a nemzetiségek más államokban éltek, azaz a történelem lényegében eldöntötte a vitás kérdéseket, a magyar politikusok és történészek érvelése alig változott. Gyenge és agyoncsépelt érveiket most másképpen csoportosították. A meglehetősen tájékozatlan külföldi közvéleményt arról