Századok – 1953

Szemlék - Kemény G. Gábor: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában (1867–1829) (Ism.: Perényi József) 440

SZEMLE 441 akarták meggyőzni, hogy a magyarországi nemzetiségi területek elcsatolása a történeti jogok megsértése. ,E mellett még azt is bizonygatták, hogy a szóbanforgó népek sorsa jobb volt a régi Magyarországon, mint az új államalakulatban. A Horthy-korszak nemzetiségi irodalma tehát az ú. n. revíziós irodalom szerves része. De ami áll a magyar irodalomra, ha kisebb mértékben és ellenkező előjellel, áll az egyes nemzetiségek polgári soviniszta irodalmára, beleértve a világháború után megjelent munkákat is. A nemzetiségi kérdésnek valamennyire is objektív, a szó igazi tudományos értelmében vett objektív tárgyalása a mai napig hiányzik. Az új magyar történettudomány multunk fontos problémáit kutatva 'természetesen azonnal beleütközött a nemzetiségi kérdésbe és új alapokon, új szemszögből vizsgálva igyekszik a haladó tudomány eszközeivel megoldani a felmerült'problémákat. Ez a munka még folyik, de már eddig is jelentős eredményeket ért el. Remélhető, hogy ezek rövidesen nyomtatásban lesznek hozzáférhetők népünk számára, mely jogosan vár feleletet olyan kérdésekre, amelyekről bizony a polgári irodalom és a revíziós propaganda hatása következtében még ma is sokszor hamis nézeteket táplál. Az új magyar történetírás első, előkészítő munkája éppen a tárgyalt mű, amely ogy kötetbe gyűjtötte össze a magyarországi nemzetiségi kérdés legfontosabb okmányait a kiegyezéstől 1892-ig, a hírhedt memorandumpörig. Egy ilyen okmánygyűjtömény fontosságát szinte felesleges hangsúlyozni. A nemzetiségi kérdéssel foglalkozó polgári irodalom érdekes módon rendszerint nein nyúlt vissza a forrásokig, legfeljebb bizonyos törvényeket idézett, amelyeket az uralkodóosztályok ügyes j ogászai már eredetileg is úgy fogalmaztak, hogy a nemzetiségi elnyomásra ezekből ne lehessen következtetni. E törvények alkalmazása azonban már más kérdés volt, az erre vonatkozó iratokat mellőzték, s ezekről csak a nemzetiségek, valamint a szomszédállamok irodalma beszélt. Számunkra tehát a nemzetiségi kérdés helyes megítéléséhez a törvényszövegeken kívül más források is szükségesek. Kemény G. Gábor műve felsorakoztatja előttünk a legkülönbözőbb eredetű forrásokat. Miniszteri rendeletek mellett megtaláljuk itt a nemzetiségi képviselők interpellációit, a nemzetiségi sajtó fontosabb megnyilatkozásait stb., mégpedig magyar fordításban. A tárgyalt mű egyik legnagyobb érdeme éppen abban rejlik, hogy a magyar történésznek most már nem kell négy-öt nyelven tudnia ahhoz, hogy a kérdéssel foglalkozliassék. Hosszú évek kitartó és fáradságos munkájának eredménye áll előttünk. A gyűjtemény megjelenése óta hosszabb idő telt el. E sorok írója a recenziót azután írta meg, hogy Kemény G. Gábor munkáját hónapokon keresztül használta mindennapi kutatómunkájában. Véleményét röviden így lehet összefoglalni : ezen okmány gyűjtemény nélkül munkája hosszú hónapokkal tovább tartott volna. Kemény G. Gábor összegyűjtötte azokat a szövegeket, amelyek felkutatása minden egyes nemzetiségi kérdéssel foglalkozó történésznek csak hosszú és fáradságos munkával sikerült volna, ha történetesen minden magyarországi nemzetiség nyelvét ismeri és így a forrásokat eredetiben tudta volna tanulmányozni. A gyűjtemény tartalma, mint az az előzőkből már kiderül, vegyes. A legkülön•bözőbb forráscsoportok vannak képviselve benne, s üiiután a horvátok kivételével minden nagyobb magyarországi nemzetiség szerepel a munkában, nagyon kellett vigyázni a kiválogatásnál, hogy minden nemzetiség az őt megillető súllyal szerepeljen, de úgy, hogy szerepe ne csak a magyarországi nemzetiségi mozgalomban, mint egészben álljon tisztán, hanem az okmányok megvilágítsák az egyes nemzetiségek külön történetének fontosabb mozzanatait is. Az természetesen túlzott igény lenne részünkről, ha aset kívánnók a kötettől, hogy minden nemzetiség története és ugyanakkor a magyarországi nemzetiségi kérdés egésze is megírható legyen segítségével. Ilyen munka szinte elképzelhetetlen. Kemény G. Gábor feladatát véleményünk szerint sikeresen oldotta meg, de azért rá szeretnénk itt mutatni néhány olyan szempontra, amelyek jobban érvényesülhettek volna a kötetben ós néhány kisebb hibára, melyeket ki kell javítanunk. Az okmánygyűjtemény darabjai túlnyomó részükben politikai jellegűek. Magyarázza ezt elsősorban az a körülmény, hogy a magyar uralkodóosztályok és a nemzetiségi vezetők egyaránt a nemzetiségi kérdést egyoldalúan politikai kérdésnek tekintették, ós így a fennmaradt források túlnyomó része is ezt az álláspontot tükrözi. Minket azonban a marxizmus-leninizmus klasszikusai megtanítottak arra, hogy a nemzetiségi kérdés elsősorban gazdasági és társadalmi s csak azután politikai probléma. Ennek megfelelően tehát a gyűjteménybe több olyan darabot kellett volna felvenni, amelyek a nemzetiségi küzdelmet alapjaiban magyarázzák. Gondolunk itt pl. arra, hogy a kötetből nem nagyon tudnánk képet alkotni magunknak a nemzetiségi vezetők osztályhelyzetéről, a nemzeti-