Századok – 1953

Tanulmányok - Ladányi Andor: A történeti programviták tanulságai 378

A TÖRTÉNETI PROGRAMMVITÁK TANULSÁGAI 381 lizmus elleni harccal kapcsolatban — az utóbbi időben igen élesen felvetődött. A Történész Kongresszus e kérdést még jobban előtérbe állította. A viták e problémával igen behatóan foglalkoztak. Többen rámutattak — hivatkozva a szovjet történetírás példájára—,hogy a Magyar történet 1526-ig c. programmnak, — ha röviden is, — de foglalkoznia kell a honfoglalás előtt Magyarország területén élt népek történetével, különösen a szlávok szerepével. Ugyanez a programm nem foglalkozott a románok, kárpát-ukránok, stb. helyzetével, feudalizálódásuk problémáival. A magyar történet 1526—1711 c. programmtervezet nem elemezte Erdély és a román nemzeti fejlődés gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális kérdéseit, összefüggéseit. Az 1711—1849 c. programmtervezet nem foglalkozott megfelelő színvonalon a nemzetiségek gazdasági-társadalmi fejlődésével, harcuk fejlődési szakaszaival. Helyesen mutattak rá többen arra, hogy e programm túlságosan előtérbe állítja a gyarmati helyzet kérdését —jés ezzel háttérbe szorítja a magyar uralkodóosztály elnyomó politikáját. E programmtervezet a soknemzetiségű ország kérdését figyelmen kívül hagyta az eredeti felhalmozás tárgyalásánál is. Röviden és sematikusan tárgyalta a nemzetiségi kérdést, a soknemzetiségű állam problémáját a dualizmuskori programm is. Mig a »történeti« Magyarország területén élő testvéri népek belső fejlődésének ábrázolásával kapcsolatban a programmtervezeteknek komoly fogyatékosságaik voltak, az idegen hódítók elleni közös harcok bemutatása már lényegesen jobban sikerült, török-elleni harcok, Habsburg-ellenes függetlenségi harcok, stb.) 5. Periodizációs kérdések A vitákon több, a periodizációval kapcsolatos probléma is felmerült. Ezútta is felvetődött, hogy történészeink még nem dolgozták ki a feudális korszak megnyugtató tudományos periodizációját, pl. nem kísérelték meg, hogy a középkor három korszakra való marxista beosztását a magyar történetre alkalmazzák. Bár e kérdés megoldása nem könnyű (1. a szovjet és lengyel periodizációs vitát),-—ennek megoldatlanságába nem nyugodhatunk bele és addig a jelenleg elfogadott korszakhatárokat csak feltételeseknek tekinthetjük. A felszólalók joggal kifogásolták, hogy a fejezetcímek nem egyöntetűek; vannak az alapra, a felépítményre, az osztályharcra, stb. vonatkozó fejezetcímek. Többen hangsúlyozták az 1790-es korszakhatár fontosságát ; ezt 1954—55-től kezdve a tantervben is érvényesítenünk kell. Nagy vita volt az 1790—1848 periódus beosztásával kapcsolatban is, a kritikusok többsége 1825 helyett 1831-et javasolta alkorszak-határnak. Helyesléssel találkozott az a javaslat is,»amely a kapitalista korszak kezdetét 1848-ban jelölte meg (ez utóbbi azonban tantervi kihatással nem jár). Az is felvetődött, hogy a kapitalizmus általános válságának két szakaszát kell alapul venni a legújabbkori magyar történet periodizálásában. 6. Kultúrtörténeti kérdések Történettudományunknak és történelemoktatásunknak egyik »legszűkebb kereszt) metszete« a kultúrtörténet. Ezt figyelembevéve komoly eredménynek tarthatjuk azt, hogy valamennyi programmban szerepelnek kultúrtörténeti részek és ezek színvonala is általában kielégítő. A kultúrtörténettel kapcsolatban elsősorban szerkezeti kérdések merültek fel; több programmnáí (1711—1849, 1917—1950) nehézséget okozott a kultúrtörténeti részek elhelyezése. A legtöbb probléma a dualizmus korának és ezen belül különösen az első világháború előtti imperializmus korának kultúrtörténetével kapcsolatban volt. A programmtervezetnek az irodalom és a képzőművészet helyzetére vonatkozó kissé sematikus és vulgáris megfogalmazásait helyesen bírálta az irodalomtörténészek jelenlevő képviselője, rámutatva a demokratikus irányzatok fejlődésére. E vita egyúttal arra is rámutatott, hogy a kultúrtörténeti részeket tovább kell javítanunk, elsősorban a történészek, irodalomtörténészek, művészettörténészek, stb. szorosabb kapcsolata és alkotó együttműködése útján. Mindezek a szempontok komoly segítséget nyújtottak a programmok szerzőinek, akik az átdolgozások során e szempontokat nagyrészt hasznosítani tudták. (Természetesen egyes kérdések megoldása még jelentős tudományos kutatómunkát igényel s nem oldható meg csak a programmok átdolgozásával.) Nem mondható ugyanez el a pedagógiai-didaktikai szempontokról.