Századok – 1953

Tanulmányok - Vörös Károly: Noszlopy Antal visszaemlékezései 319

NOSZLOPY ANTAL VISSZAEMLÉKEZÉSEI 325 Gáspár 1822-ben született, feltehetően a somogymegyei Vrácsikon apja kis örökségén.2 5 Neveltetéséről, ifjúságáról nem-sokat tudunk. Való­színűleg azonos volt ez a kor más elszegényedett, értelmiségi pályára szoruló kisnemeseinek nevelkedésével. Bátyja, Antal — s ez jellemző a szülői házból hozott szellemre — az 1832—36-os országgyűlésen jurátusként már a Lovassy­féle társaság tagja, s az országgyűlésről hazajövet 1837-ben a reformpárthoz csatlakozik. Nyilvánvaló, hogy bátyja mellett az öccs sem vall eltérő nézeteket, — míg azonban a reformpárt 1837-i restaurációs kudarca után a megyei tisztségtől ilymódon elütött idősebb testvér anyjától örökölt kis szabolcs­megyei birtokára húzódik, Gáspár otthon marad : az apai örökséget gondozza, majd szolgabírói állást vállal a megyénél. A forradalom mint a marczali jáiás egyik szolgabíráját találja s ő habozás nélkül áll a nemzeti ügy oldalára. Míg az elszegényedett kisnemesi értelmiség legjobbjai : a Madarászok, a márciusi ifjak Pesten szervezik a népet a forradalom vívmányainak követ­kezetes továbbfejlesztésére, addig a Noszlopyak — időközben Antal is meg­érkezik Szabolcsból — a maguk szűkebb körében — mely azonban egyszers­mind a Dunántúl legnagyobb nagybirtokos megyéje is — viszik a harcot a konzervatív nagy- és középbirtokosok által nyíltan, vagy még csak burkoltan, de már élesztgetett reakció ellen. Az ellentétekitt, Somogyban 1848 őszén élesednek ki : a megyén Jellasics seregei vonulnak át, s míg a megye ingadozó középnemesi vezetői elnézik az áruló parancsnokok által visszavont magyar katonaság eltávozása után a megye védelmére egyedül megmaradt nemzetőrségnek szétzüllesztését, ők egyszerre előtérbe lépve hiúsítják meg e mesterkedéseket, vezetik harcba a nemzetőröket, s harcolnak az árulás és opportunizmus képviselői ellen. Világos, hogy annak az embernek, akinek mindezen tetteiért Jellasics már 1848 szeptemberében kötelet igér elfogatása esetére, nem sok maradása lehet abban a megyében, ahová 1849 januárjában az előbb Jellasicsot odaküldő bécsi udvar zsoldosai vonulnak be. A megye vezetését azok veszik át, akikkel Noszlopy az ősz folyamán oly élesen szembenállt s akik most a megye katonai parancsnokának, báró Buries vezérőrnagynak felhívására versengve teszik le a hűségesküt. Noszlopy ezt meg sem várva 1849 február elején nekivág a Debrecen felé vezető útnak, hogy szolgálatait a kormánynak felajánlja. Testvére, Antal, már akkor Debrecenben van : mint ősztől kezdve a hadügyminisztériumba beosztott tiszt menekült oda a kormánnyal. De van­nak ott más ismerősei is, például Kolmár József újságíró, — emberek, 25 Noszlopy Gáspár pontos születési éve bizonytalan: a legvalószínűbbnek 1822 látszik, mert az osztrák haditörvényszéki ítélet 1853-ban 31 évesnek mondja. Az »Önvéd­hare« 86. 1. szerint 1849-ben 24 éves lett volna, ez azonban nyilván téves adat. Vrácsik ma Uj várfalva, Somogy megye kaposvári járásában.—Noszlopy Gáspár életrajza mai napig nincs megírva : az egyetlen ilyen kísérletet egy napjainkban ólt leszármazott, Noszlopy Aba Tihamér tette, aki »Mindhalálig« címen (Régi Somogy — régi Kaposvár, Kaposvár, 1943. 18—55.1.) regényes formában dolgozta fel őse életét. Mint a már idézett kötet »Utóhang« c. cikkéhen (53—59. 1.) elmondja, megemlékezését »családi iratok és okmányok... birtokában« írja, sajnos — a cikk jellegének megfelelően—hivatkozások nélkül. Noszlopy élettörténetét jobbak hiányában a Somogy Megyei Tanács Nép­művelési Osztálya kiadásában 1952-ben megjelent kis brosúra (Szabó Gyula: Noszlopy Gáspár, az 1848/49-i magyar szabadságharc somogymegyei partizán vezére. H. é. n.) is elsősorban még mindig e kései utód munkájára támaszkodva, — olykor annak szószerinti átvételével — írta meg, csupán általános bevezetéssel, néhány köztörténeti adattal és Hentalier Lajos: A balavásári szüret. Bpest, 1894, vonatkozó részleteivel bővítve ki azt. A Noszlopy életére és működésére vonatkozó részletadatokat a továbbiakban a maguk helyén : a jegyzetekben, vagy magában a szövegben idézzük. 8 Századok

Next

/
Thumbnails
Contents