Századok – 1953

Tanulmányok - Incze Miklós: A néptömegek helyzete Magyarországon az 1929–1933. évi gazdasági válság idején 23

A SZOVJET TÖRTÉNETTUDOMÁNY LEGFONTOSABB FELADATAI 25 Oroszországhoz való csatlakozásának objektív, társadalmi-gazdasági és kulturális következményeit, egyre fokozódó közeledésüket, közös harcukat a cárizmus és a kapitalizmus ellen. Be kell mutatni azt, hogy míg a nem-orosz népek feudális felső rétege szövetségre lépett az orosz földesurakkal és burzsoáziával, addig ezzel szemben az elnyomott népek a nagy orosz néppel kötöttek szövetséget, Malenkov elvtárs a XIX. Pártkongresszuson a Központi Bizottság munkájáról tartott beszámolójában hangsúlyozottan kiemelte, hogy kádereinket a proletár nemzetköziség és a népek közti barátság megerősítésének szellemében kell nevelnünk. »A szocializmus ellenségei — mondta Malenkov elvtárs — nem képesek megérteni, hogy a Nagy Októberi Forradalom, és a szocialista átalakulások eredményeként országunk népeit a teljes egyenjogúság alapján nyugvó tartós barátság fűzi össze. Pártunk azzal, hogy következetesen megvalósította a lenini-sztálini nemzetiségi politikát — megszilárdította a soknemzetiségű Szovjetállamot, kifejlesztette a Szovjetunió népeinek barátságát és kölcsönös együttműködését, minden módon támogatta és elősegítette az országunkban élő népek nemzeti kultúrájának felvirágzását, engesztelhetetlen harcot folytatott minden néven nevezendő nacionalista elem ellen.«5 A soknemzetiségű szovjet állam történelmileg törvényszerűen lett a nemzetek igazi egyenjogúságának és barátságának mintaképévé, mert itt teljes diadalt arattak a Kommunista Pártnak a nemzeti kérdésben követett lenini-sztálini eszméi. Nagy Pártunk megtisztelő szerepet tölt be, a világ forradalmi és munkásmozgalmának »rohambrigádja« volt és lesz. A dolgozók milliói a vijág minden országában, az elnyomott népek a gyarmati és függő országokban a Szovjetunió tapasztalatából okulnak, a Kommunista Párt által vezetett szovjet nép harcának és eredményeinek példájából tanulnak. * Az utóbbi időkben történészeink mélyrehatóbban, több oldalról kezdték kutatni a feudális termelési módot, a feudalizmus gazdasági alapjának és felépítményének kérdését, az árutermelés szerepét a feudalizmusban és a kapitalizmusra való áttérés időszakában. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy e kérdések vizsgálatánál még sok a tévedés és hiba. A sajtóban már kritika tárgyává tették Sz. V. Veszelovszkij »A feudális földtulajdon Északkelet-Oroszországban« c. munkáját. Veszelovszkij akadémikus könyvében nyiltan kiállt a feudalizmusnak a jogtörténeti iskola képviselői által hirdetett burzsoa-idealista felfogása mellett. Korábbi munkáiban Sz. V. Veszelovszkij létrehozta a földesúri kapitalizmus elméletét. Ez az antimarxista nézet szerepelt kissé újjáalakított formában az említett könyvben is. A kievi és a moszkvai államban találta meg a kapitalizmus csiráit, tagadta a feudális gazdaság naturális jellegét, eltúlozta az általa vizsgált időszakban a feudális földbirtokokon végzett árutermelést. Megállapíthatjuk, hogy erős elmaradás mutatkozik annak az óriási anyagnak az elméleti általánosítása terén, melyet a tudomány a feudális korról összegyűjtött. Ez különösen szembeszökően megmutatkozott annak a két vitának a során, amely az utóbbi években egyrészt a kapitalizmus keletkezéséről, másrészt a Szovjetunió történetének periodizálásáról a Voproszi Isztorii 5 A SZKP XIX. Kongresszusa, 89 — 90. 1.