Századok – 1953

Tanulmányok - Incze Miklós: A néptömegek helyzete Magyarországon az 1929–1933. évi gazdasági válság idején 23

24 A. M. PANKRATOVA egyetemi és középiskolai tankönyvekbe, többek között az én szerkesztésemben megjelent tankönyvbe is. A szovjet történészeknek az a feladatuk, hogy alkotó módon tanulmányozzák a nemzeti mozgalmak történetét, számbabéve a konkrét történeti feltételeket és a marxizmus-leninizmus klasszikusainak e kérdésre vonatkozó útmutatásait . »A nemzeti mozgalmak óriási többségének kétségtelen forradalmi jellege épp annyira viszonylagos és sajátszerű, mint amennyirç viszonylagos és sajátszerű egyes külön nemzeti mozgalmak esetleges reakciós jellege«.4 A marxizmus-leninizmus azt követeli, hogy a nemzeti mozgalmak kérdését közvetlen kapcsolatba állítsuk annak a kornak az osztályharcával, amelyben az illető mozgalmak lezajlottak. A feudalizmus korában nemesi nemzeti kérdés állt fenn, és a nemzeti mozgalom a feudális-monarchista nacionalizmus zászlaja alatt fejlődött. A kapitalizmus fejlődésének időszakában a burzsoá nemzet kérdése került előtérbe és <1 nemzeti mozgalom burzsoa-nacionalista jelleget öltött. A marxista-leninista elméletnek, a Kommunista Párt nemzeti politikájának gyenge ismerete, valamint a kritika és önkritika hiánya a tudományos munkában, a hibákkal való megbékélés voltak az okai annak, hogy elég gyakran szerepeltek burzsoa-nacionalista hibák és felfogások egyes történészek, irodalomtörténészek és filozófusok műveiben. Mivel még megmaradtak nálunk és történettudományi művekben is felütik fejüket a burzsoá ideológia csökevényei, nem szabad ellankadni, hanem fokozott harcot kell folytatni a burzs$>anacionalista hibák és nézetek ellen. A nemzeti mozgalmak értékelése szempontjából komoly hibákban szenved a nem-orosz népek Oroszországhoz való csatlakozásának kérdésében az úgynevezett »legkisebb rossz« formuláról folytatott vita. Ez a vita értelmetlen, elvont jellegű volt, mert nem konkrét történeti kérdésként tárgyalta az egyes népek Oroszországhoz való csatlakozásának kérdését és a történészek figyelmét egy már eldöntött kérdés felé irányította, hogy váj jon haladó jellegű-e az egyes népek Oroszországhoz való csatlakozása. A XIX. Pártkongresszuson bírálat tárgyává tett ék, hogy ez a vita nem segítette a nemzeti köztársaságok történészeit a történeti kérdésekben fejét felütő burzsoá nacionalizmus elleni harcban,hanem éppen ellenkezőleg, akadályozta őket . Ilyen vitát indítottak ahelyett, hogy nagyszámú történelmi adat, levéltári anyag és dokumentum alapján részletesen kifejtették volna, hogy haladó és üdvös volt a nem-orosz népek csatlakozása Oroszországhoz. Egyáltalán nem becsüljük le a cárizmus gyarmatosító politikájának reakciós voltát, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy azok között a konkrét történelmi viszonyok között, amikor az angol-francia gyarmatosítók által támogatott Törökország és Irán részéről a teljes rabságbadöntés és kipusztítás veszélye fenyegetett több népet, számukra az egyetlen megoldás az Oroszországhoz való csatlakozás volt, és ez a csatlakozás különösen jótékony hatással volt további sorsukra nézve. A »legkisebb rossz« fogalmát egyes történészek dogmatikusan, talmudista módon alkalmazták, anélkül, hogy számbavették volna a történeti tényeket, elemezték volna azokat az objektív pozitív következményeket, amelyekkel a nem-orosz népeknek Oroszországhoz való csatlakozása járt. A szovjet kutatónak az a feladata, hogy a valóságnak megfelelően mutassa be az egyes népek 4 Sztálin, Művei, 6. köt. Bpest, 1951. 156. 1.