Századok – 1953

Tanulmányok - Pankratova; A. M.: Az 1905–1907. évi orosz forradalom nemzetközi jelentősége 213

242 INCZE MIKLÖS kély volt) s csak egyharmad az összes többi iparágakra. Az utóbbiak túlnyomó része is a faiparhoz és — kisebb részben — az élelmezési iparhoz tartozott. Az összes munkakeresők közül tehát 63% volt a férfi szakmunkás.. 25% a férfi segédmunkás és napszámos és csak 12% esett a nőkre, akik között szakmunkás alig volt. Mint a táblázat mutatja, a szakmunkások sokkal nehezebben tudtak elhelyezkedni, mint a napszámosok és a nők. A szakmunkás-átlaghoz viszonyítva is igen rossz volt a betölthető munkahelyek aránya a gépgyártásban, a faiparban és az élelmezési iparban. Az átlagnál kedvezőbb arány csak a ruházati iparban alakult ki ; ez javította az átlagot. A konfekcionáló nagyipar ekkoriban fejlődött rohamosan (a kézműipar rovására) s a munkanélkülivé vált szabósegédek és tönkrement kisiparosok egy részét — azonban, mint az adat mutatja, az összes munkakeresőknek csak 40%-át — felszívta. A munkanélküliség abszolút nagyságának megállapítására alább, a munkásság válságalatti helyzetének tárgyalásánál teszünk kísérletet. Mint ott ismertetett számításaink mutatják, 1929-ben az ipari munkanélküliség már nagyon jelentős arányú lehetett. 1929-ben és 1930-ban együttesen több mint 120 000 ipari és bányászati munkás és napszámos vesztette el a keresetét s ennek a számnak ha nem is a fele, de jelentős része 1929-re kellett, hogy essen. Erre vall az»is, hogy a szakszervezetek munkanélküli tagjainak aránya az 1928.évvégi 9,6%-ról 1929 végéig 13,1 és 1930 végéig 17,6%-ra nőtt, vagyis a növekedés a két évben körülbelül egyforma volt. Még a klerikális reakció is kénytelen volt foglalkozni a munkásosztály nyomorával. Budapest egyik proletárkülvárosából jelentik 1929-ben a Vallás-és Közoktatásügyi Minisztériumnak: »A hívek száma 18—19 000, 10 000-et a népjóléti minisztérium telepített ki a különböző nyomortanyákról ; ojy szegények, hogy a lakbérfizetés negyedében 100—300 családnak kell állandóan felmondani, mert nem tudják a lakbért sem megfizetni. A gyári munkások 50%-a évek óta munka nélkül lézeng, sok a legjobb esetben 3 napot dolgozik hetenként, s annyit sem keres, hogy családját kenyérrel tudná ellátni.«14 Mit javasoltak a vezető egyházi körök ennek a szörnyű nyomornak az enyhítésére? Megtudjuk a vonatkozó iratból : új segédlelkészi állás szervezését Pestszentlőrinc számára. A szociáldemokrata vezetés alatt álló szakszervezetek csak tagságuk munkanélküliségét tartották nyilván. A tagság azonban az egész ipari, bányászati munkásságnak és a napszámos-rétegnek csak kb. negyedrészét foglalta magában. így is jellegzetes azonban az az adat, hogy a szakszervezeti tagok közül 1927 végén 8,9%, 1928 végén 9,6%, 1929 végén pedig 13,1% volt munka nélkül (utóbbi évben a vasipari munkásoknak 12, az élelmezési ipariaknak 15, a bőripariaknak 16%-a), vagyis a szakszervezeteken belül a munkanélküliség két év alatt, 1927 és 1929 vége között 41%-kal nőtt.1

5 Az 1929. évi szakszervezeti kongresszuson mondotta a faipari szakszervezet titkára : »Itt Budapesten a világ legjobb szakmunkásai a szó szoros értelmében éhen vesznek el. A Thék-gyár, amely világhírű, az utolsó 20 embert io elbocsátotta, köztük 30—34 év óta ott dolgozó munkásokat. . . Mi a helyzet? az asszony elmegy mosni, a gyerek elmegy a gyárba, a nagy, hatalmas, erős munkásember pedig odahaza főz, takarít, hámozza a krumplit. . . Jöttek 14

VKM 1929. I., I. ü. o. 170—1. 413. 15

A Szakszervezeti Értesítő megfelelő számainak adatai.