Századok – 1953
Tanulmányok - Pankratova; A. M.: Az 1905–1907. évi orosz forradalom nemzetközi jelentősége 213
AZ 1905—1907. ÉVI ELSŐ OROSZ' FORRADALOM NEMZETKÖZI JELENTŐSÉGE 237 A II. Internacionálé teoretikusai fátyolt borítottak Marxnak és Engelsnek a permanens forradalomról szóló tanítására. Abból indultak ki, hogy a polgári forradalom után 50—100 éves hosszú szünetnek kell beállnia, amely alatt a proletariátus a burzsoáziával majd »békésen« együttműködik és várakozik, amíg el nem jön az idő az új, szocialista forradalom számára. A nyugateurópai szociáldemokraták nem hittek a parasztság forradalmi lehetőségében és azt tartották, hogy a szocialista pioletárforradalom számára még nem értek meg az objektív feltételek és csak akkor fognak megérni, amikor a proletariátus többséggé válik a nemzeten belül. V. I. Lenin szétzúzta ezt a rothadt, proletárellenes álláspontot. »A szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban« c. művében világos képet adott az orosz szociáldemokratáknak arról, hogy a polgáii-demokratikus forradalomnak át lehet és kell nőnie szocialista forradalomba. V. I. Lenin továbbfejlesztette Marxnak a permanens forradalomról szóló tanítását és kidolgozta a szocialista forradalom kész elméletét, amely gyökeresen különbözött az európai szociáldemokrácia régi felfogásától. Az orosz proletariátus vezérei, V. I. Lenin és I. V. Sztálin nem az 1789-es vagy 1848-as francia forradalom tapasztalataiból, hanem az 1871-es Párizsi Kommün későbbi tapasztalataiból és az orosz forradalom fejlődésének egész menetéből indultak ki. Azt tanították, hogy győzelmes felkelés eredményeképpen Oroszország munkásai és parasztjai a Párizsi Kommünhöz hasonló új, népi államot hoznak létre. Ez az újtípusú népi állam — mondta V. I. Lenin — a proletariátus és a parasztság forradalmi demokratikus diktatúrája lesz, amelynek nemcsak az a hivatása, hogy a forradalom ellenségeinek ellenállását leküzdje, hanem hogy biztosítsa a demokratikus forradalom szocialista forradalomba való átnövését. Y. I. Lenin, az orosz kommunisták (bolsevikok) pártjának vezére, az új történeti feltételeknek megfelelően, továbbfejlesztve Marx és Engels tanításait, megtisztította azt az opportunisták torzításaitól és ferdítéseitől, és nemcsak az orosz proletariátust, hanem a nemzetközi proletariátust is felfegyverezte forradalmi elmélettel, megmutatván neki a szocializmusért vívott történelmi harc célját, útjait és eszközeit. A forradalom Lenin által kidolgozott elmélete halomra döntötte az európai szociáldemokraták opportunista nézeteit, akik tagadták a parasztság forradalmi lehetőségeit és. a proletariátus vezetőszerepét a forradalomban. Az 1905-ös forradalom tapasztalatai szemléletesen megmutatták, hogy az agrárkérdés az orosz polgári-demokratikus forradalom legfontosabb sajátossága, s a parasztság a forradalom egyik legfontosabb mozgatóereje. Az orosz parasztság mozgalma 1905—1907-ben politikai tekintetben érettebb és forradalmibb volt, mint az előző polgári forradalmakban, de forradalmi lehetőségei még távolról 'sem bontakoztak ki teljesen. A parasztok a forradalom időszakában a földesúri udvarházaknak csak 1/15 részét semmisítették mrg, még túl széttagoltan, szervezetlenül és nem elég harcosan tevékenykedtek. A proletárok és parasztok szövetsége már kialakulóban volt,, de még ösztönös és kiforratlan volt. Ebben rejlett az orosz forradalom vereségének egyik oka. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy milyen nagy történelmi jelentősége és szerepe volt ennek a szövetségnek nemcsak az orosz forradalom, hanem a nemzetközi proletariátus egész elkövetkező forradalmi harca szempontjából is.