Századok – 1953

Szemlék - A nagybirtokos arisztokrácia ellenforradalmi szerepe 1848–49-ben. szerk.: Andics Erzsébet (Ism.: Révész Imre) 147

SZEMLE 151 György (333. sk.) elsősorban a protestantizmusban látják ugyan a már évszázadok óta annyi forradalmi erjedést előidéző rossz kovászt s éppen ezért a legszigorúbb megrendszabályozását ajánlják (az abszolutizmus protestánsellenes intézkedéseinek is "itt van tehát a gyökerük!). De ugyanők még a katolikus főpapság magatartásában is találnak »gutgesinnt« szempontból kifogásolni valót s a császárnak ebben a tekintetben is erélyt és óvatosságot ajánlanak. Hamar kitűnt, hogy az utóbbi egészen fölösleges túlbuzgóság volt : »a irón és az oltár« jól megalapozott szövetséga szerencsésen túlesett 48 átmeneti kis ingadozásain s az 1855-i osztrák konkordátumban addig soha nem látott teljességet ért el. De valami különös gerincességet a protestáns egyházvezetők sem tanúsítottak az ellenforradalmi követelményekkel szemben — amire szintén van a kötetben több érdekes adat. (425., 468-469.') A nemzeti ügyhöz való hűség s az önkénnyel szemben való ellenállás bátor és önfeláldozó szelleme igenis élt az egyházak, főleg a protestánsok alsópapságában s a nép között élő egyéb értelmiségben (tanítók, jegyzők). Ezeknek a példája és hatása kétségtelenül »szította a magyar föld dolgozó népének az ellenforradalommal a legreménytelenebbnek látszó helyzetben is dacolni kész elszántságát , amelynek gyönyörű példái vannak a kötetben aktaszerű hitelességgel felsorakoztatva. (A nagyszerű fejérmegyei népi ellenállás, amely három nemzetiségű parasztságból tevődik össze 447 — 449., a somogyi hősies földalatti szervezkedési kísérlet 516 — 518. stb.) De a nép ellenálló, forradalmi szelleme egyébként is mindenütt fellobbant, ahol a népben élt annak tudata, hogy sorsa jobbrafordulását csakis a 48-as vívmányok kikiizdőitől, elsősorban Kossuthtól remélheti — és ahol a nép ösztönös helyességgel el tudott jutni annak meglátására, hogy földesurainak és a császárnak az ügye azonos ügy. Az arisztokrácia elárulja az országot , amelynek földje óriási hányadában az övé — a dolgozó nép viszont kész mindhalálig védeni az országot, amelynek földje csak kis részben, csak nemrég és egyelőre még csak papíron lett az övé. A kötet tulajdonkápeni témájának sötét hátteréből ez a fénysugár ragyog elő legszebben és válik eleven erővé számunkra ma, amikor az ország és annak földje végleg ós visszavonhatatlanul a dolgozó magyar népé lett, de békés alkotó munkában s ha kell, honvédő helytállásban ma sem és sohasem nélkülözhető számára száz évvel ezelőtti hős elődeítiek forradalmi példaadása. E rövid tartalmi ismertetés után még sokkal rövidebbre foghatjuk azt a néhány megjegyzést, amelyet főleg a szerkesztés módszeréhez ós technikájához kívánunk megtenni. A tervbevett. I. kötetben minden bizonnyal teljes jelentőségében kidomborodik majd, de már addig sem ártott volna a jegyzetelés során felhívni a figyelmet arra. amit ez ismertetésben már többször érintettünk : csak a Metternich-levéltárnak ebben a kiadványban való, eddig meg nem történt kiaknázása derít először bőséges fényt arra az eddig alig ismert s még kevésbbé kiértékelt tényre, hogy a bukott kancellár, az európai ellenforradalomnak jóval több mint egy emberöltőn át fő demiurgja, jó darabig komolyan számított az újból való élrekerülésre s ehhez a számításához a benne reménykedő ós vele szorgalmasan levelező magyar arisztokraták adták főként az alapot. A tudományos pontosság szempontjából nagyjelentőségű a 144. sz. irathoz fűzött, s következményesen a 147. és 158. sz. iratokra is tartozó megállapítás (160. lap, jegyzet), amely szerint végérvényesen eldöntöttnek tekinthető, hogy ennek a három, egymással szoros kapcsolatban álló memorandumnak (mindhárom Schwarzenberg Félix osztrák miniszterelnökhöz) nem Majláth János, hanem Dessewffy Emil a szerzője — de a jegyzetben szerettük volna ezt még félreérthetetlenebbiil megfogalmazva látni. Briyjnnw londoni orosz követ levele Metternichhez (161..szám), IX. Pius pápa segítségkérő levele V. Ferdinándhoz (162. sz.) és ugyanannak gratulációja a trónralépett Ferenc Józsefhez (295. sz.) önmagukban igen jellegzetes és tanulságos dokumentumok ugyan, de kötetünk témájával még távoli kapcsolatba is alig hozhatók s így felvételük fölöslegesnek látszik. Ugyanígy fölösleges volt nézetünk szerint a 207. lap német szövegében olvasható hosszú magyar névsort a magyar kivonatban újra lehozni. A 157. lap német szövegének »verbreitet« szavát a magyar kivonatoló siettében »vorbereitet«-nek olvasta és ennek megfelelően téves fordítást adott. A 29. lapon a francia eredeti félreértéséből éppen az ellenkezője jött ki a szöveg értelmének (a helyes fordítás ez : »amíg egy alkotmányos árnyékkirályság legalább épségben meg tudja tartani a birodalmat«). A jegyzetelés pontossága általában kiváló, de apróbb elnézések ós hiányok akadnak • Venne. Példaként említjük, hogy a bankból kivett »Interesek« (181.) nem »részvényeket«,, jelentenek, ahogy a jegyzetelő gondolja, hanem kamatokat. A Kremsier-re vonatkozó két jegyzet közül (330., 335.) elég lett volna az egyik. A 441. lapon meg lehetett volna jegyezni, hogy ott Mária Dorottyáról, József nádor protestáns vallású és magyar-