Századok – 1953

Szemlék - Elekes Lajos: Hunyadi (Ism.: Karácsonyi Béla) 142

SZEMLE 145 alapján való összefogás eredményes realizálásához a közös ellenség elleni közös harcban. A bel- és külpolitika egymásnak megfelelő jellegéről szóló marxista felfogás helyességének fényes bizonyítéka ez. A szerző helyesen állítja szembe Hunyadi nagyszerű koncepciójával a pápaság, a Habsburg-udvar, az olasz városok, a nyugati államok felelőtlen, önző, szűklátókörű, kétszínű politikájával és a magyar feudális uralkodóosztály haszonleső, gáncsoskodó, hazafiatlan magatartásával. Hunyadi minden nehézséget legyűr s szinte egymaga szervezi egyik legnagyobbszabású vállalkozását, a hosszú hadjáratot, melynek európai jelentőségére Marx mutatott rá. Ezt a jelentőséget érezhették meg azok a nyugati dolgozók, akik önként magukra öltötték a keresztet, hogy a magyarságnak és a létükben fenyegetett balkáni népeknek a segítségére siessenek. A hosszú hadjárat eredményei nagyrészt elvesznek a »pápai tréfa« következtében megindított és kudarccal végződött 1444-es hadjárat, a várnai csata után. A szerző részletesen rávilágít a velenceiek ós genovaiak gyalázatos árulására, melynek nagy része volt abban, hogy a török váratlanul át tudta szállítani haderejét Kis-Ázsiából a Balkánra s tönkre tudta verni a magyar sereget. A fenyegető ellentámadás lehetősége ekkor már szinte kézzelfoghatóan a centralizációt sürgeti. Ennek a centralizációnak a képviselője Hunyadi János, akit a bárók is fogcsikorgatva kénytelenek elismerni a központi hatalom képviselőjének. A Hunyadi kormányzóságával foglalkozó rész e könyv egyik eredményekben leggazdagabb fejezete : ez a rész szemléltetően mutatja, hogy a marxista történetfelfogás merőben új és egyedül helyes szempontok felvetésével egészen más irányba terelte történetkutatásunkat, teljességgel más megvilágításba helyezte egész korszakok értékelését és lehetővé tette a történeti valóság megismerését. Az eddig rajzolt zűrzavaros kép helyett feltárul előttünk Hunyadi politikájának értelme, célja : nyomonkövethetjük a kevésbbé veszélyes bárói csoportokkal kötött átmeneti megegyezéseken, a megyei nemességgel és a polgári elemekkel kiépülő szövetségen, a Hunyadi-párt megszervezésén keresztül a központi hatalom megszilárdítása felé vezető út egyes állomásait: a kormányzói jogkör köré emelt bárói korlátozások fokozatos felszámolását, az állami jövedelmi források lépésről-lépésre történő kézbevételét, az adóbehajtás központosítását, a pápai beavatkozás visszautasítását, a Habsburg-Cillei-párt korlátozását, a központ i kormányzati szervek (tárnoki szék, kancellária) csíráinak fejlesztését, a haderő központosítására irányuló kezdeti lépéseket (bárói zsoldok megszüntetése, királyi dandár kiépítése). Mindezt Hunyadi beállítja a döntő cél, a török visszaszorításának szolgálatába. A bel- és külpolitika dialektikus összefüggésére talán nem ártott volna nyomatékosabban rámutatni : a reakciós bárók nemcsak Hunyadi előremutató belpolitikáját ellenezték, hanem külpolitikai koncepciójának megvalósítását is igyekeztek minden rendelkezésükre álló eszközzel elgáncsolni. Ezt fejezte ki az 1448-as hadjárat szabotálása, majd élárulása Brankovics és a bárók részéről. A rigómezei vereség lényegében a legsúlyosabb kudarc volt a stratégiai cél, a török Európából való kiszorítása felé vezető úton és belpolitikai visszahatásában lehetővé tette a központi hatalom újabb aláaknázását. Hunyadi cseh-osztrák-magyar rendi szövetséggel próbálja ezt ellensúlyozni, de eredményt nem ér el. Y. László, a Ciliéi által irányított Habsburg bábkirály alatt Hunyadi fokozatosan visszaszorul s lényegében ismét saját erőforrásaira támaszkodva kell feltartóztatnia a töröknek Konstantinápoly eleste óta állandóan fokozódó nyomását. A honvédelemre megszavazott adók nagyrészét a nagybirtokosok, a megmaradt összegeket a király és udvaroncai sikkasztják el. Amikor a döntő támadás, megindul Belgrádon keresztül, a király és Ciliéi megszökik az országból, példát adva az uralkodóosztálynak, hogy mi a válságos helyzetben a teendő. A könyv befejező részében a világraszóló belgrádi diadal részletes leírását kapja az olvasó. Elekes Lajos a forrásanyag bizonyítékainak ismertetésével teljességgel szétzúzza a gyökeréig hamis »Kapisztránlegendát«. A fejezet középpontjában a hazáját védő, az uralkodóosztálytól magárahagyott nép hősiessége, elszánt kezdeményezése, Hunyadi hadvezéri nagysága, az európai népi szolidaritás nagyszerű példáinak kiemelése áll. A tárgyalásmód méltó a téma nagyszerűségéhez : napokra, szinte órákra felbontva kapjuk az ide-oda hullámzó döntő küzdelem eseményeit. A leírás fordulatos mozgalmassága, minden ál-objektivitástól mentes, lelkesítő, helyes pártossága kiemeli a csata jelentőségét, a hazáját védő magyar sereg harcának igazságos jellegét. A munka utolsó fejezete a marxizmus-leninizmus tanításának szellemében összefoglaló értékelését adja Hunyadi János életművének, hadszervezeti újításainak és röviden áttekinti »utóéletét«, személye és tettei megítélésének változásait a későbbi századok során, a feudális és kapitalista történetírás által elrajzolt Hunyadi -portré jellemző vonásait. 10* 10 Századok