Századok – 1953

Tanulmányok - Orbán Sándor: A magyar katolikus egyházi reakció a Szovjetunió elleni háború támogatói sorában 108

AZ EGYHÁZI REAKCIÓ A SZOVJETUNIÓ ELLEN HÁBORtf TÁMOGATÓI SORÁBAN 139 hatóságom alatt álló szerzetes és világi tanerők, hitoktatók, az eskü kivételére felhatalmazott szerv által közölt helyen és időben letehetik.«17 1 A hadseregben, mely a »hungaristák« vezetése alá került, a tábori lelké­szek feladatait illetően minden maradt a régiben. Voltak olyan papok, illetőleg volt papok, akik nem is egyszerűen lelkészként szolgálták a nyilasok-vezette hadsereget, hanem fegyveres szolgálatot teljesítettek. Lackovics József pl. fegyverrel az oldalán a nyilas »fővezérségtől« származó nyílt paranccsal műkö­dött a katonai alakulatoknál.17 2 Kun András páter, aki a hírhedt »Számonkérő Szék« helyettes vezetői tisztjét töltötte be, részt vett a nyilasok által rendezett tömeggyilkosságokban is. Mint a vádirat nyomán írja a Szabad Nép, »kiderült, hogy később már zsidók helyett katonákat is gyilkolt, akiknél a jobboldali gondolat hiányát kifogásolta.«17 3 Egészében is csatlakozott az egyház az ország felszabadítása ellen tűzzel­vassal hadakozó nyilasokhoz. A hercegprímás a nyilas hordákat »hazafias kötelességből, a haza védelmében, a haza szent ügyéért«harcolóknak nevezte, akiknek »a lehetőség szerint mindenki iparkodik segítségükre lenni.«17 4 Éppen ezért azt sem ellenezte, hogy püspökei és papjai a nyilasok által megrendelt nyilas propaganda-témákról prédikáljanak.17 5 A székesfehérvári püspök szerint a nyilas Országos Mozgósítási Kormánybiztosság által rendelt prédiká­ciós-témák »katolikus szempontból templomi szószéken is komolyan tárgyal­hatók.«17 6 A pálosok külön »Szálasi-miséket« tartottak, »amelyekre egyen­ruhás nyilas csoportok is jártak« — vallotta Csellár a Grősz-per alkalmából.17 7 A nyilasok honorálni látszottak az egyház magatartását. Még a hatalomra­jutásuk előtt egy szerv alakult a mozgalmon belül, amely az »egyháziak hivatásrendje« néven működött, hogy az, ha a párt hatalomra jut, önállóan intézze a klérus ügyeit. E szervnek vezetésével egy olyan pap volt megbízva, aki már 1940-től püspöke engedélyével bent dolgozott a nyilas pártban.17 8 Bár voltak apróbb összeütközések a Szálasi-uralom idején, az ország felszabadításának megakadályozásáért közös táborban küzdő egyházi és állami hatóságok között, amelyekből az egyház a felszabadulást követően politikai tőkét akart magának kovácsolni, de ezek nem elvi és nem az alapvető kérdésekkel kapcsolatos véleményeltérésekből adódtak.17 9 Mindenféle szépít-171 Győri püspök körlevele 1944 nov. 28. 1711 EHL. 8650/1944. Witz levele az érseki általános helytartóhoz. 173 Szabad í^ép 1945 szept. 12. A vádirat nyomán közli. 174 EHL. 8939/1944. A hercegprímás levele Szálasihoz. 175 U. o. 9132/1944. Hercegprímás levele a székesfehérvári püspöknek. 176 U. o. Székesfehérvári püspök levele a hercegprímásnak. A nyilas Országos Mozgósítási Kormánybiztosság, mint a székesfehérvári püspök leveléből kiderült, a következőket kívánta prédikáltatni : »A bolsevizmus Isten-, hit-, család-, magántulaj don­ellenes voltáról . . . Az igazi szocializmusról ... A törvények tiszteletbentartása, a vezetők iránti engedelmesség, mint a rend, fegyelem, a lelkek megbékélésének alapja, és így természetes forrása a jobb jövőnek ... A hősi élet szemléletéről. Áldozatvállalás a hitért . . .« 177 Grősz József és társai bűnpere. Bpest 1951. 131. 1. 178 EHL. 8650/1944. Witz budapesti érseki helynök jelentése. 179 Székesfehérvár püspökének őrizetbevételével kapcsolatban meg kell állapítani, hogy az ellene felhozott vádak alapjában véve nem helytállók, mert a püspök — mint azt fentebb olvashattuk — a nyilasok által kívánt prédikációt valójában nem tagadta meg. Továbbá két személy szabadonbocsátása fejében kész volt misét mondani a nyilas főispán beiktatásakor. V. P. L. 4194/1945. levél a hercegprímásnak a székesfehérvári püspök őrizetbe vételéről. Mindszenty József veszprémi püspök pedig kincstári anyag-

Next

/
Thumbnails
Contents