Századok – 1953
Tanulmányok - Orbán Sándor: A magyar katolikus egyházi reakció a Szovjetunió elleni háború támogatói sorában 108
140 ORBAN SÀNDOR getéssel szemben meg kell állapítani, hogy az egyház alapjában véve végig azok oldalán állt, akik az országot a pusztulás felé vezették. A hitleri banditákkal és magyar zsoldosaikkal szemben még akkor sem emelte fel szavát, amikor azok elhurcolták a nemzet kincseit, felrobbantották a magyar hidakat, vasutakat, kifosztották a gyárakat, falvakat, elvitték a fiatalság ezreit, kifosztott, tönkretett országot hagyva maguk mögött. * Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy az egyház jelentős hasznot vágott zsebre akkor, amikor a magyar dolgozó nép egésze a háború terheit, következményeit viselte. Az egyház vagyongyarapodása azt mutatja, hogy a klérus nem önzetlenül, nem anyagi haszon nélkül támogatta a háborút. Részint ez a vagyoni gyarapodás magyarázza azt is, hogy a háború utolsó esztendejében miért tudott olyan nagy összegeket költeni szovjetellenes propagandára és saját szervezetei kiépítésére. Az egyház erről nem beszélt, de a tények ezt jól mutatják. Az egyház befolyása alatt álló pénzintézet, a Nemzeti Hitelintézet, a Szovjetunió ellén folyó háború második esztendejében emelte alaptőkéjét. A Magyar Katolikus Vallás és Tanulmányi Alap azontúl, hogy ebből az alkalomból a részvények jelentős részét megvásárolta, még újabb részvényeket is akart szerezni.18 0 A haszon rohamos növekedéséhez az is hozzájárult, hogy a nevezett pénzintézet betétállománya 60%-kal emelkedett.18 1 Sőt nőtt kölcsönállományának összege és fiókintézeteinek száma is. A háboiú vége felé vetődött fel az a gondolat is az egyház vezetőköreiben, hogy kifizető lenne egy tisztán katolikus pénzintézet fenntartása is.18 2 Ennek a lehetősége annál is inkább adva volt, mivel az egyházi nagyjavadalmasok »kényszerfavágásból« és feltehetőleg állat-, valamint élelemszállításból csak a Magyar Katolikus Vallás és Tanulmányi Alapok jövedelmét számítva, cca 6 millió pengő készpénz felett rendelkeztek.18 3 Megnőtt az egyes egyházi nagyjavadalmasok jövedelme is. A zirci apátság 1943-bán már 300 000 pengővel akart részt venni a Nemzeti Hitelintézet alaptőkeemelésében.18 4 Az apátság különösen könnyen tehette ezt, mert jövedelme a háború idején háromszorosára emelkedett.18 5 A piarista rend másfélmillió pengős zsidóingatlant vásárolt, kastéllyal, gazdasági épületekkel halmozás miatt került szembe a helyi hatósággal. Szálasit változatlanul elismerte és olyan »államfőt« tisztelt benne, »aki lelkigyakorlatokon vesz részt és buzgó katolikus életet él«. Mindszenty bűnügyi okmányai 1949. 11 — 12. 1. 180 OL. Magyar Katolikus Vallás és Tanulmányi Alapok ellenőrző bizottságának jegyzőkönyve. 1943 máj. 26. Arra szólított fel, hogy igyekezni kell megszerezni azokat az új részvényeket is, amelyeket mások a részvényérdekeltségeik alapján lejegyezhetnek 181 U. o. 182 U. o.- 1943 dec. 11. »...az egri érsek úr nagy katolikus érdeknek tartja, hogy a pénzintézetek terén egy kifejezetten katolikus intézettel rendelkezzünk«. 183 U. o. 184 U. o. les Gr ösz József ós társai bűnpere. 1951. 99. 1. Megemlítendő, hogy Hagyó Kovács Gyula cisztercita jószágkormányzó Endrédy (Hadarits) Vendel zirci apáttal egyetértve, már a háború idején küldött ki illegálisan Rómába 20, 40, 80 ezer pengős tételeket, azonban a fasiszta bírósági szervek eltekintettek az ellene indult bűnvádi eljárástól. MMI. XII. 531/1942/4.