Századok – 1953
Tanulmányok - Berkovits Ilona: A magyar feudális társadalom tükröződése a Képes Krónikában 72
94 BERKOVITS ILONA merni. A hercegeknek Salamon ellen vívott harcaikban Géza herceg, megfogyatkozott seregébe az intrikus Vid becsmérlő szavaival »a szolgákat hívta és az aratókat szedte össze«. Amire Ernyei ispán azt a választ adja, »hogy amit ezer kaszás vág, tízezer villás föl nem tudja majd gyűjteni.«(58) A kizsákmányolt tömegek félelmet keltő erejét a pogány ázadások leírásánál érezteti fokozottan ; I. Béla országgyűlésén »nem csak azok, akiket hívtak volt, hanem minden parasztok és szolgák Magj>arország egész népével együtt a királyhoz Fejérvárra menének. S a király és a püspökök s valamennyi előkelők a töméntelen sokaság láttára megijedének, nehogy rájuk találjanak rohanni, és a városba vonúlván azt őrizék.«(52) Az Árpádkor első századában, amint Molnár Erik írja, »a kereszténység nyíltan a kialakuló uralkodó osztály harci ideológiája gyanánt jelent meg. Viszont a pogányság, a nemzetségi renddel összekapcsolt vallásos hit, az e rend szabadságait védelmező tömegek és vezéreik harci ideológiája lett. Ettől kezdve száz éven át a társadalmi harcok elsősorban a kereszténység és pogányság harcának ideológiai mezében folytak, bevezetve a magyar történetben azt a korszakot, amelyben a társadalmi küzdelmek vallási küzdelmek alakjában játszódnak le.« 26 I. Béla országgyűlésén az elnyomott, tömegek pogány jelszóval, de gazdasági érdekekből támadják az uralkodó osztályt. Nemcsak a püspökök megkövezését és a gyűlölt papok megfojtását követelik pogány jelszó alatt, hanem a dézsmálok fölakasztását is.(52) Sőt már az első lázadás idején a Képes Krónika szerint Péter király táborába küldött követeik útján követelik azt is, hogy a »dézmaszedőt konczolják föl« és »az adót végkép töröljék el«.(47) Mindez Aba Sámuel uralkodása és elbukása után következett be, annak a királynak halála után, aki megsemmisítette »mind azon rendeleteket és adókivetéseket«, amelyeket elődje, Péter hozott.(44) Aba Sámuel a belső viszályokat szító, birtok és vagyon adományozásokat követelő uralkodóosztály tagjaival szemben a szervezetlen dolgozó tömegek erejére támaszkodott, számításon kívül hagyva az egyház és a német császár ekkor még együtt haladó világhatalmi törekvéseinek szorító ölelését. Szembe került Gellért püspökkel s az elégedetlenkedő főurakkal ; szembekerült az egyházzal és a német császárral. Ezekkel a feudális hatalmakkal szemben a dolgozó tömegek ereje kevésnek bizonyult. A Képes Krónika krónikása a gyűlölt Péter király zsarnoksága után Aba Sámuel pártján áll, akit a magyarok »magok közöl« választottak királlyá. De Aba később a krónikás szerint »bátorságot kapva, garázda kezde lenni . . . úgy gondolkozik vala, hogy az uraknak mindenök köz a szolgákkal . . . megvetvén a nemeseket, s mindig a parasztokkal és nem nemesekkel fogván össze . . . parasztokkal, nem nemesekkel eszik, lovagol és beszéllget^züntelen«. Mindez a krónikában a német császár szerint »bizony nem nemes emberhez, hanem ellenkezőhöz illik.«(45) Aba Sámuel viszont a német császárhoz menekült magyar összeesküvő nemeseket úgy jellemzi, hogy »azok Magyarország rablói és tolvajai, és főfő bujtogatok a háborúra és viszálkodásra a császár és a magyarok közt.«(45) A krónikás gyűlöletes képet kívánt festeni Aba Sámuelről : de elbeszélésén keresztül az utókor számára éleseïi rávilágít Aba elbukásának tragikumára, úgy örökítve meg, amint a nép tudatában és a mondák világában élt. A krónikás nem tudja elhallgatni, hogy a ménfői csatában »amint mondják Aba királyé lett volna a győzedelem, hacsak némely Péter király barátságában megmaradt magyarok 26 Molnár Erik i. m. 141-142 ].
