Századok – 1952

Tanulmányok - Tarle; J. V.: Mihail Illarionovics Kutuzov; a hadvezér és diplomata - 778

788 J. V. TA RLE az ügyeket és megadni az irányítást. Válaszolni kellett parancsok, döntések formájában, sőt a főparancsnoktól származó tanácsok is parancsok voltak. Mit kell írni Miloradovicsnak? Csicsagovnak ? Wittgensteinnek? Hogy reagáljunk arra, amit Rosen báró Konovnyicinnak ír? Vagy arra, amit közvetlen Jermolov tábornagynak ír? Vagy hogyan válaszoljunk Wittgensteinnek a tábornagyhoz intézett levelére, amelyből az világlik ki, hogy a cár Kutuzov megkerülésével Csernisev útján iránytadó utasításokat küld Wittgensteinnek és hogy Wittgenstein már magától »szívélyesen« megküldi Kutuzov számára Csernisevnek a cárhoz intézett jelentését ? Es mindezt még elfedi a (közvetlenül vagy a ranglétra szerint továbbított) jelentések fellege és ezek a jelentések sem olyan egész »kis« ügyek, ha egész Kutuzovig eljutottak. De 1812-ben mit is jelentenek ezek a kis ügyek? Fignyer partizánvezért Jermolovon keresztül egyenesen Kutuzov vezérkarától kell értesíteni, hogy október 4-én »a táborban korábban főzzék meg a menázsit és felvételezésre ne küldjenek ki embereket«, mert lehet, »hogy az ellenség ezen a napon mozgolódni fog«. Fignyer haladéktalanul egyesüljön Dorohovval, hogy együtt léphessenek fel Voronovonál? Vájjon »kis ügy«-e ez? A nagy csaták sorsa ilyen »kis ügyektől« függött. Minden fontos, mindentől sokezer ember élete függ és a hadjárat legvégéig létezik még az ellenfél, mégha hadserege fel is van őrölve és menekül is Oroszországból. Mindig újabb és újabb kérdések merülnek fel. Sándor cár a hadsereg gondjába ajánlja a porosz király biztonságát — viszont ezek a monarchikus szivélyességek és kedveskedések elijeszthetik York tábornokot, aki bátran önként átállt az oroszokhoz . . . Mindenütt sasszemre, rengeteg észre, mélyreható éleslátásra van szükség, egyszerre kell áttekinteni tudnia a fát is, meg az erdőt ! És mindezzel egy öreg ember rendelkezik, aki fizikai erejének utolsó maradványait őrli föl . . . Végeredményben minden a főparancsnok kezében futott össze : a hadsereg szervezése, a hátország szervezése, az ellátás, a felszerelés gondja, a kapcsolat fenntartása Tulával, Szesztroreck-kel, az Urallal. 1812 decemberében Vilnában Kutuzov világosan látta, hogy győzelmével máris szétrombolta a kontinentális blokádot, teljesen legyengítette, amennyire ez az orosz gazdasági és politikai érdekek számára szükséges és hasznos volt, és hogy gyakorlatilag a Balti-tenger egész partvidéke nyitva áll Oroszország tengeri kereskedelme részére. A kereskedelem itt már a háború idején megindult. De amíg Napoleonnak az Angliát megfojtani akaró birodalma fennállt, addig Európa déli, középső és nyugati részén a kontinentális blokád még létezett.1

4 Közép-Európa államai és Olaszország, ha nem is voltak már teljesen elzárva, de mindenesetre nem voltak teljesen nyitva az angol áruk számára, Franciaországról (Anglia legjelentősebb nyersanyag- és elhelyezési piacáról) nem is szólva. Ez az utóbbi piac, ha nem is volt »hermetikusan« zárva — mint ezt Napoleon miniszterei, mint például Godin, nagy hangon hajtogatták — mindenesetre elég erősen el volt zárva. Anglia számára a Napoleon elleni háború folytatása mind gazdasági, mind politikai szempontból nemcsak sarkalatos fontosságú, hanem halaszthatatlan ügy is volt. De Angliának a küszöbönálló kontinentális háborúban nyújtott reális segítsége több mint problematikus volt. Oroszország többi jövendő »szövetségeseiben«, akik még akkor Napoleon szövetségesei voltak, ha »bízott« is az öreg orosz diplomata és stratéga, csak igen feltételesen bízott. "Lásd: Tarie, J. ; A kontinentális blokád, Szentpétervár, 1913. 680-695. 1. továbbá 465-505. 1.