Századok – 1952
Tanulmányok - Barta István: Kossuth és Csányi 593
678 BAB.TA ISTVÁN következetes végrehajtója volt, — bár a nemzetiségi kérdésben saját magának és egész osztályának álláspontját érvényesítette. Továbbá Kossuth szellemében járt el akkor, amikor harcolt az ellen, hogy a katonai parancsnok magának sajátítsa ki a civilhatalom hatáskörét. A másik szempont, amely Csányi mellett kerül a mérlegbe, az, hogy Csányi mindkét kérdést a döntő kérdésnek, a függetlenségi háború érdekeinek rendelte alá : nem a román vagy a szász nemzetiség ellen járt el, ha a szükség úgy kívánta, kemény kézzel, hanem a haladásért, a függetlenségért vívott harc nyílt és titkos ellenségeivel szemben, ugyanúgy, ahogyan dunántúli működése alatt is keményen bánt mindenfajta ellenséggel, bár azok az esetek többségében magyarok voltak. Ugyancsak a nagy cél, a győzelmes háború érdekeit szolgálta akkor is, amikor Bemmel szemben tiltakozott minden olyan kezdeményezés ellen, amely bármilyen vonatkozásban is károsan befolyásolhatta volna a háborús erőfeszítéseket. Ez a két szempont mindenesetre figyelembe veendő akkor, ha az 1848/49-es Erdély még sok kutatást kívánó történetével s benne Csányi szerepével foglalkozunk. Csányiról pedig hibái, korlátai és fogyatékosságai ellenére is megállapíthatjuk, hogy Erdélyben is minden tettével, minden gondolatával azt az ügyet szolgálta, amelyet Kossuth bízott rá, s úgy szolgálta, ahogy hite, lelkiismerete s hazája, annak függetlensége iránt érzett forró szeretete diktálta. V A magyar szabadságharc utolsó, hanyatló szakasza visszaesést, hanyatlást jelent Kossuth és Csányi kapcsolatában is, nem érzelmileg ugyan, de a kapcsolat gyakorlati értéke, gyümölcsöző volta szempontjából. S ebben a megállapításban nemcsak az a körülmény játszik szerepet, hogy a két harcostárs hosszú idő után ebben az időszakban egymás mellett dolgozott, naponta személyesen érintkezett, a minisztertanácsokban együtt tilt s így a levélbeli érintkezés, amely a korábbi időszakokban olyan gazdag bizonyítékát nyújtja barátságuknak, a közös célok érdekében eszközölt közös erőfeszítéseiknek, megszakad közöttük. Nemcsak erről volt itt szó, hanem sokkal többről. A minisztérium megalakulásával az államvezétésben lényeges szerkezeti változás állott be, amelynek következtében Kossuth korábbi teljhatalma felparcellázódott a minisztérium tagjai között, Csányinak pedig a szétosztott államhatalomnak éppen egy olyan része jutott, amely a többihez képest talán a legkevésbbé volt politikai jellegű s főleg Csányi korábbi munkaköréhez képest hatáskörben, politikai befolyásban határozott visszaesést jelentett. Míg korábban Kossuth és Csányi barátsága, együttműködése, politikai nézeteiknek és céljaiknak azonossága az önvédelmi háború egyik szilárd támasza volt, addig a minisztérium megalakulásától kezdődő időszakban ez a barátság, bár érzelmileg továbbra is megvan, gyakorlati értékéből sokat veszít s nem tudja korábbi funkcióját tovább teljesíteni.. Talán ha Kossuth ugyanaz maradt volna, aki 1848 őszén, majd a téli hónapok reménytelenségében és a tavaszi hadjárat sikereinek közepette volt, Csányi lendülete sem tört volna meg olyan váratlanul s egyénisége nem olvadt volna bele a politikai szereplők szürke átlagába. Mert Csányival kapcsolatban az elmondottak után is hangsúlyoznunk kell, hogy nem volt az a nagyformátumú államférfiú, aki kiemelkedő képességei folytán mindvégig döntő
