Századok – 1952
Tanulmányok - Barta István: Kossuth és Csányi 593
676 BAB.TA ISTVÁN dönthetetlen mint a szikla. Nem, nem minden ember találja örömét a hatalomban, úgy én sem, Szentiványi sem. Mesterünk, példaadónk te vagy, igen tisztelt barátom, azonban néhány hétig csak ki fogja húzni, azután majd találunk mást. Ennél alkalmasabbat bizonyosan nem, mert ennek esze, szive helyén van.« Azután jelentette Kossuthnak, hogy 12-én indul és 14-én érkezik meg Debrecenbe. Tudta, hogy nem pihenni megy, amire pedig alaposan rászorult volna. »Vedd annyi hasznomat, amennyire alkalmatos leszek — irta Kossuthnak — kezdetben a ministerium úgyis sine cura, de így volt néhány napig Erdély is, ha nyiland tér, nyiland alkalom a munkára.« Nem tudja titkolni örömét, hogy otthagyhatja Erdély gondjait. »Már a gondolat, hogy innét mehetek, félig egészségessé tőn. Sok bajokkal kölle nekem küzdenem.«56 Lehangoltsága érthető, hiszen éppen az elutazása előtti napokban kellett fáradozásainak meddő voltát az egyik legfontosabb területen, a nemzetiségek megbékítésének kérdésében tapasztalnia. A Hatvani támadása következtében újból fellángoló magyar-román harc ezekben a napokban követeli Vasvári és Drágos életét áldozatul, s a szászokkal is éreztetni kell újból az általa képviselt forradalmi államhatalom erejét : az elutazása előtti napon irja alá a szász ' mozgalom vezérének, a császári biztossá lett Ludwig Stefan Rothnak a halálos ítéletét. Másnap elhagyta Erdélyt s néhány nap múlva megérkezett Debrecenbe. Csányi azzal a meggyőződéssel tett pontot kormánybiztosi működésének 1849 május 14-ével lezárult utolsó fejezete mögé, hogy Erdélyben nem végzett rossz munkát s mindent megtett, amivel az ügynek, a hazának szolgálhatott. Valóban becsülettel és minden ereje latbavetésével igyekezett teljesíteni mindazt, amit Kossuth rábízott : mentesítette a katonai vezetési — sokszor magának Bemnek az akarata ellenére is — a polgári igazgatás gondjaitól, újoncokat, pénzt, fegyvert, ágyukat, lőszert biztosított a hadseregnek, helyreállította a fenekestől felfordult országrészben a rendet, a hatóságok és a törvény tiszteletét, igyekezett megteremteni a nemzetiségek megbékélésének előfeltételeit, megvédte a román parasztot magyar földesura bosszújától és egyáltalán a parasztot a földesúri kizsákmányolás önkényes meghosszabbításától. Kétségtelen azonban, hogy Csányi erdélyi működésében korábbi tevékenységéhez képest kevesebb konkrét eredményt tudott felmutatni és néhány jelentős kérdésben nem tudott urává lenni az elébe tornyosuló feladatoknak. így túlnőtt Csányi képességein — minden igyekezete és jószándéka ellenére is — a nemzetiségi kérdés. Azt láttuk az előbbiekben, hogy nem volt véreskezű elnyomója az erdélyi nemmagyar népeknek s hogy a vérengzésig fajult nemzetiségi harc közepette kereste a megbékélés útját és igyekezett gyógyítani az áldatlan harc ütötte sebeket. Nem tudott azonban a mérhetetlenül nehéz és bonyolult erdélyi nemzetiségi probléma szemléletében a nemesi nacionalizmus szűk korlátain felülemelkedni ; igaz, hogy ebben a hibában osztoztak vele a liberális nemesi vezetőréteg legjobbjai is, élükön Kossuthtal. Erdélyi magatartásának és tevékenységének másik bírálható pontja az erdélyi felszabadító háború diadalmas vezéréhez, Bemhez való viszonya. A végső itélet azonban ebben a kérdésben sem szólhat olyan egyértelműen .Csányi ellen, mint ahogy az az első pillantásra látszanék. Ami Bemnek azokat az intézkedéseit illeti, amelyekkel a civilhatalom hatáskörébe avatkozva a székelyek áttelepítését, a sóár leszállítását, vagy a szászok amnesztiáját 56 Csányi utolsó, máj. 10-én kelt jelentését 1. OL. OHB G911/1849. sz. alatt.
