Századok – 1952

Tanulmányok - Barta István: Kossuth és Csányi 593

KOSSUTH É-i CSÁNYI 673 hivatalnokok közül sem jelentek meg... »Ezek a szászok gonosz emberek — tör ki belőle a régi ellenszenv — szerencséjük, hogy ott nem voltam, bizonyo­san becsukattam volna egynéhányat, pedig nem vagyok terrorista, de a makacs hűtlenségnek ellensége vagyok.«3 8 Közben Csányit is egyre jobban elragadja az a lelkesedés, amellyel Erdély népe a függetlenségi nyilatkozatot fogadja. »Isten legyen szegény hazánkkal — írja Kossuth április 26-án — csak soha többet osztrák uralkodó, én az ördögöt magát is készebb vagyok elfogadni, de ha mézeskaláccsal csalogat is a német, inkább a világból fogok kibujdosni, mint uralkodása alatt élni ; leszen bennem útitársad, igen tisztelt barátom.«39 Másnap, éjfél után pedig elragadtatott levélben számol be a függetlenségi nyilatkozat kolozsvári kihirdetéséről, amelynek során »annak s szerzőjének az egész nap folytán tömjéneztetett, hódoltatott«, s a Mátyás huszárok zászló­rúdjába Kossuth nevével verték a szögeket a »népsokaság zajos kitörései között«, majd »a városházi roppant gyűlés« elfogadta a nyilatkozatot »folyto­nos örömrivallgások közt, pedig minden korteskedés nélkül«. A két napig tartó örömünnepből az esik legjobban Csányinak, hogy. eléje minduntalan felvonuló »eddig sohasem tapasztalt, zenétől kisért iszonyú néptömeg nem úrtól és úrfélétől vezetve« jött, »mert ez még nem tapasztaltatott, jele, hogy a nép át л ап hatva a határozat szellemétől.«40 A függetlenségi ünnepségek hangulatát az egekig fokozzák az újabb győzelmekről és Pest visszafoglalásáról érkező hírek. »Nem lehet képzelni a legelevenebb képzelő tehetséggel is azon magasz­> tosságot, mi itt mutatkozik — írja erről Csányi Kossuthnak — neved hangja ! ezerszerte hasítja a léget, ellenállhatatlan tömeg erkélyem előtt, leveledet felolvasám, ennek olvasása Istenemre mondom, majd őrültségig fokozta a lelke­sülést. Barátom, te nagy vagy, mert Isten után te teremted e napot, és én lelkemből örülök, hogy e nagy te vagy. . . Holnap Kolozsvár városa, holnapután 1 Kolozs megye küldöttsége jelenend meg hódolva előtted, következnek a többiek is mind.«4 1 ^ De a függetlenségi nyilatkozat elismertetése csak egy volt az ezerféle , tennivaló sorában. Rendezni kellett a székelyek ügyét, akiket Bem alaposan igénybevett a háború folyamán s akiknek Kossuth többizben is megigérte, hogy »a status erejének megfeszítésével is« teljesíteni fogja kívánságaikat, »hogy véderejüket kifejtve megtarthassák a szabad hazát, melyet'megmenteni segítettek.«42 Csányi az ígéret teljesítésének első jele gyanánt elengedte a székelyek egy évi adóját. Nagy gondot okozott Csányinak is, Kossuthnak is, hogy Bem Lúgoson kiadott rendeletével leszállította a só árát s ezzel alapos kavarodást idézett elő a pénzügyekben. Nyomasztóan nehezedett Csányira a felszabadított Erdély biztosításának terhe is. Biztos híreket kellett szerezni a mind fenyegetőbbé váló cári készülődésekről és kísérletet kellett tenni annak elhárítására.43 Sok bajt okozott Bem új amnesztiarendelete is, ezzel szemben is érvényre kellett juttatni Kossuth irányelveit.4 4 Be kellett volna 38 U. o. 6435/1849. sz. 39 U. o. 6146/1849. sz. 40 U. o. 6326/1849. sz. 41 U.o. 6565/1849. sz. 42 V. ö. Kossuth ápr. 5-i levelének utóiratával. (OL. Csányi-iratok 1278. rakt. sz.) L. még az OHB ápr. 27-i utasítását, 6288/1849. sz.. alatt. 43 Csányinak a cári csapatok parancsnokához ápr 15-én intézett jegyzékét 1. az 5823/1849. sz. jelentós mellett. 44 L. Csányi ápr, 19-i jelentését OHB 6062/1849. sz. alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents