Századok – 1952
Tanulmányok - Barta István: Kossuth és Csányi 593
642 BAB.TA ISTVÁN történt meg, a vezérek kényszerítették az országgyűlést a nyilatkozatra és ezzel »a diplomaticai nyilatkozatok szőnyegére vitték a kérdést« s az elakadt, mert »sok dolog van mit az emberek szeretnek látni, ha megtörténik, de nem szeretnek kimondani.« A hibát halmozták a vezetők azzal, hogy miután kierőszakolták az országgyűlés nyilatkozatát, »futárt küldenek futár után azon tudósítással, hogy seregünk elvész okvetlenül, ha tovább nyomul, s mégis nyomulnak akkor, midőn késő, mert a nemzet így parancsolt«. »Ha lajtai seregünk elvész — folytatta Kossuth — nem mondjuk, hogy a nemzet is elveszett, mert mi nem adjuk fel igaz ügyünket semmi áron, s a magyarban van elég erő hazáját megmenteni, de mondjuk azt, hogy e sereg elveszésével hosszú, véres harcba és temérdek szerencsétlenségbe bonyolódnánk.« Ez az ok, amiért az országgyűlés az újabb határozatot hozta, de Kossuth »a szegény haza, az annyi árulással körülvett magyar nemzet nevében« kéri Mógáékat, »ne ismerjenek más vezércsillagot, mint a sikert és nem bíbelődvén diplomaticai tekintetek tlieoriáival, ha látnak rést nyílni a sikerre, a győzelemre, merjék tetteknek felelősségét hű, férfias vállaikra elvállalni, ragadják meg az alkalomnak üstökét s ne kérjenek 40 mértföldnyiről utasítást, mert közben az alkalom elvész. Önök tudják, hogy a hazának győzelemre van szüksége, ha tehát győzhetnek valahol, ne mulasszák azt el, mert a haza megmentését mulasztották el.« Ennek a buzdításnak a hatását azonban Kossuth maga rontja le akkor, amikor a levél befejezésében újból a határvédelemre való berendezkedéssel kapcsolatban ad tanácsokat. A levél egyetlen pozitívuma az az igéret, hogy Kossuth néhány nap múlva személyesen kíván felmenni a táborba a további teendők irányítására.19 Bármennyire jogosak voltak is ezèk a szemrehányások, egyébként, nem illethették Csányit, aki, mint láttuk, a döntésre befolyást gyakorló személyek közül — beleértve Kossuthot is — egyedül képviselte kezdettől fogva a határozott támadó fellépés álláspontját s aki valamennyiük között időben felismerte a halogatásból származó végtelen károkat. Felfogásának agyakorlatban való érvényesítése előtt azonban az volt a legnagyobb akadály, hogy Pázmándy a legfőbb politikai hatalom, az országgyűlés képviseletében fölötte állott s vele szemben nem volt helye a kormánybiztosi teljhatalomnak. De Csányi még akkor sem adta fel a támadás tervét, amikor Kossuth első, óvatosságot parancsoló utasításai megérkeztek és á tisztikar egy részének október 13-i ellenállása után is valóban csak néhány napi pihenőre gondolt, hogy utána újból támadásba vigye a sereget. Erre sürgette őt az a körülmény is, hogy szinte óráról órára kapta az értesítéseket Bécsből Pulszky Ferenctől, Warga Istvántól, Gorove Istvántól s ezek az értesítések mind arról szóltak, hogy a bécsi nép, függetlenül a hivatalos körök habozó magatartásától, remény és kétségbeesés között ingadozva várja a magyarokat. Bécs védelmét ezekben a napokban már Bem szervezte, s küldöttei, Hauch és Lescingki megérkeztek a magyar táborba, hogy összehangolják a katonai műveleteket. Ilyen előzmények után, Csányi határozott fellépése következtében október 16-án reggel végre újból megindult a magyar sereg, át is kelt a Lajtán, s ekkor érkezett meg Kossuth október 14-i levele és vele az országgyűlés határozata, amely védelmi állások elfoglalását parancsolta a seregnek. Csányi '»vérző szívvel« teljesítette a parancsot, de azért bíztatta a Bécsben agitáló Pulszkyt, hogy tartsa ébren a bécsi nép harci készségét. »Megyünk mi — írta a meg-19 Az okt, 14-én kelt levél eredetijét 1. OL. Csányi-iratok 1271. rakt. sz.
