Századok – 1952
Tanulmányok - Barta István: Kossuth és Csányi 593
KOSSUTH É-i CSÁNYI 641 vesznek el, az egész civilizált világnak méltó okot adunk megvetésünkre : ha a bécsiek kellő időben küzdendnek, azaz összhangzásban velünk, úgy győzni fogunk, ha pedig nem győzünk Austriában, úgy az történend velünk, ami kétségkívül egy pár hét múlva úgyis megtörténnék, azzal a különbséggel, hogy austriábani veszteségünkkel még a nemzet becsülete fennmarad, anélkül pedig veszve leend ez is.«1 5 Még aznap délután újabb levelet írt Csányi Kossuthnak : ebben elmondta, hogy az indulás előtt Móga haditanácsot tartott és közölte, hogy végre fogja hajtani az országgyűlés határozatát, »de kimondja, hogy nem lehet sikert remélni«. Csányi a fenti érvekkel harcolt s végül »elhatároztatott az átkelés, elhatároztatott annál nagyobb kedvvel, minthogy áthatva lőn mindenki azon meggyőződéstől, miszerint veszteségünk esetében is megmarad az, mi egyesnek úgy, mint nemzetnek legnagyobb kincse, a becsület«.16 Csányi harca azonban végül is hiábavalónak bizonyult. Másnap reggel, amikor indulásra került a sor, »nagyobbszerű izgatások következtében« több zászlóaljparancsnok jelentette, hogy tisztjeik és a nemzetőrlegénység egyrésze vonakodnak átlépni a határt s ennek következtében a hadvezetőség »célirányosabbnak tartotta a továbbmenetelt felfüggeszteni«, annál is inkább, mivel Bécsből olyan értesülések jöttek, hogy a birodalmi gyűlés befolyásosabb tagjai a magyar országgyűlés felhívását »hidegen fogadták« s a nép is nehezen hagyná el támadás esetén a városfalakat. A kormánybiztosok tehát —élükön Pázmándyval — azt javasolták, hogy várjanak addig, míg »seregeink erősödve, magokat egy kissé kipihenve fellelkesülnek« s csak azután kíséreljék meg újra a benyomulási terv végrehajtását.17 Közben befutott Kossuth október 11-i levele is és megerősítette azok álláspontját, akik Csányival szemben a halogatás mellett voltak. A kormánybiztosok tudósítása rádöbbentette Kossuthot azokra a végzetes következményekre, amelyeket a halogatás maga után vonhat, de még mindig nem tudta magát a cselekvésre elhatározni, ehelyett arra törekedett, hogy igazolást keressen a maga és a tétlenkedő hadvezér számára a késedelemért. E törekvés gyümölcse lett az október 14-i képviselőházi határozat, amely kijelentette, hogy mivel Bécs nem adta határozott tanújelét együttműködési készségének, a magyar sereg kénytelen eltekinteni a támadó fellépéstől és saját határainak védelmére fog szorítkozni.1 8 A kísérőlevélben azonban, amelyet Kossuth Mógának, Csányinak és Pázmándynak címezett, keserű szemrehányásokkal árasztotta el őket az elmulasztott alkalmakért. »Midőn a honvédelmi bizottmány ezeket a sorokat írja — kezdte Kossuth a levelet — fájdalommal nehezedik keblére a gondolat, hogy seregünk mozdulataiban a Lajta át vagy nem lépése feletti tanakodás közben olly három nap . veszett el, mellynek elveszése hazánkat vérbe fogja boríthatni hosszú időkre.« Hangoztatta, hogy rendkívüli időkben »a tények ereje határozza meg a politicát s nem megfordítva« s kijelentette, hogy ha kérdezés nélkül nyomon követik Jellasics futó, lehangolt, kétségbeesett seregét, »nincs ember Austriában, kinek eszébe jutott volna azt mondani, hogy ez invasio, hanem fogadott volna nyílt karokkal országgyűlés, Gemeinde-Ausschuss és nép, Jellasich nem egyesült volna Auersperggel s igaz ügyünk diadala biztosítva volna.« Ez azonban nem 16 Hadtört. Lt. 1848/494 vegyes iratok 1848: 10:15. sz. 16 OL. Kossuth Polizei-Akten 190. sz. 17 Az okt. 13-án írt jelentést Pázmándy, Csányi, Bónis és Luzsénszky írták alá. (OL. OHB 1072/1848. sz.) 18 A képviselőház határozatát 1. a Közlöny okt. 16-i számában.
