Századok – 1952

Tanulmányok - Barta István: Kossuth és Csányi 593

600 BARTA ISTVÁN őszintén ír ebben Kossuth a Védegylettel kapcsolatos terveiről, mint amilyen leplezetlen őszinteséggel tárja fel később, az élethalálharcát vívó ország minden gondjával a vállán, szándékait, reményeit, kétségbeesését, és örömét első kormánybiztosa, Csányi előtt. »Ezen egyesület minden mások felett olly természetű — írja a Csányi által felvetett részletkérdésekkel kapcsolatban — hogy a valóság nem a formákban, nem is egyes specialitásokban fekszik, hanem a dolog lényegében, különösen azon jóakaratban, mellyel egy vagy más egyéniség a honi műipar pártolása iránt viseltetik... Az individuális enthusiasmus a legjobb magyarázó.« S a továbbiakban célzást tesz már arra is, hogy a Védegyletnek jelentős politikai szerepet is szánt a gyarmati elnyomás ellen megindított harcban. »A Védegyesület maga — írja — félretéve azon befolyás momentumát, mellyel a vámkérdések törvényhozási megoldására lehet s lenni fog okvetlenül, a socialis téren magában nem cél, hanem eszköz arra, hogy gyáriparunk támadjon ; mert arra, hogy nálunk, a mi viszonyaink között támadhasson, hogy valaki reá csak gondoljon is, enunciálni kellett egy roppant nemzeti manifestatióban a honi gyártmány kelendőségének biztosítását.« S csak néhány héttel az agitáció megkezdése után már büszkén számol be Kossuth a kezdeményezés ilyen irányú eredményeiről is. »Azok vagyunk ma is, mik tegnap valánk, geographiai, populationalis, financialis viszonyaink egy hajszálnyira sem változtak, s miért nem jutott még pár hónap előtt egy külföldi gyámoknak is eszébe hazánkba telepedni, bármennyire édesgetők? s miért jő most francia, belga, würtembergai, szász, sweizi, cseh, morva, osztrák egymás után, adván szobámnak kilincsét egymásnak kezébe, s várva órákig, míg velem szólhatni a sor reá kerül? és kérdez adatokat, és tesz ajánlatokat, és kíván útmutatást a bámulatig? miért? — Mert enunciáltuk a magyar mű kelendőségének biztosítását s kivetők vele a maszlagot, melly a gyárnokot legjobban vonzza.« A ma is lenyűgöző erővel ható sorokban fokról-fokra bontakozik ki Kossuth hatalmas látomása a kifejlődő hazai gyáriparról, amelyhez nem külföldről jön a pénz, hanem a hazaiak adják össze részvénytársaságok formájában, forintonként, tíz- és százforintonként, míg csak az így összegyűlő milliók külföldről újabb milliókat nem vonzanak, s »vele technikus tehetséget is« az országba. »Ez visszahatand a Védegyesület passivus, de hatalmas mezejére, ez a nemzet morális érzetére, mert ezerek szíve dobogand fel, mondván : ama füstölő gőzkéményben, ama zörgő hámorban, ama kopogó szövőszékben az én garasom is benne van. Az ember az Isten majma — szeret teremteni és jól teszi.« A Gyáralapító Társaság folyamatban levő létesülésére utalnak ezek a sorok, de mögöttük, a pislogó mécsvilág mellett feldereng a levélíró képzeletében a polgári Magyarország, amely füstölgő gyárkéményekkel, vashámorokkal s a gyárak változatos sokaságával népesíti majd be a földesurak és robotoló jobbágyok Magyarországát. De a ragyogó jövőn merengő képzelet elé a valóság szab rögtön alig áthágható határokat. »A kormány sanda szemmel nézi működésünket a Védegyletben — folytatódik a levél — tisztviselőit, oh botrány! eltiltá az aláírástól. (Talán visszahúzza, mert az aláírástól igen, de a részvéttől el nem tilthatá, sőt amazt tiltva ezt neveli.) Sok gyámok félve közelíte hozzánk, mert félt, hogy kedvetlen a kormány előtt.« Ez adta Kossuthnak azt a gondolatot, hogy merész taktikai húzással »szalonképessé« tegye a Gyáralapító Társaságot a kormány és a konzervatívok felé is. Elragadó humorral írja le Csányinak, hogyan ajánlotta fel a részvételt a konzervatív arisztokrácia és bürokrácia tagjainak, hogyan hozta össze Széchenyi kaszinójába alakuló ülésre Ürményi koronaőr elnöklete alatt Dessewfytől Széchenyin,