Századok – 1952
Tanulmányok - Szabó István: Kossuth és a jobbágyfelszabadítás 509
570 SZABŐ ISTVÁN főrendi tábla elodázó és ködösítő taktikája s most már élesen intette a főrendeket, hogy ha ezen az országgyűlésen eredményes lépések nem történnek, »a nép is nagy kárt fog vallani, de alkalmasint legnagyobbat az aristocratia«. Kossuth félreérthetetlenül követelte, hogy hitelbank felállításától, új úrbéri elkülönző törvénytől ne tegyék függővé a megváltásért jelentkezők óhajának teljesítését. Ki kell mondani tehát — a szabad egyezségnek tág teret nyitva — a kényszerítést s meg kell engedni a községeknek — a régi Kossuth gondolat — a váltság közös községi földekből való lerovását,2,3 a kilencednek magszemben vagy a robottal együtt pénzben való megváltáfát és pedig nem csupán a kimondottan úrbéres jobbágyok, hanem — Bónis Sámuel elbuktatott indítványa szerint — a szerződésesek részére is ; egyben az úrbéri tartozások országos felbecslését követelte. Kossuth javaslata meglepően kevéssel ment előre a holtpontról. Nem volt szó régi követeléseiről, az általános örökváltságról és az állami kárpótlásról. A jobbágynak, ha megváltást óhajt, magának kell megfizetni a váltságot, földben vagy pénzben, ahogyan tudja. Az országos becslés és esetenként a földesúri kötelezés Kossuth minimális decemberi követeléseiben is megvolt. Új és előrelépés az volt, hogy Kossuth most már elejtette a törvényjavaslat kidolgozására kiküldendő választmány gondolatát. Azt kívánta ugyanis, hogy meghatározva az alapokat, bízzák meg a kerületi jegyzőt — Kossuth Pest megyei követtársa, Szentkirályi Mór volt — a törvényjavaslat szerkesztésével és az országgyűlés elé való terjesztésével. Kossuth most tehát nem az örökváltság kiterjesztésére, hanem a tanácskozások ingoványaiban elsüllyedni látszó eljárás gyorsítására fektette a súlyt.27 4 Az ellenzék szónokai támogatták Kossuth indítványát. A középpárti Tarnóczy Kázmér is magáévá tette azt. A konzervatívok szónokai is ráálltak a javaslatra, meg is tehették ezt, de egyformán támadták a Bónis-Kossuth kezdeményezést, azt kívánták tehát, hogy a törvény ne terjeszkedjék ki a szerződéses, vagyis majorsági jobbágyokra. Kossuth újabb felszólalásában elvileg kitartott a szerződéses jobbágyok mellett, gyakorlatilag mégis engedményt tett, amikor azt kívánta, hogy az esetben, ha a többség elütné a szerződéses jobbágyok váltságát, »akkor keresni kell olyan kifejezést, mely a curialitásokat ne foglalja a törvény alá, de a szerződéses helyeket se zárja ki«. Vannak ugyanis olyan helyek — magyarázta Kossuth — melyek szerződésüknél fogva nem urbarialitások, de nem is curialitások, mondják ki tehát, hogy a megváltás olyan szerződési helyekre terjed ki, hol a földek adózás alatt voltak. Minthogy pedig a majorsági jobbágyok nem fizettek földjeik után állami adót, így elestek volna a mcgváltakozás jogától, ellenben elnyerhették volna azok a kiváltságos állású községek, melyek a múltban olyanformán alkudtak meg uraikkal, hogy viszonyuk úrbéresnek nem volt tekinthető. Az egész vitában csak a Somogy megyét képviselő Madarász László óhajtott túlmenni Kossuth indítványán, kijelentve, hogy a jobbágyföldek megváltása 273 Kossuth megszívlelte a támadásokat, miket a földváltság miatt az előző években kapott s most már csak az olyan községeknek engedte volna meg a földváltságot, melyeknek az egyes jobbágyok úrbéri állományához nem tartozó közös földjei voltak. így az egyéni jobbágyföld nem kevesbedett volna. 274 Kossuth készített törvénycikk-tervezetet is a beszédben előadott elveknek megfelelően, ez azonban nyilvánosságra nem került. A tervezet különösen részletes előírásokat tartalmazott a váltság megállapításának eljárására nézve, egyébként azonban éppen e részletek világosan tanúskodnak arról, hogy Kossuth a váltság megfizetésére nézve az állam közbenjárására vagy segítségére most nem gondolt. A tervezet szövegét közli Barta István i. m. 641 — 644. 1.
