Századok – 1952

Tanulmányok - Rákosi Mátyás: Népi demokráciánk útja 24

50 RÁKOSI MATYAS tériumot, megindulhatott a honvédség erőteljes fejlesztése. Azok a munká­sokból vagy parasztokból kiképzett, a népből jött tisztek, akik a honvédség parancsnokai lettek, mikor visszalátogattak üzemeikbe, vagy falvaikba, puszta megjelenésükkel is demonstrálták a megváltozott osztályerőviszonyo­kat és munkásnak, parasztnak egyaránt minden propagandánál szemlél­tetőbb képet adtak az új időkről. Ezzel is erősítették a munkás-paraszt össze­fogást, szilárdították a népi demokrácia alapjait. Elkeseredett harc folyt az egész idő alatt a rendőrségen belül is, melyet pártunk kézbevett. A régi, Horthy nevelte rendőrtiszti és altiszti kar minden erővel igyekezett kiszorítani a dolgozó nép küldötteit, a munkásokból és parasz­tokból lett rendőröket és tiszteket. A küzdelem természetesen itt is eldőlt abban a pillanatban, amikor a munkások és parasztok zöme átállt pártunk oldalára. Egyetlen hely volt, amelynek vezetését pártunk az első perctől kezdve magának követelte és ahol semmi néven nevezendő megoszlásba, koalíciós számarányba nem ment bele : ez az Államvédelmi Hatóság volt. Bár az ellen­ségnek titokban ide is sikerült bizonyos fokig beépülnie, de ezt a szervezetet létrehozásának első napjától kezdve keményen kézbentartottuk s gondos­kodtunk róla, hogy a népi demokráciáért folytatott harcnak biztos és éles fegyvere maradjon. Mindent egybevéve : a hadsereg többségének megnyeréséért vívott harc a magyar népi demokrácia viszonyai között a Szovjetunió csapatainak jelenléte miatt kisebb jelentőségű volt és kevésbbé éles formák közt zajlott le nálunk, mint az 1919-es proletárdiktatúrát megelőző hetekben, vagy mint 1917 októberében a Szovjetunióban. A dolgozó tömegek megnyeréséért vívott harcunkban jelentékeny szerepet játszott a hároméves terv sikere is. A hároméves terv kérdését a jó pénz megteremtése után kezdtük felvetni. Ez volt nálunk az első ilyen vál­lalkozás, melyre fokozatosan az egész dolgozó nép felfigyelt. Ez a terv nem­csak azt mutatta meg, hogy rövid három esztendő alatt hogyan tudjuk végleg eltakarítani a háborús romokat, hanem azt is, hogy hogyan kezdhetjük meg gazdasági életünket új, szélesebb alapokra rakni. A terv részletei, melyek fel­sorolták, hogy minden egyes megye, város, járás, sőt falu mennyit kap belőle, hol tervezünk új gyárat, mezőgazdasági gépet, villanyt, bekötő atat, kultúr­házat és egyéb juttatást, az egész nép érdeklődését felkeltették és foglalkoz­tatták. Általános helyesléssel találkoztak és elősegítették, növelték pártunk iránti rokonszenvet. Ez a helyeslés és rokonszenv úgy nőtt, ahogy a terv ígéretei — legtöbbször a kitűzött határidő előtt — megvalósultak. A hároméves tervvel is úgy voltunk, mint a jó pénz megteremtésére irányuló törekvéseinkkel. A mi tervünk minden részlete a dolgozó nép javát, élet­színvonalának emelését tűzte ki célul. Ellenségeirk voltak azok, akik nemcsak tamáskodtak, szították a hitetlenséget, hanem gyakran aktív szabotázzsal is igyekeztek a tervek végrehajtását és ezzel népünk gazdasági és kulturális felemelkedését meggátolni vagy hátráltatni. Ezt hamarosan felismerték a dol­gozók is és a terv minden gazdasági sikere egyben pártunk politikai sikerévé is lett. A munkások és parasztok s az egész dolgozó nép zömének megnyerésében nagy jelentőséggel bírt pártunk következetes, őszinte és szívós békepolitikája. E téren is világosan és mindenki számára érthetően fel tudtuk rajzolni a két ábor célkitűzéseit és frontjait. Egyik oldalon álltak pártunk vezetésével

Next

/
Thumbnails
Contents