Századok – 1952

Tanulmányok - Rákosi Mátyás: Népi demokráciánk útja 24

NÉPI DEMOKRÁCIÁNK l'TJA 49 apparátus széttörése s új létrehozásának megkezdése a proletáriátus soraiból stb. Az, hogy külön fel kellett hívni a figyelmet, hogy »átléptük a Rubikont«, azt is mutatja, hogy ez a fejlődés óvatosan, fokozatosan, nagy megrázkódtatások nélkül ment végbe, nem járt pusztításokkal, vérontással. A népi demokráciának ez a viszonylag békés fejlődése nagy vonzóerő a felszabadulásukért küzdő népekre és osztályokra. A munkásegység megvalósítását és az áruló szociáldemokrata vezetők kizárását a munkásmozgalomból hasonló lépések követték a többi pártoknál is. A kisgazdapárt és a parasztpárt jórészt eltávolította soraiból azokat az elemeket, melyek demokratikus voltához, politikai hűségéhez és őszinteségéhez kétség fér és még szorosabbra vonták együttműködésüket pártunkkal. Ezt megkönnyítette az a körülmény, hogy tagjaiknak és helyi vezetőiknek jelentékeny része felvételét kérte pártunkba. A Független Magyar Demokrata Párt és a Radikális Párt, amelyek az 1947-es választáson, mint a Függetlenségi Front ellenzéke léptek fel s a szavazatok körülbelül 7%-át kapták, a fejlődés hatása alatt maguk is kérték, hogy soraik megfelelő megtisztítása után őket is vf gyék fel a Függetlenségi Frontba. A Demokrata Néppárt, amely az 1947-es válás táson elsősorban a katolikus parasztok szavazatait kapta meg, ebben a helyzetben bomladozni kezdett. Vezetője, Barankovics, külföldre szökött és pártja anélkül, hogy bármely nyomásnak vagy üldözésnek lett volna kitéve, önként kimondta a feloszlatását, mert érezte, hogy tömegei elhagyták, hogy tömegei a pártunk vezette Függetlenségi Frontra vettek irányt. Egyre jobban kirajzolódtak a dolgozó nép egységének körvonalai és megteremtődtek a Népfront és a Népköztársaság létrehozásának előfeltételei. Vessünk egy pillantást a fegyveres erők megnyerésének kérdésére. A mi viszonyaink között, amikor a felszabadító Szovjetunió csapatai hazánkban tartózkodtak, természetes, hogy olyan nyüt fegyveres felkelés, amilyent a Szovjetunió polgárháborús éveiben láttunk, eleve kilátástalan volt. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a fegyveres erők, a honvédség, rendőrség, az Államvédelmi Hatóság vezetéséért ne folyt volna elkeseredett küzdelem annál is inkább, mert pártunk ezekben a szervezetekben is azonnal erősen megvetette lábát. Amíg mindkét kezünk el volt foglalva a munkás és paraszttömegek megnyerésével s amíg a kormánykoalíció pártjai parlamenti képviseleteik arányában követelték maguknak a parancsnoki posztokat, addig a honvédség megnyeréséért folyó harcot úgyszólván elnapoltuk. Ezt úgy értük el, hogy megakadályoztuk, hogy a honvédség a fegyverszüneti és a békeszerződésben megengedett létszámot elérje. A honvédség létszáma emiatt a megengedett 65-70.000 helyett 1948-ig csak 12.000 főt tett ki, annak is túlnyomó többsége a határokon kis őrsökre volt szétosztva. Budapesten, ahol az ország politikai sorsa dőlt el, semmiféle katonai helyőrség nem volt, úgyhogy időnként nehezen tudtunk külföldi követek beiktatásánál egy díszszázadot összeállítani. De ebben a kis hadseregben is késhegyig menő harc folyt minden parancsnoki helyért, kezdve a tisztesektől fel a tábornokokig. Mikor azonban politikai síkon eldőlt a harc, természetesen a hadseregen belül is megváltozott a helyzet. Most már biztosítani tudtuk, hogy a hadsereg valóban a nép hadserege legyen, hogy tisztikarának zöme a néphez hű münkásokból és parasztokból keiüljön ki. Amikor 1948 őszén pártunk vette kezébe a Honvédelmi Minisz-4 Századok