Századok – 1952
Tanulmányok - Szabó István: Kossuth és a jobbágyfelszabadítás 509
532 SZABŐ ISTVÁN IV Kossuth már 1841 áprilisában olyan feladatok közé sorolta az örökvált -ságot, melyek a megoldás »első stádium«-án túlhaladtak. Ez Kossuth kategóriái szerint azt jelentette, hogy annak felismerésén már túl vagyunk : a dolog nem jól van úgy, amint van (agitatio) ; vagyis következhetik második stádiumként annak megvitatása, hogy másként hogyan lehetne (discussio) ; végül pedig a harmadik stádium : a cselekvés, az actio : kell hogy legyen másként.6* Az a szélesen áradó vita, amely az örökváltság körül a harmincas évekbeli szerény kezdetek után a negyvenes években elsősorban éppen Kossuth vezércikkei nyomában bontakozott ki és folyt végig 1848 márciusáig, nem mindig igazolta Kossuth megállapítását az örökváltságnak első stádiumon való állapotáról. Az elkövetkező években a vitában még sok szó esett arról és csak arról, hogy »nem jól van úgy, amint van«. A jobbágykérdés irodalmának ezekben az években számottevő részét éppen annak hangoztatása és bizonyítása foglalta le, hogy milyen hátrányai vannak — a földesurak oldalán is — a jobbágyrendszernek, különösen is a földesúri dézemának és a robotmunkának s milyen előnyei vannak a megváltásnak. Mégsem volna a történeti hűséghez való, ha e gyakran idézett s végül sem nagyszámú megszólalások csalódásba ringatnának bennünket s úgy képzelnők el, hogy a közvéleményen nagyon is úrrá lett az örökváltság gondolata. Még kevésbbé, ha azt gondolnánk, hogy éppen az uralkodó osztály, a birtokos nemesség körében valami sokan magukévá tették a jobbágyság megszüntetésének a programmját. Az 1840-ben törvénnyé lett szabad egyezéses örökváltság sikertelenségét, egykorú szemlélőkkel együtt, nem csupán az országban uralkodó pénzszűkének és a jobbágy annál inkább nyomasztó szegénységének kell tulajdonítanunk, hanem a jobbágy felett uralkodó birtokos nemesi rend idegenkedésének az örökváltságtól, sőt ellenállásának azzal szemben. A Magyar Gazdasági Egyesületnek, a birtokosok érdekszövetkezetének titkára, Török János, alig néhány hónappal a törvény meghozatala után a földmívelés akadályairól, nem utolsósorban éppen a dézsmáról és robotról éitekezve, azt állapította meg, hogy »a birtokosok legnagyobb része rendkívüli áldozatnak s anyagi érdekei rövidítésének tekinti, ha valamelyik jobbágya megválthatási kérelmében megegyezik« s így nem is lesz sikere félszázad múlva sem, ha csak nem hoznak kényszerítő törvényt. Mert ha a megyei utasítások úgyszólván egyhangúlag kívánták is az örökváltságot,90 mégis a földesurak nagy része »privatim« egészen másképpen gondolkodik és minden kitelhető módon azon fog lenni, hogy a jobbágyok hasonló megváltási kérelmeket ne nyilvánítsanak s hol ezen törekvés nem használ, oly szerfölött túlzó követelésekkel fog a birtokos a jobbágy kívánatai elébe lépni, hogy az egyezkedés nem sikerülend.«91 Néhány év múlva a liberális reformokért lelkesülő Gorove István külföldi útján, a nálunk akkor gyaki an emlegetett württembergi jobbágyfelszabadítás hazájában sem tudott mást hallani a paraszttól, mint, hogy »a megváltás nehezen megy, mert a somma magasra van határozva« s a vidéken igen kevés helység váltotta meg még magát.92 Záborsaky Alajos tapasztalá -89 Pesti Hírlap, 1841 ápr. 21. (32. sz.) Iparegyesiilet c. vezércikk. 90 T. i. az 1840. évi önkéntes örökváltságot. 91 Török János: A földművelés akadályairól s azok elhárításáról Magyarországon. Athenaeum, 1840. évf. 32 — 33. sz. 92 Gorove István: Nyugat. Utazás külföldön. Pest, 1844. 203. 1.
