Századok – 1952

Tanulmányok - Szabó István: Kossuth és a jobbágyfelszabadítás 509

510 SZABŐ ISTVÁN A megoldás tervei sorában a kezdeti ponton a szabad egyezkedésre bízott önkéntes örökváltságot találjuk. Ez esetben az állani azon túl, hogy az egyes j obbágyoknak vagy jobbágyközösségeknek a feudális kötöttségből való kilépésre, a jobbágyterhek örökre való megváltására az elvi lehetőséget megteremti, nem nyújt a jobbágynak semmiféle gyakorlati segítséget, a földesúrra és a jobbágyra bízza, hogy egymással megegyezzenek a szolgálmányok megváltásáért egyszerre vagy évek hosszú során törlesztéses részletekben fizetendő megváltási összegben, a földesúr egyáltalában tetszés szerint elfogadhatja vagy elutasíthatja a jobbágy megváltási ajánlatát, s a jobbágy gondja merőben, hogy a váltság-összeget miként teremti elő. A további fejlődésben, mintegy lépcsőzetesen, számos fokozatot találunk az európai jobbágyfelszabadítások történetében. Nyilvánvaló, hogy a jobbágyság számottevő tömegben belátható időn belül alig juthat el a felszabadításhoz, ha a megváltás önkéntes, a földesúr tetszésére van bízva a váltság elfogadása. A fejlődés további állomásán tehát kötelezni óhajtják a földesurat, hogy a megváltásra jelentkező jobbágytól a váltságösszeget fogadja el. Ez a kötelező örökváltság. A kötelező örökváltság esetén gondoskodni kell a jobbágy megváltandó tartozásainak hatósági-bírói felbecsléséről, hogy a földesúr a jobbágy megváltakozását ne akaszthassa meg. Az önkéntes és a jobbágy megváltakozásra jelentkezésével beálló kötelező örökváltság terveiben helyet találhat az egyes feudális szolgálmányok külön-külön való megváltása is, így például külön megváltható a robot, míg a terményteher továbbra is fennmarad, vagy fordítva. A továbbiak során a döntő választóvonalat az jelenti, hogy a jobbágynak magának kell-e a váltságösszeget megfizetnie, vagyis közvetlen adóssági viszony jön-e létre a földesúr, illetőleg a helyére lépő hitelintézet és a felszabaduló jöTibágy között, vagy pedig a földesurat az állam a közkincstár terhére kárpótolja. Mindkét esetben a földesúrnak eddig fizetett szolgálmányokat tőkésítik, vagyis az évi szolgálmányok értékét kamatnak fogva fel, a kamathoz-szolgálmányokhoz képest kiszámított tőkét, mint vált ságösszeget kapja meg a földesúr, aki nem veszít semmit. Nyilvánvaló, hogyha a jobbágynak magának kell ezt az összeget megfizetni, a jobbágyság nagy része a megváltáshoz így sem jut el. Az örökváltságot éppen a jobbágy tőkeszegénysége miatt kapcsolják össze — már a szabadegyezkedéses örökváltság esetén is — kölcsön nyitásával, állami jótállással szerzett hitelből vagy bankszerűen kezelt , esetleg a jobbágyok befizetései útján létrehozott örökváltsági pénztárak tőkéiből. A kötelező vagy kényszerített örökváltság a feudalizmus felszámolása szempontjából akkor von maga után a társadalom-szerkezetben gyors átalakulást, ha a megváltakozást nem bízzák a jobbágyokra, hanem a kötelező örökváltság egyúttal általános is, ami azt jelenti, hogy a jobbágyság megváltása — a jobbágy akaratától is függetlenül — egyszerre végbemegy az országban. Ez esetben már beszélhetünk jobbágyfelszabadításról, a jobbágy feudális kötöttsége és kötelezettsége egyszerre megszűnik. Viszont az általános kötelező megváltáshoz feltétlenül szükség van az állam pénzügyi támogatására. Az állam részben vagy egészben leveszi a jobbágy vállairól a megváltási összegelőteremtésének gondját s a földesurak kárpótlását részben vagy egészben az állam veszi magára. Amennyiben az állam csupán egy részét vállalja el a földesúri kárpótlásnak, a fennmaradó részre adóssági viszony jön létre a földesúr és volt jobbágya között. A valóságban a jobbágyfelszabadítás akkor megy végbe, ha az állam köz bevételei terhére teljesen magára vállalja a földesúri kárpótlást, a jobbágyot és birtokát általánosan és a földesúrtól teljesen függet-