Századok – 1952

Tanulmányok - Heckenast Gusztáv: A besztercebányai bányászfelkelés (1525–1526) 364

ч 382 НЕС KENAST GUSZTÁV besztercebányai patríciusok pedig visszaéltek a munkások szorult helyzetével és szinte kirabolták őket : a hetivásárokról kitiltották a városon kívüli mészárosokat és vargákat, s a konkurrencia eltávolítása után megfizethetetlen árat kértek a bányászok számára nélkülözhetetlen húsért és bocskorért. A selmeci patríciusok a hodrusi kocsmában drágábban mérték a bort, mint benn a városban és karhatalommal akadályozták meg, hogy a bányászok rendes városi áron vásároljanak bort s azt kivigyék munkahelyükre, Hodrusba. A bányamunkásság a Fuggerek bányáinak királyi kezelésbe vétele óta eltelt nyolc hónap alatt meggyőződött arról, hogy a király éppúgy kizsákmányolja őket, mint a Fuggerek tették, és hogy a királyi kamara tisztjei semmivel sem jobbak a Fuggerekéinél. Sőt tapasztalhatták a bányászok és napszámosok azt is, hogy míg a Thurzó-Fugger társaság saját jól felfogott érdekében ellátta munkásait élelmiszerekkel s ezáltal a maga számára biztosította a munkásság élelmezéséből befolyó nem megvetendő jövedelmet, de egyben megkímélte a bányászokat a városi piac rabló árainak megfizetésétől, addig a magatehetetlen királyi és királynéi kamarai bányaigazgatás kiszolgáltatta a bányavárosok munkásnépét a patrícius-bányapolgárok kielégíthetetlen pénzvágyának. Ezenfelül az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Thurzó-Fugger társasággal ellentétben a kamarai igazgatás képtelen a bányamunkásság bármilyen alacsony bérekkel való rendszeres fizetésére. Ebben a helyzetben, amikor »nyomorúságuk és szegénységük napról-napra nőtt és már olyan fokot ért el, hogy életük fenntartása is kétségessé vált«, folyamodtak a bányászok ismét a fegyveres felkelés eszközéhez. A felkelés célja tisztességes, emberi megélhetést biztosító munkabér kiharcolása volt. A felkelők a régi jó pénzzel azonos értékű új pénzt követeltek és a méltányosnál drágább piaci árak letörését. Azt kívánták, hogy a bányaépítmények és a bányavíz elvezetésére szolgáló gépek karbantartásáról a bányapolgárok gondoskodjanak és ily módon biztosítsák a bányaművelés folyamatosságát az ország, a munkalehetőséget a maguk számára. A bányamunkásság mozgalmát támogatták a városi lakosság szegényebb rétegei, elsősorban a besztercebányai szabók, tímárok, építőmesterek és más kézművesek. E kézműves-plebejusok részvétele a bányászok mozgalmában azt tanúsítja, hogy a Garam-menti' városokban a társadalom differenciálódása már erősen előrehaladt, és nem jelentéktelen számban voltak olyan kézműveselemek, amelyeknek a megélhetését saját mesterségük már nem biztosította. A felkelő bányászok, olvasztárok és zúzómalom-munkások, akiknek száma — a pápai legátus értesülése szerint — szövetségeseikkel együtt elérte a 4000-et, fegyveresen támadtak Besztercebányára. A város körsáncain áttörtek, megrohanták és elfoglalták a fegyverraktárul szolgáló vártemplomot s innen egy mozsárágyút is elvittek. Betörtek -a városi tanács üléstermébe, behatoltak a polgárok házaiba, s azok pincéit és lakásait fosztogatták. Benyomultak a királyi kamara épületébe is és fegyverrel a kezükben kényszerítették a kamarai tiszteket, hogy ne az addig szokásos, hanem az általuk követelt bért fizessék ki nçkik. A felkelés további menetének története nem világos. Burgio Antal báró, pápai legátus jelentése szerint a bányászok elsáncolták magukat a hegyekben, majd »már a következő napon békésen és minden lázongás nélkül visszatértek munkájukhoz«. Werbőczy István nádor ítéletlevele viszont azt állapítja meg, hogy a felkelők a király többízben hozzájuk intézett leveleit sem mi bevették ;