Századok – 1952
Tanulmányok - Heckenast Gusztáv: A besztercebányai bányászfelkelés (1525–1526) 364
378 H К CK К.N'A ST GUSZTÁV száműzte. Thurzó Elek helyett Szerencsés Imre lett a főkincstartó, aki hatalmas jövedelmet igért a királynak a Fuggerektől elkobzott bányákból. A pénz értékének ügyében a hatvani országgyűlés úgy határozott, hogy két új pénz legyen egyenlő egy régi pénzzel, ennél silányabbak ne legyenek az új pénzek. Ez az országgyűlési határozat azonban éppúgy írott malaszt maradt, mint a megelőző vagy ezután következő királyi intézkedések.7 2 Egy hónappal Korlátkövi Péter királyi udvarmester látogatása után újra sztrájkban találjuk a bányavárosok munkásait. A sztrájk célja az volt, hogy mindenki, még a tanulatlan munkások és az ifjak számára is kiharcolják a «kétszeres fizetést», vagyis a régi reálbért. Ebben a harcban egységesen léptek fel a kincstári kézen és a városi polgárok tulajdonában levő üzemek munkásai. Július 24-én a király is és a királyné is külön-külön utasítják Selmecbánya város hatóságait, hogy kövessenek el mindent a bányászok munkájának újrafelvétele érdekében, kényszerítsék őket a Korlátkövi Péter által megszabott feltételek mellett munkára, az engedetleneket pedig fej- és jószágvesztéssel büntessék. Mária királyné külön lelkére köti a városnak, hogy amíg új pénzt nem vernek, addig semmiesetre se engedjenek a bányászok követelésének. Ugyanezen a napon a király és királyné a sztrájk azonnali abbahagyására szólítják fel a Selmecbányái és hodrusi bányamestereket, bányászokat és munkásokat.7 3 A királyi levelekkel egyidőben érkezett Besztercebányára Thuróczy Miklós protonotárius és Lengyel János, a királyné udvarmestere, hogy elnyomják a bányavárosokban támadt mozgalmakat.7 4 Ugy látszik, a hatóságok a munka felvételére kényszerítették a sztrájkolókat, mert néhány héten át nincs adatunk a bányászok mozgalmáról. Lengyel János személy szerint is érdekelve volt a sztrájk elfojtásában és a munkások megkárosításában, mert ő és a két kamaragróf, Behem Bernát és Bornemissza Péter, kapták meg haszonbérbe a bánya-urburát.7 5 A patríciusoknak és a bányászok verejtékes munkája többi haszonélvezőjének nyugalma azonban nem tért vissza. A városi hatóságok attól rettegtek, hogy a különböző városok bányamunkásai közös harcukban egymásra találnak és akcióegységben küzdenek tovább kizsákmányolóik ellen. Körmöcbánya városa augusztus vége felé nyomozást indított bányászai között, de semmi olyat nem talált, ami összefüggésben állt volna a selmeci bányászok mozgalmával.7 6 Valószínű, hogy a bányászmozgalomnak is része volt abban a királyi intézkedésben, amely megszüntette a régi pénz felét érő új pénzt és a régivel egyenlő értékű pénzek verését rendelte el. A királyi tanács azt is elhatározta, hogy minden élelem és áru régi árán cseréljen gazdát, azonban ezek a rendeletek nem váltak valósággá ; az ú.n.régi dénárok ezután is három-négy új dénárral voltak egyenlő értékűek.7 7 És minthogy sem a pénz értéktelenségét nem orvo-72 A silány új pénzt nemcsak a bányamunkások nem fogadták el, hanem a végvári vitézek sem. Mohácsi Emlékkönyv, Î926. 87. 1. 73 OL. Selmecbánya lt. I. 157, 158, II. 542, 822. 74 OL. Selmecbánya lt. II. 823. 75 Péch i. m. I. köt. 118. 1. — Az urbura természetben fizetett vagy készpénzben megváltott bányaadó, a termelés egynyolcada. Jurkovivih, i. m. 366. 1. 76 OL. Selmecbánya lt. II. 672. 77 OL. Selmecbánya lt. II. 874,-875. ; OL. Dl. 47. 621. (Kiadta Szabó Dezső : A magyar országgyűlések története II. Lajos korában. Budapest, 1909. 212—213. 1.) Péch i. m. I. köt. 115—116. I.
