Századok – 1952

Tanulmányok - Rákosi Mátyás: Népi demokráciánk útja 24

32 RÄKOSI MATYÄS Ismételjük : a Szovjetunió hősies felszabadító harca és szakadatlan, jóindulatú támogatása nélkül a magyar népi demokrácia — és hozzátehetjük : a többi se — nem jöhetett volna létre. De nem jöhetett volna létre akkor sem, ha a Magyar Kommunista Párt áldozatos munkájával, példamutatásával, a dolgozók érdekeinek szívós, sikeres védelmével és a reakció ellen vívott eredményes harcával meg nem hódította volna a munkásság nagy többségét, a parasztság zömét, az egész dolgozó nép döntő részét. Aki ezt nem érti meg, az nem érti pártunk — és általában a kommunista pártok — szerepét, lényegében tagadja ezt a döntő szerepet s ezzel akarva-nem akarva azokkal kerül egy síkra, akik a népi demokráciák létrejöttét kizárólag »szovjet beavatkozás« eredményének tekintik. Nézzük meg, hogy hajtotta végre pártunk ezt a feladatot, a dolgozó nép többségének megnyerését, mely elengedhetetlen előfeltétele a proletárdiktatúra megvalósításának. A Magyar Kommunista Párt, mint mondottuk, már a háború alatt nagyvonalakban kidolgozta azokat a tennivalókat, melyek bár lényegükben a polgári forradalom feladatkörébe vágtak, módot adtak arra, hogy fokozatosan megnyerjék a fasiszta, imperialista és feudális elemek elleni harcban a dolgozó nép többségének támogatását. Persze a mi terveinkre és elképzeléseinkre is állott az, amit Lenin hirdetett : »A történelem általában, a forradalmak története pedig különösen, mindig gazdagabb tartalmú, változatosabb, sokoldalúbb, elevenebb, „ravaszabb", mint ahogy azt akár a legelőrehaladottabb osztályok legjobb pártjai, legöntudatosabb élcsapatai képzelik.«* Mi sem sejtettük 1942—43-ban, hogy legális munkánkat rombadőlt országban kezdjük meg, melynek minden hídját felrobbantották, állatállományának zömét, gyárainak legjobb gépeit Németországba hurcolták, melynek fővárosában se víz, se gáz, se villany nem működik, melynek közellátása nem volt stb. Pártunkat, melyet 25 évig kíméletlenül üldöztek, föld alá kényszerítettek, melynek legjobb harcosait már Horthy vérbírái megtizedelték, közvetlenül a felszabadulástmegelőző hetekben és napokban újabb, rendkívül súlyos veszteségek érték. Ennek dacára, el lehet mondani, a felszabadulás első pillanatától kezdve talpraugrott s megkezdte nehéz, de történelmi feladatának elvégzését. Nehézségeinket fokozta, hogy a mi pártunkra is állt az, amit Sztálin elvtárs a bolsevik pártról írt : »Valójában a bolsevikoknak 1917 márciusában nem volt és nem is lehetett kész politikai hadseregük. A bolsevikok csak dolgoztak egy ilyen hadsereg megteremtésén (s meg is teremtették végül, 1917 októberére) . . .a párt a maga hadseregét a harc folyamán teremti meg . . .«** Pártunknak akkor szakadtak nyakába az ország vezetésének gondjai, amikor jóformán alig voltak szervezeteink. Mi azonnal benne voltunk a kormányban, ami azt is jelentette, hogy pártunk erőinek egy jó részét, melyet egyébként főleg saját építésére és megszervezésére fordított volna, felelős állami feladatok elvégzésével is meg kellett bíznia. Ez a »kár« persze haszonnal is járt, de különösen az első hónapokban a pártépítés és az országépítés egybeesése miatt fokozott munkát és erőfeszítést követelt tőlünk. Pártunk — a magyar nép szerencséjére — már annyi vihart látott és annyi küzdelemben edződött meg, hogy bátran és bizalommal, késedelem nélkül foghatott a * Lenin, Művei 31. k. Bpest, Szikra, 1951. 87. o. ** Sztálin: A leninizmus kérdései. 121. o.