Századok – 1952

Tanulmányok - Rákosi Mátyás: Népi demokráciánk útja 24

NÉPI DEMOKRÁCIÁNK l'TJA 27 »Az oroszországi proletáriátus éppen ezúton hódította él az eszerektől a parasztságot éspedig szószerint néhány órával azután, hogy a proletáriátus meghódította az államhatalmat. Ugyanis néhány órával a burzsoázia felett aratott petrográdi győzelem után a győzelmes proletáriátus kiadta a „dekrétumot a földről" s ebben a dekrétumban teljes egészében és egyszerre, forradalmi gyorsasággal, eréllyel és fenntartás nélkül, megvalósította a parasztság többségének valamennyi leglényegesebb gazdasági követelését, a földbirtokosokat teljesen és megváltás nélkül kisajátította.« Lenin ebben a cikkében rámutat arra is, hogy a parasztság, bár átállt a bolsevikok oldalára, akik a földet adták, később még ingadozott. Azt mondja erről : a parasztság együtt ment ». . .először — a bolsevikokkal, amikor földet adtak és a leszerelt katonák meghozták a béke hírét.« De amikor a bolsevik kormány szigorúan megkövetelte a gabonafelesleg átadását a parasztoktól, »az Urál, Szibéria, Ukrajna parasztsága Kolcsakhoz és Djenyíkinhez fordul. . . .a Kolcsak- és Djenyíkin-féle „demokrácia" kitapasztalása . . . megmutatta a parasztoknak, hogy a demokráciáról, az „Alkotmányozóról" szóló minden frázis nem más, mint a földesúri és kapitalista diktatúrát takaró lepel. Uj fordulat kezdődik a bolsevizmus felé : megsokasodnak a parasztfelkelések Kolcsak és Djenyíkin hátországában. A parasztok felszabadítóként fogadják a Vörös Hadsereget. Végeredményben a parasztságnak, mint a kispolgári dolgozó tömegek fő képviselőjének, éppen ezek az ingadozásai-voltak azok, amelyek eldöntötték a Szovjethatalom és a Kolcsak-Djenyíkin-hatalom sorsát.« Lenin hozzáteszi, hogy éppen az a tapasztalat, amelyet az ingadozó kispolgárság hosszú, kemény harcokban nyer azáltal, hogy összehasonlítja a proletárdiktatúrát a kapitalista diktatúrával, vezeti arra a végső következtetésre, hogy a proletárdiktatúrát kell előnyben részesítenie. Lenin még rámutat arra, hogy a forradalom győzelméhez rendkívül fontos, hogy az ellenség ereje meg legyen osztva, el legyen aprózva, hogy az ellenség tanácstalan, tétovázó legyen. A proletárforradalom e problémái az 1919—1920—1921-es esztendőkben szakadatlanul előtérben állottak. Időszerűséget adott nekik a forradalmi helyzet, amely egy sor európai országban fennállott, valamint az a körülmény, hogy ezekben az esztendőkben alakultak ki a kommunista pártok — maga a Kommunista Internacionálé is — és taktikai, valamint stratégiai kérdéseik kidolgozása közben nagy tanítóink, Lenin és Sztálin szakadatlanul visszatértek rájuk és például állították oda. Erre annál is nagyobb szükség volt, mert a fiatal kommunista pártok zöme nem ismerte és nem tanulmányozta elég alaposan az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalom történetét, mozgató erőit, belső rugóit. Még 1921-ben is, a Kommunista Internacionálé III. kongresszusán előfordult, hogy egész pártok akadtak, melyek a proletárforradalom megvalósításához nem tartották szükségesnek a munkásosztály vagy éppen az egész dolgozó nép többségének, döntő részének megnyerését. Ezt az orosz forradalom tényeinek nem ismerésében éppen azzal indokolták, hogy a Bolsevik Párt is kicsi volt, amikor a hatalmat meghódította. Lenin így válaszolt erre : »Mi Oroszországban kis párt voltunk, de a miénk volt az egész országban a munkás és paraszt képviselők tanácsának többsége ... A miénk völt annak a hadseregnek majdnem a fele, amely akkor 10 millió emberből állt. . .