Századok – 1952

Szemlék - I. Tóth Zoltán: Parasztmozgalmak az Erdélyi Érchegységben 1848-ig (ism. Trócsányi Zsolt) 256

258 l SZEMLE Mikor azonban a közvetlen veszély elmúlt, a hatóságok a császár beleegyezésével térnek vissza a régi politikához, amelynek eredménye a korszak záróköve, az 1789-i »szerződés« ; ez szintén nem határozza meg a robot mennyiségét. A negyedik fejezet az 1819-i mozgalommal foglalkozik. A bányászat fejlődése az 1879 utáni időszakban továbbra is lassú marad. Az uradalom jobbágyainak sérelmei az irtványföldek elvételében, döntően azonban a robot növelésében állnak. Ehhez járulnak hozzá az uradalmi tisztek zsarolása, s az uradalmi bírák visszaélései. A visszaélések a gazdag- és szegényparasztok fokozódó ellentéteit tárják fel. A hiábavaló kérvényezés a bányászparasztokat újból a s^olgálatmegtagadás fegyverének használatára szorítja. A buesumicvk 1819 októberében megtagadják a szolgáltatások teljesítését. A mozgalmat az uralkodóosztály katonai demonstrációval töri le ; a parasztok azonban a vereség másnapján folytatják a harcot. Az ötödik fejezet az 1837-i mozgalmat tárgyalja. A XVIII. század második felétől az érchegységi >m<7cmbányászat egyre inkább tőkés jelleget kezd ölteni. Kialakul a szabad vagy félszabad munkaerő (ha még nem is tömegméretekben). Bányatársulatok, ezekből országos jellegű tőkés vállalkozások alakulnak. A kincstár azonban (gyarmati kizsákmányoló-volta folytán) nem vesz részt a bányászat tőkés fejlődésében. A tőkés fejlődésnek természetesen megvannak a feudális gátjai. A bányavidék jobbágysága sorában kettős szétválás figyelhető meg : egyrészt fokozódó munkamegosztás bányász- és földművesjobbágyok közt (minél többen akarnak a bányászatba kerülni), másrészt a rétegződés folytatódása mind a földműves, mind a bányász jobbágyok soraiban. A parasztság harca 1835-től részleges, 1837 februárjában teljes robotbeszüntetéshez vezet. 1837 nyarán a gyarmatosítók és az uralkodóosztály katonai erővel letörik ugyan a mozgalmat, a parasztok kérvényharca azonban tovább tart. A mű utolsó két fejezete Varga Katalinnak az érchegységi árasztok élén folytatott harcával és perével foglalkozik. Varga Katalin alakjának igazi megismerésére sokáig nem került sor. A kortársak számára titokzatos, legendás alak volt; a román polgári történetírás kimagasló alakjai a soviniszta szemével nézték, a 'magyar polgári történetírás pedig elhallgatta. Az egyetlen mű, amely vele foglalkozott — Erdélyi (Aradi) Viktor könyve •—, jószándékú, de felületes. A valószínűleg kisnemesi családból származó Varga Katalin tönkremegy. Ekkor kerül kapcsolatba a bucsumi bányászparasztokkal, akik maguk közé hívják. Azonosítja magát a parasztok ügyével, életét teszi rá. 1841-től kérvény hadjáratot vezet a parasztok érdekében. Ugyanakkor felhatalmazza a jobbágyokat az erdők használatára, irtványok létesítésére. 1843 májusában egy az uradalom által elvett irtványról a parasztok élén elkergeti az uradalom embereit, akik az irtványt vissza akarják erdősíteni. A parasztok beszüntetik az 1789-i szerződésen túlmenő szolgáltatások teljesítését. A hatóságok már 1842-től felfigyelnek rá. 1844-Ьэп a gubsrnium elfogató parancsot ad ki ellene. Varga Katalinnak azonban sikerül az elfogatóparancsot hatálytalanítani. Az uradalomban növekednek a munkabeszüntetések ; 1845-ben Varga Katalin fellép-a kocsmajog-árendások ellen; 1846 elején eltávolításra ítéli az alszolgabírót; Bucsum és Abrudfalva saját kezébe veszi az adópénz kezelését. A hatóságok közben többször kísérletet tesznek Varga Katalin békés eltávolítására, majd a mozgalom katonai erővel való leverésére. A katonai végrehajtás híre a gazdagparasztokat eltántorítja a mozgalomtól. Az udvar azonban nem a katonai végrehajtást használja fel Varga Katalin ellen. Saguna A., az erdélyi görögkeleti egyház vikáriusa vállalkozik arra, hogy a vezért kiragadja a parasztok közül. Ez 1847 január 18-án történt meg. Varga Katalin 4 évnél többet töltött a Habsburg-reakció börtöneiben. A fogság azonban nem törte meg ; népvezéri küldetését ekkor sem látta--befejezettnek. Viszonylag enyhe elítéltetése (1851-ben) a zalatnai uradalomban fennálló feszült helyzet következménye volt. Az erdélyi történelemnek ez a kimagasló nőalakja ma már tisztán áll előttünk. A szabadságáért küzdő magyar és román nép összefogásának szimbóluma ő, akire méltán emlékszik büszkén két felszabadult nép. * A mű három főérdeme : a parasztság harcai történetének következetesen pártos ismertetése, a gyarmati kizsákmányolás bemutatása, és a nemzeti kérdés helyes beállítása. I. Tóth Z. korábban is rokonszenvvel, megértően nyúlt az erdélyi románok — ami igen