Századok – 1952

Szemlék - I. Tóth Zoltán: Parasztmozgalmak az Erdélyi Érchegységben 1848-ig (ism. Trócsányi Zsolt) 256

I. TÓTH ZOLTÁN : PARASZTMOZGALMAK AZ ERDÉLYI É RCHEGYSÉGREN 1848-IG (Budapest, Közoktatásügyi Kiadó, 1951. 288 L) I. Tóth Zoltán új könyvével több okból is szükséges foglalkoznunk. Az okok közé tartozik a könyv szerzőjének személye. I. Tóth Zoltán az erdélyi történelemkutatás legkiválóbb magyar szakértője, aki évtizedes kutatói tapasztalattal — s ami az erdélyi történelem a fejedelmi kor utáni szakaszának nem nagyszámú magyar feldolgozóinál nem a leggyakoribb jelenség volt : levéltári kutatások során szerzett ismeretekkel felvértezve nyúlt újabb témájához. Szükséges foglalkozni a könyvvel tárgyánál, anyaga gazdagságánál, általános és részletkérdésekben tett megállapításainak jelentőségénél fogva. Végül : a könyv tárgyválasztása s az eredmény, amit feladata megoldásában elért, a kérdések egész sorát veti fel. Megkíséreljük, hogy röviden összefoglaljuk a mű megállapításait, rámutassunk azokra a hézagokra, amelyek az ismertetendő okok folytán a műben maradtak, vitába •szállj unk néhány megállapításával, s végül vázlatosan bemutassuk a tárgyválasztása és eredményei által felvetett kérdéseket. * I. Tóth Z. könyve célja : a zalatnai kincstári uradalom, különösen annak középső része -— az ú. n. középső uradalom : Abrudfalva, Bucsum ós Kerpenyes községek — bányász jobbágyai helyzete alakulásának és harcainak bemutatása. Mint műve előszavában megállapítja : »A szakirodalom eddig teljesen elhanyagolta« a bányász jobbágyság kérdését »és úgyszólván semmi támaszpontot nem tudott nyújtani.« (5. o.) S ha azzal a (szintén az előszóban tett) megállapításával kapcsolatban, amely szerint »kevés olyan helyet lehet találni, amelyen a parasztmozgalmak és felkelések olyan következetes egymásutánban jelentkeznek, mint a zalatnai uradalom területén« (5. o.), a továbbiakban még teszünk is néhány észrevételt, nem vitatható, hogy annak a bányász jobbágyságnak harcos múltja, amely a Horia-felkelés mindhárom fővezérét adta, s amely magához fogadta és vézórévé emelte Varga Katalint, a legvonzóbb témák egyike Erdély XVIII—XIX. századi történetében; feldolgozásának fontossága is nyilvánvaló. Az erdélyi parasztség története ismeretében minden előre tett lépés a Román Népköztársaság népeinek barátságát és népköztársaságaink baráti kapcsolatait szilárdítja. A mű tárgya különösen alkalmas volt ennek a célnak elérésére. A mű első fejezete szükségképpen vázlatos, de alapos áttekintést ad a bányavidék történetéről az erdélyi fejedelemség bukásáig. A honfoglalás után a XIII. századtól kezdődőleg két központ alakul ki : Zalatna és Abrudbánya. A telepesek egy része bányakiváltságokkal rendelkezik, a többi lakosok a területet 1271-től birtokló gyulafehérvári káptalan jobbágyai. A bányatermelés ebben az időszakban elsősorban aranymosást, felszíni művelést és csekély mélyművelési jelent. A termelés technikája hosszú időn át alig fejlődik. A bányászat folytatásához szükséges földművelést döntően az Érchegység állattenyésztő román pásztorai letelepedése teremtette meg. Szolgáltatásokkal a kincstárnak és földesuraknak tartoztak. Az a körülmény, hogy az általuk termelt arany kincstári'beváltása korábban fejlesztett ki pénzforgalmat, mint a mezőgazdasági területeken, megmagyarázza a pénzszolgáltatások korai jelentkezését. A bányász jobbágyok kettős (kincstári és magánföldesúri) függése a paraszti ellenállás különleges lehetőségeit teremti meg. Ezek a lehetőségek azonban határok között mozognak.