Századok – 1952
Tanulmányok - Hatvany; E. Doris: A női- és gyermekmunka Magyarországon 1890–1914 között 209
232 HATVANYNÉ E. DORIS i szakkal hozhatták őket vissza. Ugyanez történt más műhelyekben is. Egy bizonyos Hegel nevű úrnak 6 inasa volt, segédet nem tartott ; a Schlick -féle gyárban 3 segéde volt 6 inas mellett, más mesterek 3-7 inas mellett csak 1-2 segédet tartottak — ez volt a teljes munkáslétszámuk. Mindennapos volt a verés, megtörtént, hogy a verésbe az inasok belehaltak. Egy Schwartz Adolf nevű lakatos például úgy verte tanoncát, aki amúgyis csak két hete hagyta el a kórházat, hegy az elment az orvoshoz »mert felső testrésze ujjnyi vastag vérrel elfutott ütésekkel volt tele, amelyeket szeretetreméltó mestere vert rája valami vasdarabba].«76 Mindemellett a tanoncokat sok esetben még a szakmára sem tanították meg, hasnem minden piszkos házi munkát velük végeztettek. Ez a helyzet természetesen főként a kisiparban uralkodott. A pék-tanoncok például 'amellett, hogy egész nap ők hordták ki a nehéz kenyeres kosarakat, az, összes többi piszkos munkát is kényteleijek voltak végezni : ők vágtak fát, hámoztak burgonyát és mindenféle más, nem szakmabeli munkát végeztek.7 6 1913-ban a szociáldemokrata pártgyülésen elmondották, hogy »az élelmezési iparban foglalkoztatott 12 661 gyermeknek körülbelül egyharmad része dolgozik a pékeknél. Ezeknek a gyermekeknek a sorsa a legszomorúbb. A sütődékben a munka este 6-7 órakor kezdődik és a reggeli órákig tart, amikor a süteményt kihordják. Ezt a munkát is a gyermekek végzik, akiknek a munkaideje ilyenmódon napi 16-20 órára terjed. Ha a hatóságok közbe akarnak lépni, akkor a mesterek arra hivatkoznak, hogy a gyermekek éjjel aludhatnak. - Ez azonban hazugság, a jelentések alapján megállapítható, hogy a sütődékben foglalkoztatott legtöbb gyermek rögtön, mihelyt beül a padba, elalszik és csak nagyon nehezen tudják őket felkelteni. . . . Egy helyről azt jelentették, hogy egy tanonc, amikor kihívták felelni, a fáradtságtól ájultan esett össze«.7 7 Az élelmezési ipar többi ágában hasonlóak voltak a viszonyok, de nemcsak az élelmezési iparban, hanem minden iparágban, ahol tanoncokat szegődtettek, gyermek- vagy női munkásokat alkalmaztak, ugyanilyen módon bántak velük. Az építőiparban pl. a főváros tanácsa emberszeretetéből mint könnyű munkát ajánlotta a női és gyermekmunkásoknak a téglahordást.78 Egy régi Mémosz tag elmondotta, hogyan emlékszik vissza a tanoncok helyzetére az első világháború előtti években. A tanulót küldözgetéssel foglalkoztatták ; amellett főleg napszámosmunkát végzett, kocsit tolt, ásott stb. A vidéki építőmesterek földmunkát végeztettek a tanoncokkal : a kerti munkát végezték, ástak, szántottak, arattak. Az inasnak hosszabb munkaideje volt, mint a szakmunkásoknak : reggel 6-kor kellett indulnia, mert az anyagot kellett elkészítenie és este 8, 9 vagy 10 óráig dolgozott. Az ilyen »tanidő« 3, 4, még 5 évig is eltartott, ahol pedig »koszt-kvártélyban« részesült az inas, 4-5 év volt a szokásos.7 9 Általában minden intézkedés, minden gondoskodás a fiútanoncokról szólt. Bár az iparfelügyelők többízben említették a kihágások között a leánytanoncok túlhosszú időn át való foglalkoztatását, a hatóságok csak 1897-ben 76 Vas- és Fémmunkások Szaklapja, 1902 ápr. 3. és máj. 7. 76 Népszava, 1890 jan. 26. 77 A Szociáldemokrata Párt XX. Pártgyűlésének jegyzőkönyve, 1913. 247. o. Résaletesebben a »Mi már nam leszünk kizsákmányolt proletárok« c. műhan. 62, 63. o. 78 Népszava, 1899 szapt. 19. 79 Elmondotta a szerzőnek Fúrták Ede óbudai építőmunkás.
