Századok – 1952
Tanulmányok - Hatvany; E. Doris: A női- és gyermekmunka Magyarországon 1890–1914 között 209
230 HATVANYNIÍ E. DORIS Az iparfelügyelők — akiknek hivatása lett volna többek között, hogy védjék a fiatal munkásokat — megelégedtek azzal, hogy feljegyezték : »Egyes munkaadók görcsösen ragaszkodtak az olcsó fiatal munkásokhoz és eléggé kapzsiak ahhoz, hogy még az olcsó munkabér mellett is túlságosan kihasználják őket.« De, szerintük nehéz munkát nem végeznek : a textiliparban csak a különösen könnyű munkákkal, csomagolással stb-vel foglalkoznak. »Mindezen munkák mellett szabadon beszélgetnek, szórakoznak jól szellőzött, világos és egészséges munkatermekben. Sokaknak tehát a testi fejlődésére a gyárban való tartózkodás nincs annyira kárára, mintha otthon egészségtelen lakásban megerőltető munkára szorítanák őket.«6 9 Maguk a munkások azonban korántsem látták oly rózsásnak a fiatal munkások helyzetét. Nemcsak a tégla-, üveg-, gyufa- vagy textiliparban voltak gyermekmunkások, a vasiparban is sok fiatal fiút alkalmaztak. Budapesten és vidéken egyaránt különösen nehéz helyzetben voltak. Sok tekintetben, amit 1893-ról olvasunk, 1913-ra is vonatkozik : a híres gyárfelügyelőknek nem sikerült megjavítan ok a fiatal munkások helyzetét.7 0 Azok a gyárak, amelyek a vidék egyik-másik távoli zugában létesültek, ritkán láttak felügyelőt. Ilyen volt például az egyik szepesmegyei vasüzem, amely főleg gyermekmunkával dolgozott. Itt 20-22 tanulógyerek dolgozott 2-3 szakmunkás mellett. Ezek a gyerekek, bár tapasztalatlanok és gyengék voltak, sokszor szakmunkás felügyelete nélkül végezték a legnehezebb munkát, az öntést. Télen is kint dolgoztak a legnagyobb hidegben, mivel a gyár egy régi, szűk helyiségben volt. Ennek eredményekép, amikor a Vas- és Fémmunkások Szaklapja feltárta helyzetüket, két fiút már kórházba szállítottak, három pedig elszökött.7 1 A tanoncok helyzete semmivel sém volt jobb, mint a többi gyermekmunkásé. Az 1884. évi ipartövény minden önálló iparosnak jogot adott, hogy tanoncokat fogadjon és mi több, nem volt semminemű olyan korlátozás a felvehető tanoncok száma tekintetében, mint amilyet a céhek régebben előírtak. így vált lehetővé a tanoncok ama felháborító kiszipolyozása, amelyről a vizsgált korszak első évei során oly sok panasz hangzott el. 69 Iparf el ügyelök jelentései 1913. 82. o. 70 Ennek számos oka volt. Elsősorban az iparfelügyelők intézményét, mint magát az ipartörvényt is azért hozták létre, hogy elkendőzze az iparban uralkodó viszonyokat, tompítsa a munkásosztály követeléseinek élét, ós ugyanakkor szabad kizsákmányolási lehetőséget biztosítson a gyárosoknak. Ez nemcsak abban mutatkozott meg, hogy az iparfelügyelők rokonszenveztek a tulajdonosokkal •— különöskép a bányakapitányok, akiket a szénbárók asztalánál láttak vendégül — de abban is, hogy az intézmény felépítése már eleve kudarcra ítélt minden esetleges becsületes törekvést, amely még az ipartörvények igen szegényes rendszabályainak érvényesítésére is irányult. Túl kevés iparfelügyelői állást engedélyeztek : ezért a gyáraknak csak kis töredékét tudták felülvizsgálni. Az iparfelügyelőknek nem adtak megfelelő rendelkezési hatáskört, és csak arra szorítkozhattak, hogy a visszaéléseket az illetékes hatóságok tudomására hozzák. Mivel azonban a bírósági eljárások igen lassan folytak, a fellebbezések gyakran évekig is elhúzták az ügyeket, anélkül, hogy a sérelmet jóvátették volna. Végül még ha meg is büntették a gyárost, a 100 ft-ig, súlyos testi sérelom okozása esetén 300 ft-ig terjedő büntetés olyan csekély összeget jelentett, hogy a jó profit reményében érdemesnek tartották az ipartörvényt megszegni. Az iparfelügyelők hatásköre kevés kivételtől eltekintve nem terjedt ki a kisiparra, a háziiparra, a mező- és erdőgazdasági termelésre, az állattenyésztésre, bányászatra, hadászatra, a vasúti, gőzhajó és csatorna vállalatok és a közönséges napszámos munkára. 71 Vas- és Fémmunkások Szaklapja, 1913 márc. 26.
