Századok – 1952
Tanulmányok - Hatvany; E. Doris: A női- és gyermekmunka Magyarországon 1890–1914 között 209
222 HATVANYNIÍ E. DORIS kell őket korábban a munkából elbocsátani.« 45 A tanoncokat inkább a kisiparosok vették fel szívesebben, ahelyett, hogy felnőtt munkásokkal dolgoztattak volna : így igyekeztek a nagyipar versenyét ellensúlyozni. A gyárak viszonyait vizsgáló iparfelügyelők ezért újból és újból ugyanazokkal a panaszokkal hozakodtak elő : a gyárosok nem kötöttek szerződést a tanoncokkal ; törvényellenesen éjszaka is dolgoztatták a tanoncokat és kötelezővé tették számukra a vasárnapi munkát. Chyzer például azt jelentette, hogy »sok száz gyermek a vasárnapi munkaszünet áldását egyáltalán nem élvezi. Nem egy helyről hallom a panaszt, hogy különösen a kisiparosok vasárnap is foglalkoztatják a gyermekeket. Ez az eset különösen azon városokban fordul elő, hol a heti vásárok hétfői napra esnek A vasárnap délelőttjén való munkáltatás pedig megszokott dolog. Sokhelyütt a vasárnap délelőtt a tisztogatás és takarítás ideje s ugyancsak ez időben szállítja sok munkaadó a készárut megrendelőinek lakására.«46 Amikor tehát a tanoncok munkaidejét vizsgáljuk, figyelembe kell vennünk azt is, hogy a munkahét nem 6 napból állt, mint ahogy az 1891-es törvény előírta, hanem 6%, vagy 7 napból. A szerződéssel rendelkező, és a törvényben előírt »jogokban« részesülő tanoncok helyzete sem volt azonban irigylésreméltó. Míg a szervezett felnőtt munkások ki tudtak maguknak harcolni bizonyos fokú érdekvédelmet, a tanoncok helyzete alig javult. Ez egyrészt védtelen voltuk, fiatal koruk következménye volt, másrészt pedig maga az ifjúmunkásmozgalom sem erősödött még meg az 1900-as években. A szakszervezetek és szociáldemokrata párt opportunista reformista vezetőségei sokszor helytelen irányba terelték a mozgalmat és általában gátolták, fékezték a fiatalok forradalmi megmozdulását. Az ifjúmunkások jobb életért folyó harcát »külsőséges lármának«, »elfajulásnak« nevezték.4 7 Bár a szociáldemokrata párt programmjában több pontban követelte a nők, gyermekmunkások és tanoncok védelmét, a valóságban elfojtották az igazi mozgalmat, amely ehhez a védelemhez vezetett volna. Számos bizonyítékból következtethetünk arra, hogy a tanoncok helyzete ugyanolyan keserves maradt a háború előtti években, mint a XIX. század utolsó éveibe}*' voft. Vessünk ôsszç két példát a vas- és fémipar köréből. 1892-ben a gyáripar versenyével szemben a kisipar csak a tanoncok könyörtelen kiszipolyozása révén tudta, fenntartani magát. A következő esetben szereplő húsz inas csak képviselője annak a többezer tanoncnak, aki hasonló műhelyekben és mestereknél dolgozott. »Nagy János (Cserháti-u. 16.) lakatos üzletében nem kevesebb, mint 20, olvasd : húsz inas van alkalmazva éspedig úgy, hogy akiknek szülei fizetni képesek 100-150 forint tandíjat, 2 évet, akiknek szülei nem képesek fizetni, azok 3-3y2 évet kénytelenek tanulni és gazdagítani a mester urat... És ha még hozzá tesszük, hogy Nagy úr hányszor nem ad tanoncainak büntetésből enni (bestiális tett), hogy 10 óra helyett dolgoztatja őket sokszor 14-15 órán, sőt egész éjeken keresztül (ez törvényellenes és büntetendő), hogy az idősebb tanoncoknak kell a legjobban díjazott tüzimunkákat végezniök, hogy házmesteri és kocsis szolgálatokat kell teljesíteniök, könnyen eltalál-45 Iparfelügyelők jelentései, 1906. 43. o. 46 Chyzer i. m. 15. o. 47 L. a »Mi már nem leszünk kizsákmányolt proletárok« c. könyvet, Bpest, 1951. 129-130. o.
