Századok – 1952
Tanulmányok - Hatvany; E. Doris: A női- és gyermekmunka Magyarországon 1890–1914 között 209
A NÖI fiS GYERMEKMUNKA MAGYARORSZÁGON 1890 fis 1914 KÖZÖTT 217 de iparágról iparágra is változott a munkaidő és vidéken a viszonyok még sokkal rosszabbak voltak, mint Budapesten. A szervezetlen vidéki munkások, akik főleg a szétszórt kis- vagy középiparban dolgoztak, csak nagy harcok árán vívtak ki maguknak csekély »kedvezményeket«. Hogy csak egy példát említsünk, amikor 1907-ben a Szakszervezeti Értesítő a budapesti vas- és fémmunkások rövidebb munkanapért folytatott harcának győzelméről írt, a vidéki vas- és fémmunkások éppen, hogy megkezdték a helyzetük megjavításáért folytatott küzdelmüket. »A bent-koszt, bent-lakás, a 12—14 órás munkaidő, 2-6 koronás hetibérek, ezek az ósdi állapotok, amelyek mellett a munkás olyan, mint a házi cseléd, régen megérettek az elsöprésre és a vidéki küzdelmekben ezeknek üzen hadat első sorban a vas- és fémmunkásság«.28 Ilyen körülmények között dolgoztak azok a debreceni fiatal leányok is, akikről a Nőmunkás 1913-ban írt: »A debreceni patkógyár részvénytársaság most oly módon akarja jövedelmét gyarapítani, hogy olcsó munkáslányokat alkalmaz kohói mellé. Ezek a leányok, természetesen, járatlanok az izzó vasanyag kezelésében és így a gyárban napirenden vannak a kisebb-nagyobb balesetek. A tüzes anyag ugyanis a szakképzetlen és gyönge leányok kezéből kiömlik és összeégeti a szerencsétlen leányokat.«29 A nőmunkások az 1905 májusi első kongresszusukon érdekes adatokat szolgáltattak a nők munkaidejére vonatkozólag. Egyik felszólaló a másik után mutatott rá az ő iparágában uralkodó munkaviszonyokra. Egyedül a nyomdai munkásnők élveztek rövidebb munkanapot : ők 9 órát dolgoztak naponta. Ezenfelül, a túlórázás gyakori volt. A könyvkötőmunkásnők 10 órát dolgoztak, de ha sok volt a munka, akkor éjjel 12, 2, 3 óráig tartott. A cipőfelsőrészkészítő nők szintén 10 órát dolgoztak és ebben a szakmában 12 éves leányokat is alkalmaztak gép mellett.3 0 Ezek főleg a kis- és középiparban dolgoztak ; a gyárakban azonban hasonló volt a helyzet. A téglagyárakban a munka hajnali négy-öt órakor kezdődött és késő estig tartott. Az állami gyárakban még rosszabbul bántak a munkásnőkkel. A dohány- . gyárakban a munka egészségrontó hatása mellett, a szerfelett hosszú munkanap is hamar tönkretette a munkásokat és a megbetegedések száma itt jóval magasabb volt, mint az országos átlag. A nyíregyházi gyárban például, ahol 700-800 nő dolgozott, közöttük 12-13 éves leányok és 50-60 éves asszonyok, a munkaidő 15 órás volt. A tolnai m. kir. selyemfonógyárban, ahol a század elején meggyorsították a munka ütemét és sikertelen sztrájkot provokáltak, a napi munkaidő 11 órás volt.31 1907 március 22-én az első osztrák jutafonógyár munkásai 10%-os béremelésre és 11 órás munkanapra irányuló követelésekkel léptek sztrájkba. Ezidőben a napszámosnők és a fonó-szövőnők egyaránt napi 12 órát dolgoztak. Velük együtt dolgoztak a 10-12 éves befűzőnők.3 2 28 Vas- és Fémmunkások Szaklapja, 1907 ápr. 4. 28 Nőmunkás, 1913 máj. 15. 30 U. o. 1905 máj. 7. 81 A tolnai m. kir. selyemfonógyárban dolgozó nők napibére 52 fillér és 1 kor. 20 fillér között váltakozott. A gyár vezetősége büntetési rendszert vezetett be, amelynek értelmében büntetést róttak ki azokra a munkásnőkre, akik nem készítettek napi 500 gramm selyemfonalat. Az egyheti büntetóspénz némely esetben még a 4 koronát is meghaladta. Végül igyekeztek arra kényszeríteni a munkásnőket, hogy hat szál helyett naponta 8 szálat fonjanak. A provokatív célzattal bevezetett rendszabály ellen sztrájkbalépő munkásnők mozgalmát megtörték. 32 U. o. 1906 jan. 28., ápr. 8. ós 1907 mire 30'.
