Századok – 1952
Tanulmányok - Barta István: Kossuth alföldi toborzókörútja 1848 őszén 149
KOSSUTH ALFÖLDI TOBORZÓ KÖRÚTJA 1848 ŐSZÉN Jellacsics serege a hátráló magyar seregtől alig háborgatva nyomult előre a Dunántúlon át a magyar főváros felé, amikor szeptember 24-én, vasárnap reggel megjelent a Kossuth Hírlapjában Kossuth felhívása a néphez a fegyverfogásra, a szegény magyar haza megmentésére. A kiáltványt, amely ugyanazokban az órákban röplap formájában is megjelent, ezrek olvasták a fővárosban és egy-két napon belül az egész ország népe megtudhatta belőle a valót, a helyzet fenyegető súlyosságát, azt hogy »ha most a magyar nemzetnek minden fia, ki csak karját bírja, fel nem kel hazáját védeni, akkor kiirtják hazájából a szegény elárvult magyar népet, ki fogják irtani az élő nemzetek sorából, hogy szegény hazájának még csak a neve se maradjon fenn«. Benne volt ebben a kiáltványban mindaz, amivel Kossuth évtizedes politikai pályáján a tömegeket megmozgatta, de ennél sokkal több is : ebben a kiáltványban néz először szembe az udvar, a kamarilla árulásával, itt mondja meg először szépítés nélkül azt, hogy az igazi ellenség Bécsben, a királyi trón körül van s ebben a kiáltványban üti meg először azt a hangot, amelynek zengése ettől kezdve háromnegyed éven át új meg új erőfeszítésekre, minden erőt felülmúló áldozatokra, tűrésre, szenvedésre, világraszóló győzelmekre tudta lelkesíteni a magyar népet. A háromszáz éves kizsákmányolás, elnyomás után harccal megszerzett szabadságot, amelyet a király esküvel erősített meg, a király nevében akarják most elvenni, »a király nevében van hazánk vérrel és lánggal minden oldalról elborítva és tódul a sok fegyveres rabló, a sok háládatlan áruló, minden oldalról belebb és belebb a magyar népre, hogy őt kipusztítsa a föld hátáról.« »Védelmezd hát magad szegény elárvult magyar nép — hangzik Kossuth vészkiáltása — védelmezd magad, ten tűzhelyedet, gyermekeidet, feleségedet elszántan, rettenthetetlenül, mint a hogy védelmeznéd magadat, midőn útonálló rablók támadnak meg. Fel hát fegyverre, szegény elárvult, de bátor magyar nép ! Kaszára, kapára, kinek mije van. Keljen fel tömegben a magyar nép és megmenti magát, és megmenti ez árva hazát.« S akit ez a megrázó felhívás nem indít meg,, lehetetlen, hogy hatás nélkül maradjon rá az a rettenetes átok, amelyet Kossuth, aki »a népért küzdött egész életében«, a népre mond, »ha fel nem kel, ha saját életét, vagyonát, hazáját gyáván feladja«, az az átok, amelyet akkor mond, »mielőtt szíve hazája elvesztése fölött megszakadna«, az az átok, amelynek szavait, a kiáltvány befejező mondatait, országszerte számtalanszor elmondták, ismételték a népháborúra való készülődés lázas napjaiban.1 De Kossuth nem elégedett meg a szavakkal, cselekedett is. Tudta, hogy az a nép, amelyet ő ébresztett fel évszázados álmából, követni fogja azt, aki a szabadságot megismertette vele és megszerezte számára. Ezért felhívásának 1 A kiáltvány a Kossuth Hírlapja szept. 24-i számában jelent meg ; újra kiadva Kossuth Lajos iratai, XIII. k. 523. s köv. o.
