Századok – 1952
Tanulmányok - Elekes Lajos: A délkeleteurópai népek összefogása a török hódítók ellen Hunyadi háborúiban 93
102 ELEKES LAJOS » jellegű, elsődlegesen a tömegek állásfoglalására alapozott elképzelése Hunyadi hosszú hadjáratán, mely mindvégig olyan területeket érintett, ahol a törökök hosszabb-rövidebb ideje ' megsemmisítették a régebbi államalakulatokat és közvetlenül, saját katonai közigazgatásuk útján nyomták el azok népeit. "Hunyadi számított ugyan a még meglevő államok, így a bizánci császárság segítségére, de mint hadvezetéséből és csaták előtt mondott beszédeiből kitűnik, attól nem várt sokat. Annál többet várt (és mint az események tárgyalásánál látni fogjuk, helyesen várt többet) a töröktől elnyomva tartott népek megmozdulásától. Rendkívüli optimizmusát, mellyel a hadjárat esélyeit latolgatta, elsősorban a lakosság magatartására alapította. S a Szlatica-szorosban, a'hadjárat legnehezebb csatája előtt, éhségtől és hidegtől elgyötört s visszafordulásra vágyó seregét azzal biztatta, hogy ez az utolsó akadály ; ha itt sikerül áttörniük, bejutnak Tráciába s ott »több munka jóformán nem is vár rájuk : csupa vidám, jókedvű népek fogják köszönteni őket«.15 Az eddigiekben igyekeztünk képet adni az összefogásnak Hunyadi elgondolásában jelentkező, elvi alapjairól és célkitűzéseiről. Megállapítottuk, hogy ezek a célok igazságosak voltak, kifejezték a töröktől sanyargatott népek érdekéit : Hunyadi joggal számíthatott, amint számított is e népek támogatására. Ez volt az alapja rendíthetetlen bizakodásának, mellyel támadó ( hadjáratait megindította a túlerejű ellenség ellen, mélyen benyomulva az annak hatalmában levő területekre. Felismerte a hadvezetésnek azt a nap- 1 jainkig is érvényes (sőt igazában csak napjainkban kibontakozó) elvét, hegy a lakosság magatartása döntően befolyásolhatja egy hadjárat sikerét- ; igazságos háborúban nem csökkenti, hanem növeli az előnyomuló hadsereg erejét. Ez a felismerés, mint látni fogjuk, érvényesült hadviselésében a csapás- l irány megválasztásának nagyfontosságú kérdésénél is. Ugyanakkor fel- i ismerte azt az ő korának török háborúira kétségkívül érvényes igazságot, hogy az összefogás csak akkor lehet eredményes, ha a harc a török megszállta területen folyik, ha így a hódítókat minél szélesebben visszaszorítva, közvetlen érintkezést teremtenek a szövetséges államok közt és egyben csatlako- < zási lehetőséget nyújtanak a leigázott népek számára is. Nyilvánvaló volt ugyanis, hogy a török katonai túlereje könnyűszerrel elfojtotta, kibontakozni sem engedte az elnyomottak felkeléseit, sőt könnyűszerrel leverhette a még független államok hadseregeit is, mindaddig, amíg ezek elszigetelten s nem egyidejűen léptek fel ellene. Az egyidejű fellépésnek azonban a hadviselés XV. századi viszonyai közt feltétele volt a közvetlen érintkezés. Ezek voltak azok az általános, a török visszaszorítását célzó összefogás feltételeinek mély ismeretén alapuló meggondolások, melyek szerint Himyadi megindította nagy támadó hadjáratait. Hátravan megvizsgálnunk, mennyiben igazolták ezeket az elgondolásokat a hadjáratok eseményei. Rögtön Sehábeddinen aratott nagy győzelme után Hunyadi hozzálátott első támadó hadjáratának előkészítéséhez. Ezt 1442/43 telén egy sor kisebb, román-bolgár és szerb területen lebonyolított hadjárattal vezette be, melyek az erőviszonyok kipuhatolása mellett elsősorban a töröktől elnyomott népek hangulatának felderítését, harcikedvük felszítását, a török iga lerázhatóságába vetett bizalmuk megerősítését célozták. A hadműveleti előkészítést részben a pártharcok és Habsburg Frigyes támadása okozta nehézségek, 16 Bonfini III/5., a nélkülözések okozta fegyelembomlás és Hunyadi ez eiien tett lépései leírásánál.
