Századok – 1952
Tanulmányok - Elekes Lajos: A délkeleteurópai népek összefogása a török hódítók ellen Hunyadi háborúiban 93
A DÊLKELETEURÔPAI NÉPEK ÖSSZEFOGÁSA ' (101 A TÖRÖK HÓDÍTÓK ELLEN HUNYADI HÁBORÚIBAN is. »Ismert dolog, hogy a háború jellege milyen nagy hatással van magára a háború viselésének módjára, és az eredményekre, mert hiszen a háború jellege és céljai határozzák meg a népeknek a háborúban való magatartását. Mikor a nép igazságos háborút folytat és a háború céljai megegyeznek a nép alapvető érdekeivel, akkor a néptömegek természetesen támogatják a háborút és önfeláldozóan vesznek részt benne«.1 4 Hunyadi török háborúi az összes délkeleteurópai népek közvetlen létérdekeit védelmezték. Természetes, hogy mindezek a népek — amennyire a feudális szétforgáesoltság viszonyai közt, vagy éppen a törökök katonai túlerejének nyomása alatt megtehették — támogatták a háborúkat és »önfeláldozóan vettek részt bennük«. Nem így az uralkodóosztályok, melyek elsősorban szűk osztályérdekeikért harcoltak ; ezek ott, ahol a veszély még nem bontakozott ki teljes nagyságában (mint például Ausztriában, Németországban), fegyvereiket saját néptömegeik fékentartására tartották készenléiben, nem adtak segítséget a török ellen, sőt félve a tömegek felfegyverzésétől, azt is igyekeztek meggátolni, hogy a különben segítésre kész népi elemek felkelés, »keresztes hadjárat« formájában megvalósítsák szándékaikat. A Balkánon, ahol a veszély már teljes egészében kibontakozott, az olyan országok uralkodóosztályai, melyeket még nem söpört el az oszmán áradat, megegyezést kerestek. A helyett, hogy ilépeikre támaszkodva s egymással összefogva, együttes erővel igyekeztek volna útját állni a szabadságukat, függetlenségüket megsemmisítéssel fenyegető török terjeszkedésnek, feudális pártharcaikkal maguk egyengették a hódítók útját. Akadtak a feudális, bárói vagy bojári pártok közt, melyek uralmuk átmeneti fenntartása érdekében behódoltak az ellenségnek, maguk hívták a törököt országukba. Sőt, 'különösen a század derekán, egyre többen akadtak olyanok is, akik a kizsákmányolás lehetőségeinek fenntartása érdekében osztályuktól is elszakadva, átálltak a török uralkodóosztályhoz, renegáttá lettek s ennek külső jeleként felvették a mohamedán vallást. Hunyadi korában még csak a délszerb és a bolgár uralkodóosztály egyes csoportjai léptek erre az útra ; de már ekkor, a még független államokban is kialakultak az uralkodóosztály megalkuvó pártjai, melyek az ellenállás reménytelenségének hangoztatásával, a bármi áron való béke követelésével lényegében a török útját egyengették. A magyar uralkodóosztály még nem jutott ide : nem alakított békepártokat, sőt látszólag — szavakban •— hevesen kardoskodott a háború folytatása mellett, kikelt a megalkuvók ellen. De a háború folytatásához nem adott támogatást. A nemesek számtalanszor leszögezték, hogy az ország határain túl nem katonáskodnak (vagyis megtagadják az összefogásnak s a balkáni népek felmentésének elemi követelményeit) ; a bárók pártjai, többé-kevésbbé nyílt Hunyadi-ellenességükkel, még azt is gátolták, hogy Hunyadi a rendelkezésére álló erőkkel harcoljon a törqkök ellen. Hunyadi az adott viszonyok közt nem nélkülözhette az összefogásnak államközi formáit. Szövetségi rendszerében s diplomáciájában arra törekedett, hogy erősítse és politikájának támogatására bírja az uralkodóosztályoknak török elleni harcra hajlandó elemeit. Ugyanakkor azonban elsősorban a népek segítségére számított. Megmutatkozott ez már Sehábeddin elleni hadjáratánál említett havasalföldi kapcsolataiban, melyeknél, mint láttuk, a néppel való kapcsolat kiépítése megelőzte és kétségkívül ,előrelendítette az államközi kapcsolatokat. Különös élességgel nyilvánult meg az összefogásnak ez a népi 14 Fedoszéjev i. m. 32. o.