Századok – 1951
TANULMÁNYOK - Esze Tamás: II. Rákóczi Ferenc tiszántúli hadjárata 30
86 ESZiE TAMÁS Miikor Rákóczi hírét v\ptte Nagybánya és Huszt elfoglalásának, már tiszántúli hadjárata harmadik szakaszának kezdetén túl, Szatmár alatt állott, örömmel tekintett vissza azokra az eseményekre, amelyek a kallói táborról való elindulása óta játszódtak le a tiszántúli föld egymástól távoleső területein. Az eredmény legvérmesebb reményeit is meghaladta. A Duklai-hágótól a Körös torkolatáig, onnan a Radnai-ha vasokig néhány vár kivételével mindenki néki engedelmeskedett. A várak közül is Ungvár, Munkács, Kővár már csak pusztulásra ítélt szigetek voltak a -nagy kuruc áradatban, védekezésre is alig volt erejük, nemhogy támadásra. Várad még nem ocsúdott fel Bercsényi támadásából. Szatmár helyőrsége azonban erős és veszedelmes ellenség maradt a történtek után is. A margitai táboron Rákóczi Szatmár felé tekint, midőn választ keres arra a kérdésre, hogy merre fordítsa hadait. III. Szatmár alatt 1. Az Emlékiratok híven mutatják Rákóczi tusakodását ezzel a kérdéssel. Valóban nehéz volt döntenie. A szabadságharc érdeke azt kívánta volna, hogy lépjen ki a tiszántúli háromszögből, s álljon élére a készülő felvidéki támadásnak. Viszont előtte állott egy jól felszerelt vár elégséges katonasággal, kitűnő tábornokkal, aki a végsőkig el volt szánva a védekezésre is, a támadásra is. Glöckelsperg mindjárt érkezése napján, mihelyt megebédelt, s katonaságát a Szamos partján a császár malma mellett ideiglenes táborban elhelyezte, esküt vett a vár alatt fekvő két város: Szatmár és Németi polgáraitól, hogy meg fognak maradni a császár hűségében. Nagy hibát követnénk el és nem is érthetnénk meg az elkövetkező eseményeket, de magát a fejedelmet sem, ha elhinnénk, hogy Glöckelsperget a gyávaság vezette, mikor Somlyóról, egy tarthatatlan öreg várból, Szatmárra futott lovasaival. Tapasztalt és vitéz katona volt, közlegényből küzdötte fel magát generálissá, érdemeivel szerzett magának bárói rangot. Képességeiről Rákóczi is elismeréssel szólott. Zsebében ott volt a Haditanács utasítása, hogy Felső-Magyarország tábornokaként minden rendelkezésére álló eszközzel tiporja el a kuruc felkelést, s nem kételkedett aibban, hogy a parancsot teljesíteni is fogja, mert utasítása értelmében számított Kassa és Szeben, Montecucculi és Rabutin támogatására.201 Ezeket Rákóczi is tudta, s miután gondolatban szemlét tartott csapatai felett, s katonai szemmel, „a háború alapelveinek szempontjából" mérlegelte a rendelkezésére álló erőt, volt is oka a megfontolásra. Az elmúlt két hónap alatt jól megismerte hadseregét. A zászlai alá gyűlt tömegek a medréből kilépő folyó áradásához voltak hasonlatosak, amíg mozgásban voltak, addig hatottak s mindent el is söpörtek útjukból. Szüntelen mozgásiban, egyre növekvő lendülettel fellobbantották az ország egészen távoli, de a felkelésre — a lielyi.agitátorok munkája nyomán — már érett vidékeit. De — kérdezte vak volt a kuruc szabadságharcot belülről feszítő jobbágy-földesúri ellentét felismerésére. — A Perényiek és a kuruc felkelők viszonyára jellemző, hogy 1674-ben Majos Ferenc kapitány Szőcs János társaságában Nagyszöllősön elfogta Perényi Gábort és Jánost. (Tyukodi György levele Károlyi Lászlónak: Szatmár, 1674. jul. 3. Károlyi-lt.) 201 Thaly azt írja, hogy „az erős dandárral szembe szállni nem mervén, sietve menekült Szathmár felé". (Bercsényi-család, III. 39.) A valóság ez: „Habebat amplos sibi a Consilio Bellico datos ordines, quatenus invalescenti Rakocziane factioni se se cum Regimine Montecucculiano, uti idipsum tempestive intimavit, aliaque tum Germanica tum Hungarica militia coniungeindo opponeret, eandemque qua generalis in Superiori Hungária denominatus ab Augustissimo commcndans omni arte et martc opprimeret". (Diarium, aug. 5.) — Rákóczi megbecsüléssel ír róla: Mémoires, V. 61—62. — iCserei is (321.) azt mondja, hogy „a császártól parancsolata jövc a brassai generális, Klöckelspergnek, hogy Erdélyből válogatott lovasokkal kimenjen Szathmár segítségére".
