Századok – 1951
TANULMÁNYOK - Moravcsik Gyula: Bölcs Leó taktikája mint magyar történeti forrás 334
BÖLCS LEÓ TAKTIKAJA, MINT MAGYAR TckTÉ.NETI FORRÁS 351 tasság" szavait Leó „egyéb pompát és bőséget mellőzvén" szavakkal adja vissza, ami kétségkívül mást jelent, mint amit Maurikios szövege mond. Ügy látszik, hogy itt Leót а тгратмата szónak sokféle jelentése (az újgörög nyelvben többek között ,tárgy, árucikk, anyag, szövet' jelentése is van) megzavarta s félreértette forrása szavait, annál is inkább, mert a uonaVía szónak is kettős értelme ('tarkaság, ügyesség') van. Nézzük már most, melyek azok a helyek, ahol Leó bővíti forrását, vagyis ahol valamit betold annak szövegébe. Azokon a helyeken kívül, ahol Bölcs Leó a türkökkel (magyarokkal) és bulgárokkal való kapcsolatokról és "a hozzájuk való viszonyról megemlékezik s ahol megindokolja azt, hogy mért foglalkozik velük (41., 43., 44., 60., 74., 75., 76. §.), továbbá a „türkök" nevének már említett, ismételt beiktatásán kívül Leó értelmi szempontból jelentős betoldást csak hat helyen eszközöl. A 45. §-ban a büntetésekre vonatkozó részlet ugyanis — mint már rámutattunk — megvolt már Leó forrásában is s így az ehhez fűzött messzemenő következtetések elesnek.43 A hat figyelemre méltó betoldás közül Leónak az a megállapítása, hogv a türkök üldöztetés közben inkább íjukkal szerzik meg az előnyt (48. §.), tehát nyilván hátrafelé nyilaztak, — mint láttuk — a szkíta és hún-török mépek harcmodorával kapcsolatban már szinte közhellyé lett. Ami pedig a lótejivást illeti (51. §.). ez az antik néprajzi irodalomban az északi népekkel és a szkítákkal kapcsolatban Homerostól (Ilias XIII. 5—6.) és Herodotostól (IV. 2.) kezdve közismert volt. Ez a tény azonban természetesen nem zárja ki azt, hogy Leó valóban közvetlenül értesült arról, hogy a türkök (magyarok) is alkalmazták a lóhátról visszafelé való nyilazást és hogy lótejet ittak. Ugyancsak közvetlen megfigyelésekre és értesülésekre mehet vissza az, amit Leó a türk ezredeket elválasztó kis közökről (54. §.), az arcvonal vastagságáról (56. §.), a türkökre jellemző kíméletlen üldözési módról (58. §.) és а szökevényekkel szembeni magatartásukról (66. §.) ír. Azonban mindezek a változtatások és kiegészítések, melyek Leó szövegében mutatkoznak, jelentéktelenek ahhoz képest, hogy a szerző kis stilisztikai módosításokkal szórói-szóra kiírta mindazt, amit forrásában talált s annak szövegéhez olyan szorosain ragaszkodott, mint sehol másutt művében. Hogy egyeztethető össze mármost az a kijelentése, hogy a magyarok harcmodorát saját tapasztalataiból ismerte meg, azzal a ténnyel, hogy ennek ellenére ezek harcmodorának leírását egv három századdal korábbi forrásból vette át, amely a VI. századi türkök és avarok harcmodorát írja le? Nézetem szerint erre csak egy magyarázat van: Bölcs Leó meg volt gvő ződve arról, hogy a Maurikios-féle taktika türkjei ' azonosak azokkal a türkökkel, akiket ő a bizánci-bulgár háborúban szövetségeseiként megismert, vagyis a magyarokkal.44 Erre vall az is, hogy forrása türkjei és a saját kora türkjei viszonyának kérdését — más népekkel kapcsolatban megfigyelt eljárásával ellentétben — fel sem veti. Hogy megértsük Bölcs Leó e sajátságosnak látszó eljárását, rá kell mutatnunk két olyan vonásra, amely a bizánci történeti és néprajzi szemléletre általában jellemző. A bizánci gondolkodásnak egyik 'legjellemzőbb vonása a stabilitás, az állandóság és folytonosság érzése, ami egyébként a bizánci élet és művelődés számtalan jelenségében jut kifejezésre.'A bizánciak — az antikvitástól öröklött gazdag történeti távlat birtokában — úgy tekintenek a környező valóságra, mint amely változhatatlan és folytonos. Így nézik a birodalom határain feltűnő újabb népeket is, amelyekben régi, antik népeket látnak. Ez a szemlélet a végső gyökere az archaizáló nevek használatának is, ami mögött az az elképzelés rejlik, hogy az újonnan megismert népek voltaképpen régi, antik forrásokból ismert népekkel azonosak. Ezért ta'.ál-43 Darkó id. m. 98—99. 1. 44 Ezt a gondolatot először Czebe Gyula vetette fel, id. m. 134. 1.
