Századok – 1951

TANULMÁNYOK - Kon; I.: A történettudomány sajátos jellege és feladatai 317

322 i- hon A történettudomány tudományosan elemzi a történeti folyamat konkrét formáit a maguk teljes gazdagságában és sokrétűségében és más módon aligha tárhatjuk fel a társadalom fejlődésének egyetemes törvényeit. Az egyes, különálló törvények teszik lehetővé az emberiség számára, hogy megismerje a fejlődés legáltalánosabb törvényeit és fordítva: az egyetemes törvények segítik elő a különös, részleges törvények tanulmányozását. Ebből következik, hogy a történettudomány legfontosabb társadalmi funkciója, kapcsolata a * gyakorlati élettel abban rejlik, hogy tudományos, objektíve igaz képet adjon a történeti fejlődés egész menetéről, hogy ezen ábrázolás alapján feltárja a konkrét társadalmi-gazdasági formációk létezésének és fejlődésének törvényeit és ezzel megbízható alapot teremtsen a társadalom egyetemes fejlődéstörvényeinek levonására, amely elősegíti, hogy a munkásosztály és a dolgozók megértsék multjukat és jelenüket és tudatosan, tevékenyen építhessék jövőjüket. Éppen ez a marxista történettudomány feladata. De e feladatok teljesítése csak a történettudomány és a többi társadalmi tudományok sok évszázados fejlődése folytán vált lehetővé. A régi, Marx előtti történetírás tartalmazott ugyan jelentős mennyiségű tényadatot, de nem volt az a tudomány, amely az anyag leírásán kívül arra is képes, hogy feltárja a társadailom fejlődésének törvényeit és gyakorlati következtetéseket vonjon le a társadalom átalakítása érdekében. E tekintetben a történettudomány fejlődése ugyanazon az úton haladt, mint a többi tudományágaké. Köztudomású, hogy a történeti folyamat felfogása Marxig idealista felfogás volt, amely nem vett tudomást a történeti folyamat reális anyagi alapjáról, az emberiség történetében a véletlenek káoszát látta és minden történeti eseményt egyes eszmék harcával, egyes kimagasló történeti személyek hatásával magyarázott. Az emberi társadalom történetének kutatása különös nehézségekkel jár a természet tanulmányozásához képest. Bár a természet is jelentős változásokon megy át fejlődése során, de ezek a változások viszonylag lassan mennek végbe. Ennek következtében a természetben gyakran figyelhetjük meg azt, hogy a jelenségek majdnem azonos feltételek mellett megismétlődnek. „A társadalom történetében ellenben, mihelyt kilépünk az emberek ősállapotából, az úgynevezett kőkorszakból, az állapotok ismétlődése- kivétel, nem pedig szabály; ahol pedig ilyen ismétlődések előfordulnak, sohasem pontosan azonos körülmények között következnek be."1

4 Ennek ellenére, a társadalom történetében is egyetemes történeti törvények hatnak, benne is a jelenségek bizonyos megismétlődése, okozati összefüggése, feltétlen belső kapcsolata, törvényszerűsége fedhető fel. Azon egyetemes törvények mellett, amelyek az emberiség egész története folyamán vagy több korszák során hatnak, a társadalom mindegyik történeti fejlődési korszakának, mindegyik társadalmi-gazdasági formációnak megvannak a maga külön törvényei. Mint minden tudomány, a történettudomány is metafizikai, elvont elméleti konstrukciókkal kezdte, amelyek semmi kapcsolatban sem álltak a felgyülemlett tényanyaggal. De az apriorisztikus, történelemellenes sémák alkalmazása a történelemre a Marx előtti történetírás egész építményét mesterkéltté, tudománytalanná tette, mert a történelem ilyen szempontú vizsgálatánál külső hasonlóság alapján azonosaknak vettek minőségileg egymástól különböző és más-más korokra jellemző jelenségeket. Ezért azután a történészek „nem vehettek észre ismétlődéseiket és szabályszerűséget s tudományuk legjobb esetben csak a jelenségek puszta leírása, nversanyaggyűjtés volt."15 Lenin elítélte és kigúnyolta az apriori, dogmatikus, absztrakt kártyavárakat építő burzsoá társadalomelméletek metafizikai jellegét és kihang-14

Engels, Anti-Dühring, 85. 15

Lenin, Művei, 1. k. 137.