Századok – 1951

TANULMÁNYOK - Grekov; B. D. : Hogyan hajtjuk végre a J. V. Sztálin "Marxizmus és nyelvtudomány" c. munkájában kitűzött feladatokat 309

31G В. D. GREKOV és liiányosság, amelyeknek feltárása kétségtelenül használ; mindenekelőtt e munkák szerzőinek. Ahhoz, hogy munkánkban sikereket érhessünk el, mindig Sztálin elvtárs­nak azt az útmutatását kell követnünk, hogy „semmiféle tudomány nem fej­lődhet és nem haladhat előre a vélemények harca nélkül, a bírálat szabadsága nélkül". Bátrabban és elvszerűbben kell bírálni, fogadni a kritikát, síkraszállni tudományos meggyőződésünk mellett, vagyis harcolni a tudományos igaz­ságért, hiszen ennek keresése a tudós tudományos kötelessége; mindezt a dolog ismeretével felvértezve kell cselekedni, úgy, hogy ne érjük be felületes megjegyzésekkel, hanem mélyen hatoljunk be a tudományos vita tárgyába. Feltétlenül szükséges, hogy I. V. Sztálin útmutatásainak megvilágításában újból és újból felülvizsgáljuk az Osztály intézeteinek tudományos kutatási tematikáját, több művet alkossunk, amelyek a konkrét anyagon keresztül világítják meg a Sztálin elvtárs munkáiban kifejtett elméleti tételeket. Az Osztály jelenlegi ülésszakának nemcsak az a feladata, hogy összegezze a már elvégzett munka eredményét, hanem az is, hogy további munkára hívja fel a tudományos munkásokat a Sztálin elvtárs által kitűzött feladatok meg­valósítása terén, hogy közös erőfeszítésekkel jelöljék ezeknek a munkáknak útját. A legközelebbi jövőben fogják megtartani az etnogenetikai kutatások módszertanának kérdéseivel foglalkozó tanácskozást, a nemzetről és a nyelv­ről szóló sztálini tanítás megvilágításában. A vitát a Néprajzi Intézet rendezi, az Anyagi Kultúra Történetének Intézetével, a Történeti Intézettel és a Nyelvtudományi Intézettel együtt, széles aktíva bevonásával valamennyi olyan tudományos intézményből, amely ezen a témán dolgozik. Kitűztünk ezenkívül tanácskozást a nemzetek problémájáról Sztálin elv­társ nyelvtudományi munkájának megvilágításában, amelyet a Történeti és a Keletkutató Intézet fog megrendezni a Moszkvai Állami Egyetemmel és a SzK(b)P Központi Bizottsága mellett működő Társadalomtudományi Akadé­miával együttesen, Sztálin elvtárs „Marxizmus és nyelvtudomány" című műve egyéves évfordulójának megünneplésére a Szovjet Tudómányos Akadémia Történelmi és Filozófiai Osztályának valamennyi intézményében és intézetében kibővített üléseket tartottak a tudományos tanácsok, a tudományos élet széles rétegei­nek részvételével. Ezeken az üléseken több mint harminc előadást vitattak meg, amelyek a Sztálin elvtárs által a nyelvtudomány kérdéséről adott út­mutatások alkotó megvalósításával foglalkoztak. Egy év telt el Sztálin elvtárs korszakalkotó mű vérnek megjelenése óta. Ezalatt az idő alatt nemcsak a nyelvtudományban ment végbe fordulat, hanem az összes — különösen a humántudományokban. Tudósaink az egész emberiség lángeszű vezérének, a tudományok korifeusának, Sztálin elvtársnak vezetésével biztosan haladnak azon az úton, amely újabb eredményekhez vezeti a szovjet tudományt.

Next

/
Thumbnails
Contents