Századok – 1951

SZEMLE - Moravcsik: Bíborbanszületett Konstantin (ism. Gyóni Mátyás) 255

BÍBORBANSZÜLETETT KONSTANTIN: A BIRODALOM KORMÁNYZÁSA [Â görög szöveget kiadta és magyarra fordította Moravcsik Gyula. Bndapest, Közoktatásügyi Kiadóvállalat, 1950. 347 1..+ 1 t.] VII. Konstantinos Porphyrogennetos bizánci császárnak (913—959) ez a munkája, amelyet első kiadója, Meursius (1611) nyomán „De administrando imperio" címen szoktak idézni, a magyar őstörténet elsőrangú fontosságú forrása. Kéri Borgia Ferenc már 1739-ben1 rámutatott e munka nagy forrásértékére a magyar történet szempontjából. Azóta a magyar történészek és nyelvészek szüntelenül vizsgálták „A birodalom kormányzása'1

magyar vonatkozású helyeit s igyekeztek azokat értékesíteni a magyar őstörténet és nyelvtörténet szempontjából. Mégis egészen a legújabb időkig mostoha volt Konstantinos művének magyarországi sorsa. A magyar vonatkozású fejezetek fordításszemelvényein (Szabó Károly, Marczali Henrik, Mika Sándor) túlmenően nem készítették el a munka teljes magyar fordítását. S a szöveg használatát illetően is megelégedtek a magyar kutatók — egy-két kivételtől eltekintve, akik kézirati kutatásokat is végeztek — a régi, fogyatékos és rossz kiadások használatával. Ezek alapján nyomatták le újra a magyar vonatkozású fejezetek szövegét- Csak a múlt század végén határozta el két kitűnő bizantinológus, a magyar Vári Rezső s az angol J. B. Bury a görög szövegnek a kéziratok alapján való modern kritikai kiadását, tervük azonban megvalósítatlan maradt. Kéziratban, maradt Vári Rezsőnek az a szemelvénykiadása is, amelyet a délszláv vonatkozású fejezetek szövegéből készített. Noha Konstantinos e munkája majdnem mindegyik délkeleteurópai nemzet korai története szempontjából is roppant fontos történeti forrás, sorsa a külföldi tudományban is — mint látni fogjuk — hasonlóan mostoha volt. Mindezért azonban bőségesen kárpótolja a bizantinológusokat és a középkori történészeket az a tény, hogy egy olyan világviszonylatban is elsőrangú bizantinológus, mint Moravcsik Gyula, egy negyedszázaddal ezelőtt tudományos életműve egyik főcéljává a De administrando imperio modern szövegkritikai kiadása és magyar fordítása elkészítését tette, és gazdag, másirányú tudományos termése után most a szakemberek és a nagyközönség kezébe adta ezt a munkát. Az alábbiakban az ő kutatási eredményeit összefoglalva igyekszünk a konstantinosi mű s az új kiadás sorsát és jelentőségét megvilágítani. Bíborbanszületett Konstantin császár egy gyakorlati célú kézikönyvet, tankönyvet akart fia, Romanos kezébe adni a birodalom külpolitikájáról. Munkája előszavában maga foglalja négy pontba anyaggyűjtése szempontjait. Arról fog írni, hogy 1. milyen viszonyban vannak a különböző idegen népek a bizánci birodalommal s milyen más népeket lehet ezek ellen harcra bírni; 2. milyen igényekkel lépnek fel a bizánci államvezetéssel szemben az egyes barbár népek s1 hogyan lehet követeléseiket leszerelni; 3. az egyes népek földrajzi, néprajzi és történeti szempontokból történő leírása; 4. a római birodalom belső változásai. A munka I. részében a besenyőkről, úzokról, kazárokról, alánokról, oroszokról, bulgárokról és a türkökről (= magyarokról) van szó. Itt találjuk a híres oroszországi víziút leírását is. A II. részben ismerteti fiával a leírt népek követeléseit (császári ruhák, koronák, görögtűz, császári hercegnőkkel való házasság) s tanácsokat ád neki arra nézve, hogyan lehet ezeket elhárítani. Feltárja fia előtt a bizánci külpolitika „üzleti titkait4', melyek között igen sok, szinte cinikusan kezelt vallási színezetű fogás van. A III., legterjedelmesebb rész az idegen népek néprajzát, történetét és földrajzi elhelyezkedését tárgyalja. Három alrészre oszlik. Az 1. alrész tartalma: az arabok, Spanyolország, Itália és Dalmácia, a horvátok és a szerbek, a besenyők, a türkök (= magyarok) és a kazárok tárgyalása. A moráviai Szvatopluk-monda, a Duna és a Kaukázus közti terület leírása és Sarkéi kazár erődépítésének története zárja le ezt az alrészt. A 2. alrész az örményekkel és az ibérekkel 1 Epitome históriáé Byzantinae, II. Tyrnaviae, 1739. 84—87. 1.