Századok – 1951

SZEMLE - Maskin; N. A.: Az ókori Róma története (ism. Sarkadi János) 251

szemle 253 Egyesek Augustus jogi helyzetéből és a köztársasági szervezet külsőleges megőrzéséből kiindulva, a római császársághoz formális szemlélettel a köztársaság lényegében változatlan továbbélését látták (Mommsen, Meyer, Fcrrero); mások, elismerve a kialakuló császárság monarchikus jellegét, magyarázatukban a hellenisztikus keleti monarchiák rendszerének átvételére helyezik a fősúlyt \Kaerst, Pöhlmann, stb.); azonban mindezek az elképzelések figyelmen kívül hagyták a császárság társadalmi alapját. Általános, a legtöbb polgári kutatónál megtalálható tévedés, hogy Augustus uralma osztályok fölötti, osztályokat kibékítő hatalomként lépett fel. Az a néhány szerző (pl. Syme), aki megpróbálja a társadalmi viszonyokra építeni magyarázatát, szinte menthetetlenül elköveti a modernizálás hibáját; figyelmen kívül hagyja a legfontosabb tényezőt, azt, hogy a kor gazdasági társadalmi élete a rabszolgatartásra épült. A polgári történészekkel szemben Maskin éppen erre a tényre, amely alapvetően meghatározza a római történelem egész menetét, építi fel magyarázatát. Rámutat arra, hogy az időszámításunk előtti III—I. században végbement fejlődés időszerűtlenné és tarthatatlanná tette a régi, szűk keretek között kialakult köztársasági államszervezetet. A nagybirtokokon egyre nagyobb tömegekben alkalmazott rabszolgák mind súlyosabb kizsákmányolása, a II. század végén nagy rabszolgamozgalmakhoz vezet, amelyek i. e. 74—71-ben a Spartacus-felkeléssel érik el csúcspontjukat. Ezek a nehezen elfojtható felkelések alapjában rendítették meg a rabszolgatartó köztársaság államszervezetének szilárdságát. Ehhez járultak a rabszolgatartó nagybirtok terjeszkedése következtében tönkrement parasztság és a nyomorgó városi plebs mozgalma a szenátori arisztokrácia, a nobilitas uralma ellen, amely az első században több véres polgárháborúban robbant ki, valamint a provinciák lázongása az irgalmatlan kizsákmányolás miatt, és a birodalom határain kívül élő népek támadásai. Ez a helyzet szükségessé tette az egész rabszolgatartó osztály számára, hogy erős és központosított kormányzat létesüljön: ez jött létre a császárságban, amely — elsősorban a katonaságra támaszkodva és lavírozva az egyes társadalmi csoportok között — elvégezte a rabszolgatartóosztály érdeke által megkövetelt feladatokat: elnyomta a felkeléseket, megszilárdította a rabszolgatartás intézményét, megvédte a birodalom határait és az egész birodalomra kiterjedő, egységesen vezetett kormányzási rendszert létesített, bizonyos kompromisszumot hozva létre a rabszolgatartó osztály egyes csoportjai között. A császárság tehát a rabszolgatartó rend válságának leküzdésére létrejött katonai diktatúra. A könyv igen fontos részei közé tartoznak a colonatusra vonatkozó fejtegetések is. A colonatusnak — mint a feudális rendszer csírájának a rabszolgatartó társadalmon belül — jelentősége ismeretes. A colonusi viszonyok keletkezésének és fejlődésének folyamatát azonban a polgári kutatás nem tudta kielégítően megmagyarázni. Sokféle megoldással próbálkoztak: megkísérelték levezetni a colonatust a rabszolgaság enyhített formájából, vagy a keleti hellenisztikus agrárrendszerből, esetleg a germán társadalom intézményeiből, stb. Legtöbbször formalisztikus szemlélettel egyszerűen jogi intézkedések eredményének, máshol kifejlődött intézmények átültetésének tekintették a colonatus megjelenését és elterjedését. A colonatus azonban nem rendeleteknek köszönheitte létrejöttét, hanem a rabszolgatartó társadalom bomlásának eredménye volt; fejlődésitörténetét nem választhatjuk külön a római társadalom fejlődésének általános menetétől. Maskin nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a colonusi intézmény a nagy rabszolgafelkelések idején, illetve közvetlenül ezek után az i. е. I. század első felében jelent meg: kifejlődése a rabszolgatartás válságával volt kapcsolatos. A további rabszolgafelkelésektől való félelem és egyben a rabszolgák nagymértékű puszitulása készteti arra a nagybirtokosokat, hogy földjeik egy részét ne rabszolgákkal műveltessék, hanem kis parcellákban, szabad bérlőknek adják ki. A colonatus tehát magánjogi viszonyokból fejlődik ki; nem tartható a rabszolgaság enyhített formájának, vagy átvételnek. Ezt az intézményt azonban lassanként kiterjesztették a szabad bérlőkön kívül egyéb társadalmi kategóriákra (a földekre kitelepített rabszolgák, a provinciákban letelepített barbárok) is. Ki kell végül emelnünk a rabszolgaforradalom korának tárgyalását is. A római birodalom és általában az antik társadalom hanyatlása és bukása, az újkor kezdetétől fogva nagy problémát jelentett a történettudomány számára- Megszámlálhatatlan magyarázat kísérelte meg, hogy ennek a történelmi eseménynek okát adja. Váltakozva tették felelőssé az erkölcsök hanyatlását, a „romlatlan" barbárok fölényét, a lakosság számának folytonos csökkenését, a városi ólét lehanyatlását, stb. — de ezek az elméletek mind abban a hibában szenvednek, hogy kiemelnek egy bizonyos — többnyire feltűnő — jelenséget és ezt teszik meg általános oknak, bár ezek az egyes jelenségek csak következményei az általános hanyatlási folyamatnak. Ezzel szemben Maskin ábrázolásában ez a folyamat úgy jelenik meg, mint a rabszolgatartásra épült antik tár-