Századok – 1951

KÖZLEMÉNYEK - Kovács Endre: Mickiewicz és a magyar szabadságharc 197

MICKIEWICZ ÉS Л MAGYAR SZABADSÁGHARC 203 igazi forradalmárhoz illő gyakorlati tanácsokkal is igyekezett segítségükre lenni. Az a költő, aki 1848 előtt misztikus tépelődések közepette a forradalmi cselekvés egyedüli formáját az írásban, az írásos agitációban látta s a lengyel emigráció általános lelki magatartásával összhangban a valóságos haza helyett egy belső, spirituális haza térségeiben bolyongott, nem is álmodva a gyakorlati cselekvésről — az 1848-as forradalom hatására a gyakorlatiasságnaik ritka példáját mutatja. Olaszországban nemcsak a lengyel emigráció Zamoyski-féle retrográd képviselőivel, de egyenesen a pápával száll szembe, majd 1849-ben Párizsból olyan üzenetet küld a szabadságharcos olaszoknak, amelynek alapján teljesen érthető, hogy már akkor veszedelmes forradalmárt látott benne a francia rendőrség. Az „Olaszországnak pénzre van szüksége" c. cikkében annak az álláspontjának ad kifejezést, hogy a nemzetnek joga van elkobozni a magánbirtokot a köz javára. Az olasz forradalmároknak kötelességük élni ezzel a jogukkal, akár világi gazdagok vagyonáról van szó, akár egyházi vagyonról. „Azok az eszközök, melyeket a forradalmárok ma elhajigálnak, holnap jók lesznek a reakciónak arra, hogy elfojtsa velük a szabadságot; ezért azt ajánljuk a római cs toszikán köztársaságiaknak, hogy kellő időben tegyék meg a szükséges lépéseket, gondoljanak arra, hogy vannak esetek, amikor mindenekelőtt a határozatlanságot és közönyt kell a haza elleni legsúlyosabb bűntettnek tartani és hogy a forradalomban forradalmároknak kell lenni s aki nem az, az elhull. Az olasz republikánusok vegyék egyszersmindenkorra tudomásul, hogyha a legnagyobb tartózkodással járnak is el, a reakció hívei Európában mégis úgy fognak velük elbánni, mint nyomorultakkal és zsiváinyokkal."Az olasz nép függetlenségi harca azonban nem egyetlen nemzet magánügye, hanem az európai szabadság ügyének szálaival kapcsolódik mindazokhoz a küzdelmekhez, melyek a zsarnokság ellen folynak s egymástól el nem különíthetők. Mickiewicz a francia demokratikus közvéleményt éppen e kérdések összetartozásáról akarja meggyőzni: A forradalom legtehetségesebb ellenségei jól tudják, hogyha sikerül végre megsemmisíteniük Lengyelország szabadságát, ha megsemmisítették a szabadságot Olaszországban és Németországban, akkor már könnyen el tudnak bánni Párissal is. Nincs ennél logikusabb dolog.''3 M Hogy az európai szabadság közös ügy, és hogy az európai népek csak akkor szabadulhatnák fel az elnyomás alól, ha a-szolidaritást a gyakorlatba tudják átvinni, e meggyőződés Mickiewicz alapelvei közé tartozik. Az 1848— 1849-es év tapasztalatai arról győzték meg a költőt, hogy a szabadságukért harcba indult nemzetek közt nem volt meg az a belső kapocs, amely akciójukat sikeressé tette volna; az olasz, magyar, osztrák, német forradalmi kezdeményezések egymástól elszigetelten léptek fel, pedig mindegyik esetben ugyanarról volt szó. Mit jelentett volna ezeknek az akcióknak a sikere? A La Presse c. kormánylappal folytatott vitájában Mickiewicz világosan megfogalmazza az abszolutista rendszerek elleni küzdelmek célját: „Miért van az, hogy ugyanaz a Presse, mely olyan ügyesen védelmezi a szabadságot elméletben, dühödten üldözi a gyakorlatban? A La Presse nagyon jól tudja, hogy Lengyelország Oroszország elleni harcában, Olaszország Ausztria elleni küzdelmében, abban a harcban, melyet a szlávok es a magyarok a dinasztiák és a mai diplomáciáik ellen folytatnak, éppen arról a kérdésről van szó, melyet a La Presse olyan pontosan megjelölt, arról, hogy sikerül-e végre Európában kivívni minden társadalmi szabadságot."4 / - U. o. ' , 5 U. o. 1849. márc. 22. 4 U. o. 1849 márc. 22. «