Századok – 1951
TANULMÁNYOK - I. Tóth Zoltán: Az 1819. évi parasztmozgalom a zalatnai középső uradalomban 169
180 i. tótii zoltán nek két rétegét különböztették meg a hatóságok. Voltak olyanok, „akik belső fundusaikon és azon épült házaikon kívül semmi külső colonioaturákat nem bírván, méltán bányászoknak neveztetnek, mivel az egész esztendőnek folytát valósággal bányászkodásban töltik el... vagy pedig olyanok is, kik belső fundusaikon kívül több-kevesebb colonicaturákat bírván és tehát az esztendőnek nagyobb részében mezei gazdaságot folytatván, a bányászkodást nem egész, merőben, hanem csak mellesleg űzvén", birtokaik mennyisegének arányában uradalmi és vármegyei szolgáltatásokra voltak kötelezve.30 Sokan voltak az olyanok, akiknek főfoglalkozása a mezőgazdaság lévén, már csak mellékesen foglalkoztak bányászattal és nem feleltek meg többé a valóságos bányász követelményeinek. A XVIII. század végén ezzel a hatóságok nem sokat törődtek, 1805 környékéig „aki bányász volt, semmi egyéb praestatiót nem tett" és élvezte a szokásos kiváltságokat. Ettől kezdve azonban a bányász jobbágyokat -is kezdik hajtani ölfa vágásra.40 „Az oka annak az, hogy annak előtte, mind az egyéb fijle praestatiok úgy meg szaporodván nem lévén és a Montana Manipulatiokinoz is annyi sokaságú ölfát nem kelletvén, minden féle terheket az ordinárius colonusok szinte leg kisebb meg erőltetések inélkül bírhatták, kiknek is az olta, ha a külső birtokon bányász colonusok a praestatiok hordásában segedelmük nem adódtak volna, az ordinariusoknak kivált az fennebbi esztendőkbeli szűk idők mostohasága miatt tellyességgel el kellett volna pusztulniok."41 A zalatnai bányászparasztok panaszait Alsófehér megye 1818 őszén kivizsgáltatta. Az uradalom és a szolgabíró véleménye alapján azt állapította meg, hogy alig számbavehető sérelmek érték őket és felszólalásukra ezeket is mindig helyreigazítják. Csak a külső tartozékkal rendelkező bányászjobbágyokat kényszerítik ölfavágásra, a jövőben а valóságos bányászlovakat a vármegye nem fogja többé előifogatra használni. A gubernium és a kancellária is ugyanebben a szellemben tette meg felterjesztését. A végleges döntést az uralkodó más bányászpanaszokkal összehasonlítva 1823-ban hozta meg.42 A zalatnaiak kérvényével egyidőben (1817 augusztus 31.) a bucsumi német céhes bányászok is felségkérvényben kérték privilégiumuk megerősítését.4 3 Mint láttuk, a zalatnai uradalom bányászai a zalatnai és bucsumi céhes bányászok és a középső uradalom parasztbányászai 1817-ben több irányból is erőteljes harcot indítottak privilégiumaik érvényesítése érdekében. Ez a harc ismét előtérbe állította a valóságos bányászkérdést4 4 és újra felszínre hozta a provinciális és kamerális hatóságok ellentétét a bányászparasztok kizsákmányolása körül. Az 1791. évi országgyűlés által kiküldött bányaügyi bizottság munkálatát a kamara még 1802-ben kézhez vette, de véleményét csak 1815-ben nyilvánította felőle.4 5 Különösen éles volt az ellentét a bányá-39 Az uradalmi tisztség véleménye. (1818 okt. 10.) 40 „Lesz már annak mintegy 15 esztendeje, de leginkább 4—5 esztendőktől fogva, annyival több szolgálatra erőltettünk ma a contractusban megállíttatot szolgálaton felyül." EG Conscr. Czirakyana. (1820) Alsófehérmegye. XII. Kerpenyes. — „1789-ik esztendőben a királyi uradalom véllünk oly contractusra lépett a többi között, hogy mint bányászok, ne csináljunk ölfát, csak az aranyváltás számára és nem is csináltunk az 1810-ik esztendeig, de ekkor a contractus ellenére reája szoríttattunk." Uo. Bucsum. 41 EG 14.026 : 1818. 42 EG 3639 : 1823; EK 3502 : 1823. 43 Militaer- u. /Civil-Gouvernement, Siebenbürgen 23.607(115/1106): 1852. A bucsumi céhes bányászok sikertelen harcaihoz, amelyek még a negyvenes évekbe is belenyúlnak, ld. EK 2758 : 1817; 3502 :1823 ; 2534 : 1824 ; 4226 : 1825; 1906 : 1826; 2326 : 1830. - EG 10.637 : 1817; 7674, 11.753 : 1818; 3364./: 1821; 3639 : 1823; 10.543 : 1844. 44 EG 8815 : 1819. 46 EK 728,1201, 2976 :1815.
